Magyar Örökség Díjban részesül a Credo együttes

Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI/Felvidek.ma | 2015. december 20.

December 19-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében kerültek átadásra a Magyar Örökség Díjak, amelyek egyik idei kitüntetettje a kárpátaljai Credo együttes lett. Az együttes által ünnepi hangulatúvá tett eseményen rajtuk kívül még hat díjazott kapta meg az elismerést: Gisztl Anna népi ihletésű ruhatervező, Lőrincze Lajos nyelvész, a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő-család, a Varga-fivérek, a szegedi Somogyi-Könyvtár, illetve Cseh László úszó került be az Aranykönyvbe.

Magyar Örökség Díjban részesül a Credo együttes

Az első díj kihirdetése előtt az együttes Bodnár Éva: 95 gyertya és Horváth Sándor: Mert a haza nem eladó c. megzenésített költeményét adta elő, majd a díjátadás után Bodnár Éva: Adventi csendes áhítattal és Kányádi Sándor: Isten háta mögött c. megzenésített versével léptek fel. Az ünnepség végén pedig Túrmezei Erzsébet: A magyar fa és Krisztusra várva c. megzenésített költeményét énekelték.

A Credo együttes díját a rimaszombati B. Kovács István történész, író hirdette ki és adta át. A méltatást Böszörményi Gergely Magyar Örökség-díjas kiadó, producert mondta el, aki felajánlotta az együttesnek, hogy kiadja a válogatás CD-jüket.

A Credo együttes szorosan összekapcsolódik Ivaskovics József nevével, aki a zenekar vezetője, zeneszerzője és az alapítvány elnöke. Élete a gyermekek zenei nevelése, művészeti műhelyek alapítása és a bibliai tanítás szolgálatában áll – fogalmazott laudációjában Böszörményi Gergely kiadó, producer, hozzátéve: az együttes jellegzetes egyedi hangzása az egy szál gitárral, és egy ideje hegedűvel kísért többszólamú vagy éppen egyszólamú szép tiszta éneklés, melyben valóban él a vers.


A kárpátaljai Credo Együttes nemzetszolgálata így méltán került be a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába". Az ezt igazoló oklevél teljes szövege így hangzik: A Magyarországért Alapítvány kurátorai úgy határoztak, jeles bizottságot kérnek fel arra a célra, hogy együtt munkálkodva a „Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumát" létrehozzák. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által ezen szándék szellemében megerősített bizottság 2015. december 19-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kinyilvánítja, hogy az arra méltó kárpátaljai Credo együttes nemzetszolgálata magyar örökség , amiről ezen oklevél bizonyságot tesz. A kárpátaljai Credo Együttes nevét az Aranykönyv őrzi.

A díjat az együttes vezetője, Ivaskovics József és az együttes további tagjai: Varga Katica, Nagy-Fekete Zsuzsannát és Soós Lívia vették át.

Varga Katica, az együttes egyik tagja úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 20 évet a rajongóknak, barátok, a befogadó közönségnek kell megköszönni. „Köszönettel tartozunk a költőknek a versekért, Istennek, hogy vagyunk, és énekelhetünk! A Magyar Örökség-díj átadóján jó volt megtapasztalni, hogy értékeink nem merülnek feledésbe, mert minden magyar teszi a dolgát ott ahol van, a saját tehetsége szerint. Jó magyarnak lenni!" – nyilatkozta.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI