Magyar állami kitüntetéseket adtak át Beregszászban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. szeptember 19.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából magyar állami kitüntetéseket adtak át szerdán a beregardói Perényi Kultúrkúriába. A dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Bacskai József ungvári magyar főkonzul és Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője adta át ünnepélyes keretek között. A kárpátaljai magyar közösség öt kiemelkedő és megbecsült tagja részesült elismerésben.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Beregszászban

Bacskai József ünnepi köszöntőjében kiemelte: a mindenkori magyar kormány fontos alkotmányban rögzített feladatának tekinti és szívén viseli a határokon kívül és a diaszpórában élő több millió lelket számláló magyar közösségek óvását és megerősítését.

– A határon túli magyar közösségek helyzete igazán akkor jó, ha az adott országgal az anyaország kapcsolata is kiegyensúlyozott. Ezért a magyar külpolitikának az a célkitűzése, hogy a szomszédos országokkal a lehető legjobb kapcsolatot tartsa fenn. A kárpátaljai magyarokat a történelem arra tanította meg, hogy soha nem téveszthetik szem elől a népük, nemzetük, családjaik, egyházi közösségeik érdekeit. Nagyon örülök annak, hogy ma itt olyan nagyszerű kárpátaljai emberek kaphatnak magyar állami elismerést, akik eddig is sokat tettek közösségükért

– fogalmazott a diplomata, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik kitartanak szülőföldjükön, Kárpátalján. És mindenkinek, aki személyes munkájával és példájával is a kárpátaljai magyar közösség szolgálatán, megóvásán és megerősítésén, az új generációk felnevelésén, az egyetemes emberi keresztényi értékek gyarapításán dolgozik.

Magyarország köztársasági elnöke Sin Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökét, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét a kárpátaljai magyarság szülőföldön maradása érdekében, az anyanyelvi oktatás fejlesztése és a magyar népi hagyományok megőrzése terén is példaértékű munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette. Szabó Tibor, az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes vezetője a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át. Ugyancsak a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült id. Pocsai Sándor nyugalmazott lelkipásztor, a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió keretében végzett áldozatos és odaadó karitatív munkája elismeréseként. Reskó-Papp Angéla, a Tiszacsomai Művelődési Ház és a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett, több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át. És végül, de nem utolsó sorban Kékes Sándor, a Técsői Városi Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Técsői Alapszervezetének elnöke, a kárpátaljai magyarság, különösen a técsői magyar közösség fennmaradásáért, valamint a helyi népi hagyományok megőrzését szolgáló, odaadó munkája elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az ünnepségen a beregszászi Rezeda Folkműhely táncosai és énekesei léptek fel.

Hírek

  • Olvasólámpa: Kárpátaljai Magyar Értéktár - Az épített örökség kiemelkedő darabjai

    Ezer évig nem volt itt semmi, állították a szovjet érában a hatalmi gépezetet kiszolgáló propagandisták. Ám mint utóbb kiderült, vidékünkön számos olyan jelentős szakrális és világi építmény, emlékjel található, amely méltán tarthat számot nemzettársaink érdeklődésére. Éljenek azok bárhol: itt, a „t...

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

Események

Copyright © 2025 KMMI