Ma van Nagyboldogasszony napja, Szűz Mária mennybemenetelének ünnepe

Ma van az istenszülői címmel illetett Szűz Mária mennybemenetelének napja, ami a világegyházban a legnagyobb Mária-ünnep. Nekünk, magyaroknak azonban nem csak ezért kedves ez a nap. Régi nagy pátrónánkhoz, vagyis Nagyboldogasszonyhoz ugyanis évezrede imádságos lélekkel fordulunk, s kérjük tőle: „Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!”

Magyar népünk hihetetlenül szoros lelki kapcsolatot ápol Szűz Máriával. Egyfelől a Biblia tanítása alapján Jézus evilági édesanyjaként tiszteljük. Ezt a címet néhány évtizeddel a Nyugat-római Birodalom 476-ban bekövetkezett bukása előtt, 431-ben kapta, mégpedig az Efezusban megtartott zsinat határozata alapján. A Kis-Ázsia nyugati partvidékén található város fontos szerepet játszott a kereszténység korai időszakában. Pál apostol éveket töltött falai közt, itt írta meg a korintosziakhoz szóló első levelét. Efezus egyike annak a hét városnak, amelyet megemlít a Jelenések könyve. Nem véletlenül, hiszen az első század végén János apostol is élt itt, ráadásul minden bizonnyal itt írta meg az evangéliumát.

Nos, ebben a városban tartották azt a zsinatot, amely Alexandriai Szent Cirill érvelése alapján elfogadta, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím. A dogmát a kereszténység két nagy ága, tehát Róma és Bizánc egyaránt vallja.

Mária életéről viszonylag szűk szavakkal beszél a Biblia, amely mégsem hallgatja el a lényeget. Beszámol a Jézus születését megelőző, s a világrajöttét övező „csodás” történtekről.

A Biblia lapjaiból kitűnik, hogy az Istenbe vetett feltétlen hit jellemezte Máriát.

Lukács evangélista gyakorlatilag Mária történetének ismertetésével kezdi művét: „Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége”.

Mária válasza, amely értelmében elvállalta üdvtörténeti jelentőségű küldetését, az istenanyaságot: „Íme, az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!” (Lukács 1,38).

Máriának Jézus első, a kánai mennyegzőn tett csodájában is fontos szerepe van. János evangélista így írja mindezt le: „A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. Anyja azonban így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg. Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. Ők vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort. Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott tartózkodtak néhány napig” (János 2.1-12).

Mária tehát ott volt Jézus földi létének meghatározó pontjainál, csöndben, hűségesen, nem tolongva, de megbízhatóan. Ott volt a kezdetnél, és ott volt Jézus megváltó küldetésének csúcspontjánál is, a keresztfánál. Ezt követően eltűnik a szent szövegekből. A szent hagyományokból tudjuk csak, hogy földi életét valószínűleg Efezusban fejezte be. Nem véletlen tehát, hogy az üdvtörténeti szerepvállalásával foglalkozó zsinatot e városban rendezték.

Mária idős koráról legendák maradtak ránk.

Jacques de Voragine dominikánus szerzetes (1228-1298) például az Arany legendában elmesél egy történetet, amelyet a „második angyali üdvözletnek” nevez. Ebben Gábriel arkangyal másodjára is meglátogatta Máriát, hogy jelentse: hamarosan a mennybe távozik, mégpedig romlatlanul.

Az asszony, akinek a lelkét Isten megkímélte a bűn rontásaitól, romlatlan testtel hagyta el e világot. Az egyház mindig is ezt hirdette, de hitigazsággá mégis csak 1950-ben emelte XII. Pius pápa a Miserentissimus Deus kezdetű apostoli bullában. Eszerint Szűz Mária testben és lélekben romlatlanul vétetett a mennybe és egyenesen a mennyei boldogságba jutott.

A testével-lelkével együtt kifejezés a teljes üdvösséget hangsúlyozza. Krisztus is testi valóságban támadt föl. Minden hívő valamiképpen Krisztus titokzatos testének tagja, ezáltal részesül a kegyelmi erejéből. Mária nem csak úgy állt szoros kapcsolatban Krisztussal, mint az édesanyja, de úgy is, mint akit a hit, kegyelem és szeretet ereje fűz hozzá. Ráadásul mentes volt az áteredő bűntől és annak következményeit sem hordozta, ezért benne a kegyelem ereje egészen különleges módon fejthette ki a hatását.

A világegyház a mai nap ezt ünnepli. Népünk azonban még mást is. A magyarság ugyanis ezer és ezer szállal kötődik Jézus anyjához, kit többnyire Boldogasszonynak hívunk, vagy a Magyarok Nagyasszonyaként emlegetünk. Patrona Hungariae – mondjuk, és az Istenfélők közben az égre tekintenek és keresztet vetnek.
Kultusza első, szent királyunkhoz, Istvánhoz köthető. Kísérteties azonban, hogy a mai dátum nagy királyunk életének két pontján is előjön. Először Szent Gellért legendájában. Itália fia ugyanis 1015-ben élete legnagyobb kalandjába fogott, hiszen elhatározta, hogy elutazik a Szentföldre. Hajója azonban viharba futott és a Póla melletti Szent András szigeten kötött ki. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy a szentföldi zarándoklata előtt látogassa meg István magyar királyt, akinek segítségével majd minden bizonnyal a Dunán folytathatja útját Konstantinápolyba, azon túl pedig Jeruzsálembe. Székesfehérvárra a szent életét bemutató legenda szerint pont augusztus 15-én érkezett, hogy aztán ne is menjen tovább, s tudását, tehetségét élte végéig a magyar nép szolgálatába állítsa.

Így jutunk el Szent István királyunkhoz, aki a Szent Szűz nagy rajongója volt. Életét és halálát legteljesebben Hartvik győri püspök írta meg. Endre királyunk fiának, a később könyves előnévvel felruházott Kálmánnak volt a nevelője ez a derék püspök, aki műve főforrásául a szent király kisebb és nagyobb legendáját, valamint a Szent István országlása alatt írt királyi könyvet használta. Legendáját végül III. Ince pápa 1201-es rendelkezésében hitelesnek nyilvánította, s Szent István hivatalos életrajzává tette. Ez azért fontos, mert Hartvik legendája leszögezi: Szent István királyunk 1038. augusztus 15-én, vagyis Nagyboldogasszony napján ajánlotta föl Magyarországot Szűz Máriának.

Ezt mondta:

„Mennyek királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom”.

Szent István ezt követően, de még ezen a napon meghalt. Azóta Magyarország Szűz Mária országa. Így válik érthetővé, hogy a Szent Szűz a magyarok nagyasszonya és patrónusa. Ez a hit, tudás és szeretet köti össze az eget és a földet. Ezért tudjuk a Deák-Szentes féle 1774-es kéziratos gyűjtemény szövege alapján ezt a fohászt, ezt az ősi imát és szívbe markolóan szép könyörgést tiszta lélekkel énekelni: