Lelkünkben öröm, szívünkben szeretet – Adventváró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. november 25.

Várakozás, elmélyülés és elcsendesedés… Mindez nagyon fontos az adventi időszak kezdetén. Fontos, hogy tudjunk jobban odafigyelni egymásra, tudjunk elmélyülni, lelassítani és megálljt parancsolni egy kis időre a szeretet ünnepéhez közeledve. Az adventi időszak kiemelt helyet foglal el a Nagyberegi Tájház programjai között. Az ünnepi készülődés ide is beszivárog, hogy hangulatot csepegtessen az odalátogató gyermekek lelkébe.

Lelkünkben öröm, szívünkben szeretet – Adventváró foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

November 24-én 22 iskolás gyermek érkezett Beregdédából, akik adventi asztaldíszek készítésével foglalkoztak. Az iskolások fakorongokra fenyőágakat ragasztottak, és főként természetes alapanyagokkal díszítették azokat. Elsőként gyertyát sodortak viaszból, mely a dísz közepére került. Majd a fenyőágak következtek, végül pedig diók, fenyőtobozok, száraz termések, virágok kerültek a kompozícióba. A különféle bogyók és havas hatású dekorációk segítségével különleges alkotások születtek.

Minden iskolás elkészítette saját asztaldíszét. Mint mondták, a legtöbbjüknek ez az első adventi alkotása, melyet egyedül készített el. Így külön öröm és élmény volt számukra a foglalkozás.

A kézművesség mellett megtekinthették a tájház botanikus kertjét, és a kamrában felsorakoztatott szövéshez és fonáshoz szükséges eszközöket. Minden tárgy újdonság volt számukra. A szabad levegőn a tájház játékait is használhatták. A foglalkozás végén pedig igazi különlegességet kóstolhattak. Gőzön főtt gombóccal vendégelték meg őket, melyet a tájház szakácsnéja készített. A nem mindennapi fortéllyal készült finomság hamar elfogyott. A gombócok apropóján a foglalkozás végén Fazekas Petra mesemondással szórakoztatta a „közönséget”. A zsugori ténsasszony című mesét adta elő.

A Nagyberegi Tájház programja a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével valósulhatott meg.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI