„Légy egy fűszálon a pici él” – Költészetnapi szavalóverseny Bátyúban

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2025. április 14.

Mindannyiunk életében fontos szerepet töltenek, tölthetnek be a versek. Lelki feltöltődést, vigaszt, boldogságot adnak, és rengeteg bölcsességet tartalmaznak, amiből a hétköznapok során erőt meríthetünk. Ezekre pedig most, a háború okozta nehézségek közepette talán még inkább szükségünk van, mint bármikor. A Bátyúi Líceumban megrendezett költészetnapi szavalóverseny résztvevőinek erre lehetőségük is nyílt, hisz az idén igencsak erős mezőnyben induló versmondók szép és mély, lelket melengető gondolatokat tolmácsoltak, köztük a költőink által megfogalmazott békevágyat is, ami mindannyiunkban egyre erősebben él.

„Légy egy fűszálon a pici él” – Költészetnapi szavalóverseny Bátyúban

Kárpátalján a költészetnapi szavalóverseny Bátyúból indult még a rendszerváltást megelőző években. A kezdetekben csak a települést és vonzáskörzetét érintő esemény az évek során a határokat is legyőzte, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) is felkarolta, s immáron felváltva Nagybereggel rendezik azt meg: páros években Nagybereg, páratlan években pedig Bátyú ad otthont a szép szó ünnepének.

Intézményünk pedagógusai, diákjai megtiszteltetésnek tartják, hogy házigazdái lehetünk a költészetnapi szavalóverseny megyei döntőjének, melyet a József Attila születésnapjához kapcsolódó magyar költészet napján, április 11-én szerveznek meg, kezdte köszöntőjét az esemény moderálását felvállaló Taranenko Marianna, aki szeretettel köszöntötte a vendégeket, a versenyzőket. A résztvevők egyperces néma főhajtással emlékeztek a háborúban elesettekre, majd az állami és nemzeti himnuszunk elhangzását követően Baraté Béla iskolaigazgató kívánt a diákoknak sikeres versenyzést, a zsűrinek jó munkát, a közönségnek pedig töltekezést, élményszerzést.

A költészet napján tisztelgünk a költők előtt, „akik tollukkal megfestették a világot”, s a vers, a költészet előtt, mely „összeköti a múltat a jelenünkkel, és megvilágítja az utat a jövő felé”, fogalmazott a rendezvényt jelenlétével megtisztelő Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja.

Kacsó Géza helyi református lelkész Pál apostol korintusiakhoz írt első leveléből a Szeretet himnuszaként ismert igerészt olvasta fel. Kiemelte: a szavaknak ereje van, érzéseket váltanak ki belőlünk, de a szavak nem érnek semmit, ha nincs mögöttük lelki tartalom. Hit, remény és szeretet, írja Pál. Ha a szavak mögött ezek az érzések töltenek el bennünket, akkor lesz igazán ereje az életünknek, fogalmazott a lelkész.

A köszöntéseket követően Az utca és a föld fia vagyok címmel a Bátyúi Líceum diákjai – Sütő Magdolna magyartanár vezetésével – a 120 éve született József Attila életútját elevenítették fel, verseiből válogatott részletekkel fűszerezve azt.

Az ünnepi ráhangolódást követően aztán a versenyzőké volt a főszerep. Akik az első fordulóban a szabadon választott, majd a kötelező verset adták elő. A fiatalok elsősorban József Attila, Petőfi Sándor, Reményik Sándor, Radnóti Miklós költeményeiből válogattak, illetve a vallásos irodalomból is merítettek, de elhangzott egy-egy Füzesi Magda-, Kulcsár Tibor-, Szabó T. Anna-, Sék Gusztáv-vers is, és többen már-már profi szinten tolmácsolták azokat. A szervezők ezúttal József Attila Nem én kiáltok című versét választották kötelezőnek, amivel a többség derekasan meg is birkózott. Idén, mindannyiunk nagy örömére, különösen erős volt a mezőny. Nem is volt könnyű a döntés. Az öttagú zsűri – Orosz Melinda, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze, Shrek Tímea költő, író, pedagógus, Braun Éva, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző intézet módszerésze, Sz. Kárpáthy Kata író, költő, újságíró és e sorok szerzője – a következő eredményt hozta. Első helyen végzett Demeter Hanna, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 10-es diákja, felkészítője Kudlotyák Krisztina. Második lett Kiss Levente, a Viski Kölcsey Ferenc Líceum 10-es tanulója, felkészítője Szabó Gabriella. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Béres József, a Rákóczi Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 11. osztályos diákja állhatott fel (felkészítője Kudlotyák Krisztina).

Magyarország Beregszászi Konzulátusa, illetve Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke különdíjakat ajánlott fel. Ezeket Barta Ádám, Fazekas Barbara és Kovács Ákos – mindhárman a Nagydobronyi Református Líceum diákjai, felkészítőjük pedig Kiss Ágnes –, illetve Bedő Dániel (Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, felkészítő Kocsis Marianna) és Nyisztor Szebasztián (Viski Kölcsey Ferenc Líceum, felkészítő Dancs Éva) kapta. A zsűri motivációs díjban részesítette Berki Klaudiát, a Beregszászi Opre Roma Gimnázium 9. osztályos tanulóját (felkészítő Karkuska Katalin), a Bátyúi Líceum pedig különdíjjal jutalmazta Sütő Karolát, az intézmény diákját (tanára Sütő Magdolna).

Zárszavában Séra Viktória magyartanár, a Bátyúi kistérség oktatási bizottságának vezetője a kötelező vers egyik sorát – „Légy egy fűszálon a pici él” – helyezte a résztvevők szívére. Kiemelve: mindnyájunknak, akik itthon maradtunk, feladatunk, küldetésünk, hogy mi legyünk az a „pici él”, hogy „merjünk magyarok lenni, akik kiforgatják a világot”.

Hírek

  • Attila-kiállításra készül a Magyar Nemzeti Múzeum

    Hamarosan nyílik az Attila című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat építése már javában zajlik, a héten a kiállítás legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye is megérkezett.

  • Felhangolva: Interjú Punykó Zsuzsával

    Punykó Zsuzsát fodrászként ismertem meg Beregszászban, mit sem sejtve arról, hogy énekel. Egyszer aztán láttam egy videót, melyben egy gyönyörű dalt adott elő, és megismerhettem csodálatos hangját. Nézve a videót az jutott eszembe, hogy ezt mindenkinek hallania kell. Nem értettem, hogy miért nem lép...

  • Dercen elfeledett híres szülötte, Mohy Sándor festőművész

    Dercen község szülöttei közül figyelemre méltó életutat járt be Dercsényi László királyi tanácsos, beregszászi törvényszéki bíró, 1848-as honvédhuszár százados, aki tetteivel bevéste magát vidékünk történelmébe, de nagy hírnévre tett szert Kárpátalján és Magyarországon is Fodor Géza, a kárpátal...

  • A császári csapatok elfoglalják Munkács várát

    1688. január 17-én foglalta el Antonio Caraffa császári tábornok Munkács várát, melyet Zrínyi Ilona és a Thököly Imréhez hű maroknyi kuruc őrség két éven keresztül védelmezett I. Lipót király (1657-1705) hadaival szemben. 

Események

Copyright © 2026 KMMI