Kultúra nélkül nincs ország

Írta: Tudósítónk | Forrás: kultúra.hu | 2015. augusztus 22.

Kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs család, biztonság, kultúra nélkül nincs ország - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtök este Sárospatakon, a 24. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt tartott beszédében. A Rákóczi Vár udvarán, telt ház előtt a miniszter úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés csak akkor lehet tartós, ha helyi kincsből nő ki. Példaként említette a tájat, a bort, a turizmust, a levegőt, a földet, a vizet és "nagybetűvel" a kultúrát. Mint mondta, kultúra nélkül a gazdasági növekedés semmit sem ér, nem lehet tartós.

Kultúra nélkül nincs ország

Hozzátette, hogy a kultúra az egyik legfontosabb eleme a tartós jólétnek és az élhető vidéknek egyaránt.

"A művészetben, a kultúrában találjuk meg a megtartó erőt", és ehhez kell kapcsolódnia a gazdaságnak – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzáfűzve: ez egy erős eszköz, ez egy igazi lehetőség arra, hogy jobb, teljesebb és minőségibb legyen az életünk. Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kultúrát úgy kell továbbadnunk, ápolnunk, újra felfedeznünk, hogy "itthon tartsa a fiainkat és a lányainkat", és ha el is mennek, "ez hazahúzza őket" – fejtette ki álláspontját.

Annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország a fesztiválok országa lesz. A zempléni pedig kiemelkedik ebből a sorból például a minőségével, amelyet kínál, illetve azzal a szellemiséggel, amely a fiatalok bekapcsolását jelenti a művészet vérkeringésébe. Hozzáfűzte, hogy a rendezvény példát mutat a helyiek, a településvezetők összefogásával és a közönségével is.

A 24. Zempléni Fesztivál a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével kezdődött. A programsorozat augusztus 23-áig operett-előadással, komolyzenei és dzsesszkoncertekkel is várja a látogatókat. A rendezvény 11 napján egész Zemplént "megzenésítik", hiszen pincészetekben, kistelepülések templomaiban, kastélyokban, várakban és négy város különböző helyszínein várják a látogatókat.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI