Krizsán Szilvia kapta a Színikritikusok Díját a Bánk bánban alakított főszerepéért

Írta: Tudósítónk | Forrás: MTI | 2015. szeptember 21.

Az Újvidéki Színház művésznőjét Gertrudis megformálásáért díjazták. Krizsán Szilvia, az Újvidéki Színház színésznője nyerte a Színikritikusok Díját a Bánk bán című darabban nyújtott alakításáért. A kritikusok szerint a legjobb főszereplők Krizsán Szilvia és Trill Zsolt voltak, a legjobb előadás díját az Örkény Színház kapta, a legjobb rendezés Zsótér Sándoré, a Katona József Színház Faust I-II. című előadása pedig négy díjat is kapott.

Krizsán Szilvia kapta a Színikritikusok Díját a Bánk bánban alakított főszerepéért

A Színházi Kritikusok Céhe idén 35. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját, amelyet 15 kategóriában osztottak ki. A díjátadó gálát Budapesten, a Trafóban tartották Boross Martin rendezésében.

A céhtagok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak. A kritikusok negyedik alkalommal adták át életműdíjukat: a titkos szavazással megválasztott nyertes Molnár Piroska lett.

A legtöbb jelölést, összesen tizenkettőt a Katona József Színház szerezte, míg az Örkény István Színház hat, a Nemzeti Színház négy, a szombathelyi Weöres Sándor Színház három nominációt kapott. A jelöltek között két vidéki és két határon túli magyar alkotót, illetve előadást találunk.

Az Örkény István Színház e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című, Mohácsi János rendezte produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének vasárnapi díjátadóján a Trafó - Kortárs Művészetek Házában, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták.

A 35. alkalommal odaítélt elismerésre a kritikus céh tagjai legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolhattak. A Színikritikusok Díját a legtöbb szavazatot kapó művész, illetve produkció vihette haza. A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, a díjakért a kategóriák mindegyikében három jelölt volt versenyben.
Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok ötödik alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt az idén Molnár Piroska színművész kapta.

Molnár Piroska arról beszélt, hogy nem vehetné most át a díjat, ha élete egyik legjobb pillanatában nem csatlakozik egy színházi közösséghez, amely őt fölnevelte és a helyes útra terelgette, és amelynek óvó tekintetét a mai napig magán érezheti, a bajban ugyanúgy, mint élete szerencsésebb pillanataiban. "Ha erőm engedi, és időm lesz még, akkor csiszolgatom ezt az életművet, hogy olyan fényes legyen majd, hogy a legkritikusabb kritikus is nyugodtan dőljön hátra a fotelben, hogy jól van, egye meg a fene, jó helyen van ez a díj ennél a nőnél" - mondta.

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg díját Székely Csaba nyerte el Vitéz Mihály című darabjával. A darabot a szombathelyi Weöres Sándor Színház tűzte műsorra.

Zsótér Sándor a legjobb rendezés díját vette át a Nemzeti Színház Brand című előadásáért.

A legjobb női főszereplő díját Krizsán Szilvia kapta az Újvidéki Színház Bánk bán című előadásáért. A legjobb férfi főszereplő díját Trill Zsoltnak ítélték oda a Nemzeti Színház Zsótér Sándor rendezte Brand című produkciójáért.

A legjobb független színházi előadásnak járó elismerést a Szputnyik Hajózási Társaság Kovács D. Dániel rendezte A heilbronni Katica című produkciója nyerte el.

A Stúdió K Színház és a Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház közös, Maya hajója című produkciója a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás díját kapta. Az elismerést Fodor Tamás rendező vette át.

A legjobb zenés/szórakoztató előadás díját megosztva nyerte el a Budapest Bábszínház Kabaré című előadása, Alföldi Róbert rendezése, valamint a Vígszínház és a Szputnyik Hajózási Társaság Koldusopera című produkciója, Bodó Viktor rendezése. Az utóbbi díjat Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója vette át.

A legjobb női mellékszereplő díját Monori Lili kapta a Katona József Színház Faust I-II. című Schilling Árpád rendezte előadásban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Bercsényi Péter nyerte el a Budapest Bábszínház Alföldi Róbert rendezte Kabaré című produkciójáért.

A legjobb díszlet díját Ágh Mártonnak ítélték a kritikusok a Katona József Színház Faust I-II. című előadásáért, míg a legjobb jelmez díját Pilinyi Márta vette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház Vitéz Mihály című előadásáért.

A legjobb színházi zenéért az idén Dargay Marcell vehette át az elismerést a Katona József Színház Faust I-II. című előadásáért.

A legígéretesebb pályakezdő díját ifj. Vidnyánszky Attila nyerte el.

Különdíjat ítéltek oda a kritikusok Márton Lászlónak a Faust I-II. újrafordításáért.

A rendezvényen a közelmúltban elhunyt Koltai Tamás színikritikusról is megemlékeztek a céh tagjai, hangfelvétellel idézve fel a színházról megfogalmazott gondolatait.

A színház hanyatlását előrevetítő, ironikus hangvételű gálaestet Boross Martin rendezte. A Színházi Kritikusok Céhének hat év után leköszönő elnöksége nevében Tompa Andrea elnök búcsúzott, mint mondta, remélik, hogy továbbra is folytatódhat a legjobb produkciók díjazása.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI