Kovács Erika: „Életem első meghatározó eseménye a Credo együttes megalapítása volt”

Szerény, de mégis határozott, a család lelke, támasza. A zene már fiatal korában rabul ejtette , nem is volt kérdés, hogy ezt az utat választja. Szabad idejében szeret egy kicsit egyedül lenni, olvasgatni, versekhez néha dallamot találni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kovács Erika hitoktató, kórusvezető, a BorzsaVári Népi Zenekar tagja.

– Gyerekkorától a zene, az éneklés bűvöletében él.

– Mezőváriban születtem, munkáscsaládban, és már kisgyermek koromban fontosnak tartottam a tanulást, a zenei képzést. Volt otthon zongoránk, de én nem erre az útra szerettem volna lépni, orvos, vagy valamilyen kutató akartam lenni. Ötödik osztálytól kilencedikig ez meg is maradt, ám amikor jelentkeztem a Beregszászi Egészségügyi Koledzsbe és felvételim nem sikerült, szertefoszlott az álmom. Most már hiszem, hogy az Úristen rendezte úgy az utamat, hogy ne azt a pályát válasszam, hanem zene mellett kötelezzem el magam. Az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolában szereztem diplomát.

– Hol kezdett el dolgozni?

– Életem első meghatározó eseménye a Credo együttes megalapítása volt. Harmadikos voltam, amikor új karmestert kaptunk Ivaskovics József személyében. Az egyik foglalkozáson elénekeltünk néhány dalt a Tavaszváró című könyvből… és osztályon belül megalakult a Credo. Őszintén bevallom – orosz nyelvű általános iskola után –, ekkor találkoztam a magyar nyelv szépségeivel, a magyar versekkel, a magyar irodalommal. Ez határozta meg azt, ami ma vagyok, tulajdonképpen az egész életemet. A Credo együttes mára igen szép utat tett meg, én a harmadik gyermekem születése után szálltam ki. A kérdésre válaszolva, a közművelődési iskola befejezése után a Mezővári Zeneiskolában kezdtem el dolgozni, de ottani pályafutásom nagyon rövid ideig tartott. A párommal alapítványi zeneiskolát hoztunk létre Rafajnaújfaluban, és ott kezdtünk el foglalkozni a gyerekekkel.

– Tehát közben megházasodott. Hol ismerkedett meg a férjével?

– A közművelődési szakiskolában. Együtt felvételiztünk, egy osztályba jártunk. Eleinte jó osztálytársi volt a kapcsolatunk, néha vitatkoztunk a tanulással kapcsolatban. A kutya-macska barátságból végül szerelem lett, és néhány év múlva összeházasodtunk. Most már immár húsz éve vagyunk egy pár.

– A húsz év alatt négy gyönyörű és tehetséges gyermekük született…

– Így igaz. Az első gyermekünk, Dániel, már 19 éves, őt elég sokan ismerik, a BorzsaVári Népi Együttes prímása, népi hegedűs. A 2015-ben a Fölszállott a Páva tehetségkutató verseny, „Ezüst Páva” díjasa lett, a Legjobb Külhoni Előadó címével tért haza. Most érettségizett volna Nyíregyházán, ha nem jön közbe a karantén. Így a vizsgát ősszel teheti le. Abigél is nagylány már, 15-ik éves, ő népdalénekes és nagyon szeret néptáncolni. Itt egy kicsit büszkélkednék, mert nagyon sok énekes közül most nyerte el az István a király Rékája szerepét az István a király iskolába megy című projektben. Tamás 13 éves, szintén zenész, hétéves korától az együttesünk nagybőgőse, eleinte még kisszékre állt, hogy tudjon a hatalmas hangszeren játszani. És végül, de nem utolsó sorban pár év szünet után született Áron, aki hétéves, most fejezte be az első osztályt. Persze Áron is a testvéreivel együtt az anyatejjel szívta magába a művészetet, nagyon tiszta, szép hangja van, hegedül, de aranyosan kijelentette, hogy ő nem lesz zenész, esetleg hobbizenész.

– Le a kalappal azelőtt az anya előtt, aki négy gyermeket nevel fel. Megáldotta Önt az Úristen türelemmel?

– Ezt türelem nélkül nem lehetne csinálni, csak valóban az Istentől kapott türelemmel és szeretettel. Annyira megszoktuk már, hogy hatan vagyunk, hogy ha egy valaki nincs itthon, már hiányzik a zajszintből. A teher tehát inkább a kialakult életforma: a készülődés, az utazás, a fellépés. És mindezt meg kell szervezni, „levezényelni”. Én inkább ezt tartom, fárasztónak.

– Mikor volt könnyebb anyukának lenni, az első, vagy a következő gyermekek születésekor?

– A harmadik, negyedik gyereknél már sokkal könnyebb volt. Daninál begyakoroltuk, aztán Abigél születésekor más rutinosabbak lettünk mindketten, a két legfiatalabb srác nevelése szinte már gyerekjáték volt. Persze az aggódás mindmáig megvan, mindegyik gyerek esetében más miatt, de ez az élet rendje. Abigél már jó ideje nagyon sokat segít, mondhatni, a jobb kezem. Süt, főz, takarít, ha nincs időm, foglalkozik Áronnal, sokszor szó szerint anyáskodik. Sándor pedig olyan párom, aki a szeretete mellett védelmet, biztonságot nyújt. Mindent közösen beszélünk át, a felmerülő problémákat együtt igyekszünk megoldani, természetesen Isten segítségével.

– Szokott halogatni?

– Igen, szoktam. Például halogatom a ruhák összehajtogatását, mert nap nap után ez unalmassá válik. Nem az a fajta ember vagyok, aki túllépi a határidőt, ha csak egy percem maradt valamire, akkor abban az időintervallumban fogom megcsinálni, hamarabb nem, viszont időben elkészülök, amivel kell.

– Ha kikapcsolódni vágyik a Kovács család, akkor azt hogy teszi?

– Nem igazán járunk össze senkivel, inkább szüleinket bevonva, családi körben szoktunk pihenni. De számomra a legkellemesebb kikapcsolódás az, ha egy kicsit egyedül lehetek. Nagyon szeretek olvasni, egyszerre akár több könyvet is, és különféle témájú kiadványokat, hangulattól függően. Jelenleg Mikszáth Kálmán Különös házasságát, Lion Feuchtwanger A csúnya hercegnő, valamint a Stendhal Vörös és fekete című regényét olvasom. A másik kedves kikapcsolódásom a versek megzenésítése.

– Jó emberismerőnek tartja magát?

– Úgy gondolom, hogy ismerem az embereket, én viszont magamat nem engedem megismerni. Nem igazán vagyok nyitott, nem tárom fel magam, de másokat szívesen megismerek. Viszont nehezen fogadok valakit a bizalmamba. sokszor hajlamos vagyok a rosszra gondolni, hogy ez jó-e, vagy sem, magam sem tudom.

– Szereti a meglepetéseket?

– A meglepetés semmilyen formáját nem kedvelem. Szeretek a dolgokra felkészülni, legyen az születésnap, vagy vendégfogadás. Ezeket szakszerűen megszervezni, hogy az jó legyen, nehogy a végén kellemetlen meglepetés érjen bennünket. És ha minden így történik, az egyfajta biztonságérzetet ad.

– A BorzsaVári Népi Zenekar számos rendezvényen, helyszínen fellép. Hogy látja az idei nyarat?

– Én, sokakkal ellentétben nem voltam annyira haragban a karanténnal. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna számos negatívuma, de azért pozitív dolgokat is hozott. Az elmúlt hónapokban például minden nap együtt reggelizett, ebédelt és vacsorázott a család. Rengeteg itthon elmaradt teendőt sikerült elvégezni, a szépítésekre is jutott idő, legalább három sziklakertet készítettünk. Szerintem az idei nyáron itthon leszünk, a fellépéseink minden bizonnyal elmaradnak. Talán majd augusztusban megyünk el pár napra egy magyarországi kis faluba pihenni.