Újságíró, nyelvész, nyelvművelő, műfordító, tankönyvíró, gyermekíró… Sokaknak egy egész élet kevés ahhoz, hogy a fentebbi pályák egyikén maradandót alkosson. Kótyuk István mindegyikben jeleskedett. Mégis, leginkább tanári munkássága az, ami ismertté tette, s ami révén kiteljesedett a magyar nyelvet (s egyben e nyelvben eggyé váló közösséget) szolgáló tevékenysége. Az ungvári egyetem, majd a beregszászi főiskola tanáraként magyar szakos pedagógusok generációit oktatta. Százakkal ismertette, szerettette meg ezt a pályát, akik a tőle szerzett tudást diákok tízezreinek adták és adják tovább.
Nagyráton született. Földműves családból származik. Az általános iskolai tanulmányait Ráton kezdte el, majd a Husztról Munkácsra áthelyezett tanítóképzőben szerzett elemi iskolai tanító oklevelet 1953-ban. Az 1950-es években Huszton indult, majd Ungvárra áthelyezett tanárképző főiskola magyar szakán kezdte tanulmányait, ám a főiskolát megszüntették. Így az Ungvári Állami Egyetem orosz nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát 1958-ban.
Az egyetem befejezését követően a Kárpáti Igaz Szó, majd a megyei rádió magyar szerkesztőségében dolgozott.
Az Ungvári Állami Egyetemen 1963-ban megnyílt Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatója volt 1994-ig, nyugdíjba vonulásáig. 1997-től a Beregszászon létrejött II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a Filológiai Tanszék vezetője.
Tudományos kutatómunkáját a magyar–ukrán nyelvi kontaktusok és a kárpátaljai magyar nyelvjárások kutatásának szentelte. 1974-ben védte meg kandidátusi disszertációját Az ungi magyar nyelvjárások ukrán jövevényszavai címmel (2007-ben a Nyíregyházi Főiskola jóvoltából nyomtatásban is megjelent).
Kótyuk István élete során több területen alkotott maradandót: kutatásai, műfordításai, lexikológiai, lexikográfiai munkássága, oktatói tevékenysége egyaránt kiemelkedő.
Részt vett a Nyíregyházi Főiskolán az ukrán-magyar és magyar-ukrán szótár, illetve szótári adatbázis szerkesztésében, főszerkesztőként jegyzi a beregszászi főiskolán megjelent magyar-ukrán és ukrán-magyar iskolai szótárakat. Emellett műfordítóként igyekezett közelebb hozni egymáshoz a két szomszédos nép kultúráját: ukrán szépirodalmi alkotások fordítójaként is ismert. Több tucat általános és középiskolai magyarnyelv-tankönyv szerzője, felsőoktatási jegyzetek szerkesztője. Sokoldalúságát jelzi, hogy Kincses István néven gyermekverseket írt és publikált a helyi kiadványokban.
Élteútjáról, fontosabb műveiről ITT olvashatnak bővebben.
„A magyar nyelv a Szovjetunióban deklaráltan egyenjogú volt a többi nyelvvel. Ez a nyelvi egyenlőség azonban féloldalú volt: a kommunista párt tömegkommunikációs igényeinek kielégítését, eszméinek terjesztését volt hivatott szolgálni. Állami intézményekbe – az iskolákat és a médiumokat kivéve – a magyar nyelvet be nem eresztették. (Hivatalokban egy magyarul írt kérvényt sem fogadtak el, egyetlen űrlapot sem nyomtattak magyar nyelven). Így a magyar nyelv használatának tere erősen beszűkült, s ma is, a magyar közösségekben is csak a társalgásra, a mindennapi élet dolgaira, a magánszférára korlátozódik. Írásos használata tehát csak a sajtóban van – ha nem számítjuk a tankönyvkiadást, a szépirodalmi könyvkiadást, no meg az emberek magánlevelezését. Sajtónk nyelve így az egyenjogúság szomorú reklámjaként egyedül árválkodik, a tudományos és a szaknyelvek, a hivatali nyelv, egy gazdag és fejlett szépirodalmi és társalgási nyelv gyámolítását nélkülözve.”
Kótyuk István: Anyanyelvünk peremén,
A kárpátaljai magyar sajtó nyelve, 1993
