Hiába telt el több mint fél évszázad a halála óta, a múlt század elejének európai hírű primadonnája ma is a legismertebb beregszászi. Sajnálatos módon sokan csak sikamlós történetek főszereplőjeként tartják számon, megfeledkezve arról a tényről, hogy a művésznő nem csupán a múzsák neveletlen gyermekeként aposztrofált operett műfajában alkotott maradandót, hanem drámai szerepekben is. Fedák Sári – hogyan is lehetne másként – igazi beregszászi jellem volt: mindig több, jobb, szebb és tökéletesebb akart lenni az átlagosnál, s ezért keményen küzdött, maximálisan igényes volt környezetével, de elsősorban önmagával szemben. Nem csoda ezek után, ha hódolói mellett irigyeinek a száma is gyorsan szaporodott.
Az anyaországban működő alapítványok – főként a Bethlen Gábor Alap –, valamint a kárpátaljai magyar szervezetek, magánszemélyek hathatós támogatásával karácsonyra könyv jelenik meg Fedák Sáriról. A reprezentatív album – Sepa Jánosnak, a Beregvidéki Múzeum igazgatójának gyűjtése – több mint kétszáz korabeli postai képeslapon ábrázolja a színésznőt azokban a szerepekben, amelyek számára hírnevet, szülővárosa számára dicsőséget hoztak.
A kortársak elbeszélése szerint új stílust teremtve üstökösként tűnt fel. Varázsa abban rejlett, hogy vérbeli operettszínésznőként, kiváló tánctehetségével, magával ragadó temperamentumával, szuggesztív egyéniségével egyszeriben divatjamúlttá tette az addig édeskés, szépelgő játékmodort. Újdonság volt az is, hogy Fedák Sári előszeretettel bújt férfiszerepekbe, s ezeket nagy sikerrel adta elő. Neves írók, költők ódákat zengtek kritikáikban, szerepléseit elragadtatással fogadták. Népszerű szövegírók, dalszerzők színdarabok sokaságát írták és szabták a személyiségére, mi több, sikerére egy egész intézmény épült.
Szerencsés egybeesés: bő száz esztendővel ezelőtt a képes postai levelezőlap akkor kezdett divatba jönni, amikor Fedák Sári neve berobbant a köztudatba. Hamar népes rajongótábora lett. Ők küldözgették egymásnak az ország különböző szegleteibe azokat a képeslapokat, amelyeken kedvenc színésznőjük különböző szerepekben látható.
Napjainkban a Beregvidéki Múzeum rendelkezik az egyik legnagyobb, közel 300 ilyen darabot számláló képeslapgyűjteménnyel. Az album ezekből a képeslapokból nyújt reprezentatív válogatást. A korabeli fényképekből nem csupán Fedák Sárit ismerhetjük meg sokoldalú színészként, hanem az általa és kollégái által viselt ruhák, kalapok, díszek és kellékek révén bepillantást nyerhetünk a XX. század eleje egyik legnépszerűbb színházi műfaja, az operett világába is.
Kedvcsinálóként egy pár gondolatot idézünk a kötet Fedák-jelenség című fejezetéből:
„Fedák Sári színészi nagyságát a kései utódoknak bizonygatni felesleges. Hiszen egy színésznő esetében a legfontosabb mégis csak az, hogy miként látták őt a kortársak. Hol volna a magyar operett Fedák Sári nélkül? – kiált fel a színésztárs, Berki Lili. Huszka Jenő, a Bob Herceg zeneszerzője pedig így jellemzi: „Fedák Sári nemcsak nagy primadonna, de nagy színésznő is.
Mindent meg tud csinálni a színpadon, amit csak akar”. Hegedűs Gyula így ír róla: „Ragyogó tehetség, határtalan ambíció, becsületesség a mesterségben, energia, szorgalom és megbízhatóság. Természetesen idézni kell Ady Endrét is. „Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel, vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős szűzvihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses régi elvét. Nem volt újságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát”.
Németh László, aki valószínűleg nem túlságosan kedvelte az operett műfaját,ennek ellenére Fedák Sáriról nagy elismeréssel így ír: „Íme a Magyar Operett. Egy asszony, aki nagy egyéniség, s emellett elég ripacsirta, hogy jól tudta érezni magát, sőt, hitt is ebben a flitteres, nagyherceges operett-világban. Asszonynak kellett lennie, mert férfiból elképzelhetetlen ez az öntvény. Akinek ekkora emberi súlya van, ha férfi, más pályát keres… Fedákban ezt imádta a közönség, amely az ő kótákkal packázó hangjában, áradó jókedvében, hars önbizalmában nemcsak operettet kapott, de különös, nyers ízzel kapta a maga életkedvét”.
Valószínűleg Fedák Sári varázsa abban rejlett, hogy vérbeli operett-színésznőként nagy tánctehetsége, magával ragadó temperamentuma és szuggesztív egyénisége feledtetni tudta gyenge énekhangját, miközben dinamikus jelenlétével egyszeriben divatjamúlttá tette az addig elterjedt édeskés játékmodort. Egy olyan színpadi művésznő volt, aki képes volt a kor ismert irodalmi szerzőjét elkápráztatni, sőt, ennél többet is tett, rajongók ezreit sodorta magával, hogy megtestesítse álmaikat. Egy színésznő ennél többet nem is tehet.”
Az album megjelentetésével a szerkesztők a neves primadonna emlékének kívánnak adózni, emellett arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a Vérke-parti kisváros az elmúlt évszázadok során hány nagyszerű embert adott a magyarságnak.
A kötet a lassan, de biztosan újjáéledő Fedák-kultusz része kíván lenni. Az albumban is közzétett postai levelezőlapoknak a Beregvidéki Múzeumban megtekinthető állandó kiállítása, illetve a Fedák-kastély falán elhelyezett emléktábla mellett az érdeklődésre mutat az a tény is, hogy közelmúltban a Fedák Sári nevével „fémjelzett” torta a közelmúltban Beregszász város hivatalos cukrászati termékévé vált. A Beregvidéki Múzeum egyre több, a színésznő, illetve a családja által használt tárggyal bővül, nemrég sikerült felújítani a primadonna legendássá vált tyúklábas fürdőkádját...
Nem múlhat el olyan, az iskolások számára szervezett várostörténeti vetélkedő, amelynek során a színésznő munkássága, élete ne kerülne a középpontba. Mert hiába telt el lassan több mint két emberöltő a halála után, sokunk számára továbbra is ő a legismertebb beregszászi.
