Koncert, hangszersimogató és táncház a zene világnapja alkalmából

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2024. október 02.

A Perényiné Frangepán Katalin Gimnázium megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a hagyományok megőrzésére és ápolására. Így az őszi ünnepkör és a Zene Világnapja alkalmából a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskolával és a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezettel közösen hagyományőrző koncertet és hangszersimogatót szervezett a beregszászi bázisóvodában. A gyermekintézmény zsúfolásig megtelt szülőkkel, hozzátartozókkal. Bár ezúttal nem a kicsik léptek fel, viszont ők is nagy szerepet játszottak a vidám napon, hiszen a pedagógusok által megszólaltatott hangszerekkel megismerkedhettek, Szilágyiné Tóth Gabriella népi játék oktató pedig közös táncházra invitálta az ovisokat és szüleiket.

Koncert, hangszersimogató és táncház a zene világnapja alkalmából

Az óvodában, ahol hat csoportban összesen 98 gyermekkel foglalkoznak, nagy hangsúlyt fektetnek a zenei nevelésre, hagyományaink ápolására és átadására.

– Ebből kifolyólag jutottunk arra az elhatározásra, hogy a hagyományőrzést és a zeneoktatást kicsit összekapcsoljuk. A minap méltattuk a Magyar Népmese Napját, természetesen ezt is fontosnak tartjuk, ezért is hallhatnak sokszor népmesét a gyermekek. Most, a Zene Világnapján pedig a népzenével ismertetjük meg jobban őket. Október 9-én a Népi Játékok Napja lesz, amit szintén tanítunk a gyerekeknek, és természetesen megünnepeljük azt a napot is – árulta el Jakab Andrea, a gyermekintézmény megbízott igazgatója.

Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója örömmel konstatálta, hogy közösen sikerült a vidám és mindenképpen hasznos programot megszervezni.

– Az volt a célunk, hogy közelebb vigyük a gyermekekhez a zenét, ezért a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola pedagógusai kis koncerttel készültek, s a csodás hangszeres muzsika után a kicsik megismerkedhettek a tárogatóval, a citerával, a harmonikával – jegyezte meg a népművészeti iskola vezetője.

A gyermekek a koncert után nagy lelkesedéssel simogatták a hangszereket, hiszen megengedték nekik, a bátrabbak egy-egy hangot is előcsalogattak azokból. Egy másik teremben Szilágyiné Tóth Gabriella népi játékra, táncra hívta a kicsiket.

– Minden csoportban rendszeresen tartok népi játék oktatást, és mindenképpen az a célunk, hogy ez élmény legyen a gyerekeknek, tehát élményszerűen tanítjuk azokat a játékokat, melyeket anno a szüleink, nagyszüleink játszottak – hangsúlyozta Gabriella, majd hívta is a gyerekeket és szüleiket a vidám, közös éneklésre és táncra.

Hírek

  • Olvasólámpa: Kárpátaljai Magyar Értéktár - Az épített örökség kiemelkedő darabjai

    Ezer évig nem volt itt semmi, állították a szovjet érában a hatalmi gépezetet kiszolgáló propagandisták. Ám mint utóbb kiderült, vidékünkön számos olyan jelentős szakrális és világi építmény, emlékjel található, amely méltán tarthat számot nemzettársaink érdeklődésére. Éljenek azok bárhol: itt, a „t...

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

Események

Copyright © 2025 KMMI