Kölcseyre emlékeztek Sződemeteren

A Himnusz költőjének szülőfalujában 1990 augusztusában szervezték meg először a megemlékezést. A rendezvény sikerében akkor sokan kételkedtek, mára azonban Kárpát-medencei jelentőségűvé, az összmagyar együvétartozás jelképvé vált az esemény. A két évtized során a magyarság fontos közéleti, egyházi és irodalmi személyiségei tartottak előadást a sződemeteri református templom előtt lévő, Kő Pál készítette szobornál.

Az emlékmű elkészítésében, határon való áthozatalának lebonyolításában nem kis szerepe volt Jeszenszky Géza akkori magyarországi külügyminiszternek. Ő volt huszadik megemlékezés fő szónoka. A politikus-történész kihangsúlyozta: bár a magyar nép történelmét a Himnuszban is emlegetett „balsors” végigkísérte, nem a mi nemzetünket üldözik a legjobban a szerencsétlenségek — vannak ugyanis olyanok is, amelyek a történelem útvesztőjében eltűntek a föld színéről. Jeszenszky néhány fontosabb, ma is megszívlelendő gondolatot emelt ki Kölcsey életművéből.

A rendezvényen András Gyula és Marcel Mirea színművészek magyar és román nyelven elszavalták a Hymnust. Pakulár István lelkipásztor kihangsúlyozta: Sződemeteren nem elég túristaként megjelenni, hanem fejet kell hajtani ezen, a nemzet számára szentnek számító helyen. Az időközben feltámadt vihar miatt a megemlékezés a templomban folytatódott. Erdei D. István parlamenti képviselő az elmúlt húsz évet felidézve megemlítette mindazokat, akik részt vállaltak a sződemeteri rendezvény szervezésében.

Cs. Varga István irodalomtörténész Kölcsey Ferenc jelentőségéről, a Hymnusról beszélt. Kiemelte: a magyar nemzeté a legvallásosabb himnusz. A felszólalók egyetértettek abban: Sződemeter nagy szülötte minden időben üzen az utókornak. Hrubik Béla, a Csemadok elnöke a szlovákiai magyarok üdvözletét tolmácsolta, kihangsúlyozva a magyar nemzet összetartozását.

A rendezvény koszorúzással zárult.