Kitáncolt történelem

Írta: Tudósítónk | Forrás: Kiszó | 2011. szeptember 07.

Hétvégén a Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban a budapesti Honvéd Együttes Monarchia (népek tánczai) című produkciója vastapsot kapott a nézőktől. A nagyszabású, látványos, remek szórakozást és elgondolkodtató perceket egyaránt kínáló est a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának szervezésében jött létre.

Kitáncolt történelem

A néptánc ezerszínűsége, kortalansága kiválóan alkalmas korfestő hangulatok megteremtésére. A Zsu­ráfszky Zoltán rendezte produkció a Kiegyezés korának Magyarországát idézte elő, etnikai tarkaságával, a hajdan volt Kárpát-medencei olvasztótégely népei egymás mellett, párhuzamosan létező kultúráinak bemutatásával.

Az együttes roppant vállalkozását kivételes pompa, előadóit bámulatos tudás jellemzi – e kettő önmagában is szavatolta a frenetikus élményt. A játékot így foglalják össze alkotói: „Műsorunk első felében bemutatjuk az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek színes, hagyományos szokásait, virtuóz táncait, gazdag viseletkultúráját; máig kiapadhatatlan folklórkincsét, és felvillantjuk a mellette vagy „felette” zajló főúri báli élet egyes pillanatait. A második részben a kor művészeti alkotásainak segítségével sok humorral, filmszerű életképekkel táncszínházzá varázsoljuk történelmünk e sokat vitatott időszakát, remélve, hogy a közép-európai hagyományos kultúrák felbecsülhetetlen értékei jó szórakozást nyújtanak a táncművészetet kedvelő közönségnek.”

A Honvéd Együttesnek ez a második ukrajnai vendégszereplése, korábban a Lembergi Állami Opera- és Balettszínházban megtartott bemutató volt a zárórendez­vénye annak a gazdag kulturális programsorozatnak, amelyet az elmúlt fél évben Ukrajnában az ungvári magyar főkonzulátus szervezett abból az alkalomból, hogy 2011. július 1-ig Magyarország töltötte be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI