Regölés, betlehemezés, boszorkánylátás és kis Jézuska-nézés: a karácsonyi ünnepkörhöz számos népszokás kapcsolódik, amely egységes rendszerbe foglalja a születés szent időszakát és a megváltás kezdetét jelző téli napokat.
December 24: Ádám és Éva, vagyis az adventi időszak utolsó napja. Sok hiedelem kapcsolódik e naphoz: tilos volt fonni, mosni, foltozni, mosogatni, kölcsönadni, mert ez mind bajt hozhatott a családra. E napon állítunk karácsonyfát. Másnap van Jézus Krisztus születésének napja, áttételesen pedig a család és a szeretet ünnepe.
Az éjféli misevégző harangszóval fejeződött be a születés szent időszaka.
December 26-a István napja, termésvarázsló nap. Ha zúzmarások a fák és kisüt a nap, akkor a hiedelem szerint jó makktermés várható.
Karácsony kapcsán meg kell említeni: a magyarság egyik kedves népszokása a betlehemezés, amely ősi időkre, még a Levédiából magunkkal hozott pogány kor regöléseire vezethető vissza. Eleink ugyanis a téli napfordulón termékenységi rítust tartottak. A kereszténység elterjedése után mindez beépült a karácsonyi ünnepkörbe.
Kik voltak a regösök? Házról házra járó, köszöntőt mondó hivatásos énekesek, akik nem csak a királyi, főúri udvarházakban fordultak meg, hanem az egyszerű emberek hajlékaiba is bekopogtattak.
Tréfás, időnként pajkos rigmusú szövegeik miatt nem volt jó hírük, mégis minden ajtó megnyílt előttük. 1552-ben Heltai Gáspár például ezt írta: „A mi Urunk, Jézus Krisztus születése napján jön az ördögnek nagy ünnepe, a regélő hét. A sok duska italnak, a sok regélésnek nincsen semmi vége.” Aztán mégis csak vége szakadt ennek a szokásnak, hiszen mindez csupán a 17-18. századig tartott, akkor a helyét végérvényesen átvette a betlehemezés.
A középkorban a Szent Család szálláskeresését, a pásztorok imádását és a háromkirályok látogatását még a templomokban láthatták az emberek, később azonban ez a szokás onnan kiszorult, és az akkor még szigorúan felnőtt férfiak az előadást az emberek hajlékaiban tartották meg. Csupán a betlehemi istálló és a Szent Család kicsinyített mása maradhatott a megszentelt falak között.
A betlehemezésnek aztán két fajtája alakult ki: a Dunántúlon és a Felső-Tisza vidékén bábfigurákkal, Erdélyben és az ország középső részén pedig élő szereplőkkel játszották el a karácsonyi történetet. Végül ez utóbbi terjedt el a magyarság teljes Kárpát-medencei szállásterületén.
