Számos tévhit él továbbra is a karácsonyi ünnep különféle elemeit illetően a köztudatban: mit jelent és honnan jön valójában a karácsonyfa, és miként alakult ki a Mikulás mai, nemzetközi képe?
A kereskedők elrontották a karácsonyt annak elüzletiesítésével
E népszerű nézetnek ellentmond az a tény, hogy amíg a kereskedők meg nem látták a karácsonyban a lehetőséget, hogy marketingeljék termékeiket, az ünnepre korántsem irányult annyi figyelem, mint napjainkban – ők tették izgalmassá a karácsonyt. A kereskedők csináltak nemzetközi ikont a napjainkban mindenhol ismert, többféle elemből létrejött Szent Miklós-figurából. A Montgomery Ward üzletlánctól származik a Rudolfról, a piros orrú rénszarvasról szóló dalocska, és a Coca-Cola tette általánossá a mosolygó, piros ruhás Télapó képét. A karácsonyban rejlő lehetőséget az amerikai polgárháborút követően kezdték kiaknázni az ottani kereskedők – ekkoriban jelentek meg először a kimondottan a karácsonyra építő hirdetések az amerikai újságokban. A tendencia a 20. század folyamán aztán a karácsonyt ünneplő világban is elterjedt.
Az Egyesült Államokon belül a kereskedelmi hirdetések hangulata segített összamerikai hagyománnyá tenni a karácsonyt azzal, hogy legyőzte a protestáns többség több évszázados ellenszenvét az ünneppel kapcsolatban – a lakosság nagy része a nagyszabású karácsonyi ünneplést korábban katolikus „importnak” tartotta. A Massachusetts-öbölben létrejött gyarmat vezetői olyannyira ellenségesen viseltettek a karácsony iránt, hogy 1659-ben betiltották annak nyilvános ünneplését – megbüntettek „bárkit, akit ünneplésén találnak, akár a munkától való tartózkodás, akár lakomázás által, vagy bármilyen más módon.” A törvényt csak 25 évvel később vonták vissza, de a karácsonyellenesség erős maradt. Samuel Sewall bíró még 1685-ben is örömmel írta le naplójában, hogy egyetlen embert sem látott abban az évben, aki megünnepelné a karácsonyt.
A karácsonyi üdvözlőlapok nagy hagyományra tekintenek vissza
Napjainkban már elmondható, hogy hosszú ideje része a nyugati kultúrának a karácsonyi üdvözlőlapok küldése, azonban a 19. század közepe előtt egyáltalán nem volt jellemző. Ráadásul azt is pontosan tudjuk, kik kezdeményezték a szokást: a brit feltaláló Sir Henry Cole megrendelésére John Calicott Horsley festőművész készítette 1843-ban az első mintát, amely három képből állt: középen egy család három nemzedéke emeli poharát a kártya címzettjére, mellettük kétoldalt jótékonykodást ábrázoló jelenetek voltak: az egyiken ételt, a másikon ruhát osztottak a szegényeknek. Innentől előbb Angliában, majd az Egyesült Államokban is egyre népszerűbbé vált a szokás, és a világ más tájain is szokássá vált kisebb mértékben.
Néhány éve a New York állambeli Poughkeepsie-ben található Vassar College professzora (és nem mellesleg „professzionális cáfoló”) Don Foster arra a következtetésre jutott, hogy nem Moore írta a nevéhez társított 1823-as verset. A mű eredetileg névtelenül jelent meg, Moore csupán 1837-ben állította először, hogy ő írta, és a költemény „szelleme és stílusa szöges ellentétben áll Moore életművének más elemeivel” Foster szerint. Szerinte a poughkeepsie-i lakos Henry Livingston, Jr. a mű valódi szerzője, azonban ennek az álláspontnak is akadtak kritikusai, akik szerint Foster szándékosan csak olyan Moore-művekkel hasonlította össze a költeményt, amelyek az ő elméletét támasztják alá.
A karácsonyfa régi keresztény hagyomány
A karácsonyfa elterjedése világszerte a 19. század közepére tehető, elsősorban német hatásra – ez mind Magyarországra, mind az angolszász kultúrákra igaz. Az amerikai gyarmatokon a 18. század közepén jelentek meg először a német bevándorlók otthonaiban, és vélhetően ez a helyzet Magyarországon is, bár pontosabb információ sajnos nem áll rendelkezésre. A helyi, nem német anyanyelvű lakosság mindenhol a 19. század közepén vagy még később vette át a szokást.
Magyarországon ennél valamivel korábban megjelent: egyesek szerint József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya württembergi hercegnő honosította meg a szokást, annyi azonban bizonyos, hogy Pesten az első karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő állíttatta a rábízott krisztinavárosi kisgyermekek számára. Az új szokás előbb a városokban terjedt el, majd innen a vidéken is.
A német területeken a karácsonyfa a kereszténység előtti napfordulóünnep emlékét őrzi, amely során az örökzöld növények használata nem kizárólag a germán őshitre volt jellemző. Jelentése mindenhol azonos volt: a télen is élettel teli örökzöldek emlékeztették az embereket a reményre, hogy a tél után újra bőségben és boldogságban élhetnek.
A Mikulást mindig joviális, kövér emberként ábrázolták
Napjaink Télapó-képe két fő elemből tevődik össze: a keresztény hagyomány által ismert 4. századi Szent Miklós demrei (a mai Törökország területén) püspökből, aki ajándékokat osztogatott a gyermekeknek, illetve a keresztény térítés előtti germán hagyományból, mely szerint a téli napforduló idején a napjainkban „nagy vadászat” néven ismert kavalkád (amely Európa-szerte később önálló folklórelemként kelt életre) élén Odin (más alakokban Wotan, Woden stb.) főisten végiglátogatja a halandók településeit, és ajándékokat (fizikaiakat és lelkieket) hoz nekik. A germán istenség alakja számos elemben tovább él napjaink nemzetközi Mikulás-képében: nagy, ősz szakálla, a szánját húzó nyolc rénszarvas (Odin hagyományosan egy nyolclábú ló, Sleipnir hátán közlekedik), és a korábbi ábrázolásokra jellemző csuklyája egyértelműen tőle származnak.
Egyes helyeken segítői is fennmaradtak bizonyos formában – a holland Sinterklaas segítője hagyományosan a kora újkorban kialakult Zwarte Piet („Fekete Péter”), egy ibériai mór, aki a rossz gyermekeket elhurcolja zsákjában rabszolgának a Földközi-tengerre. Odin két legközelebbi segítője két holló, Huginn és Muninn, akik a világ híreiről értesítik az istent – hasonlóan ahhoz, ahogy Zwarte Piet értesíti Sinterklaast arról, mely gyermekek érdemelnek ajándékot.
Nem volt azonban ennyire egyenes az ide vezető út: a rénszarvasok húzta szánon az égen repkedő Télapó először 1821-ben tűnik fel, és csak 1837-től van utalás arra, hogy a kéményen keresztül látogatja meg az amerikai gyermekeket. Az Egyesült Államokban a polgárháború előtt gyakran ábrázolták szakáll nélkül, sőt, kimondottan vékony emberként is. 1809-ben az egyik első amerikai író, Washington Irving egy holland stílusú, széles karimájú kalapot hordó, nagydarab, pipázó emberként írta le Szent Miklóst. E kép később egy széles mosolyú, barna hajú férfivá alakult, mígnem 1863-ban Thomas Nast német születésű amerikai karikaturista ábrázolta jókedvű, fehér szakállú, piros ruhás kövér férfiként. Ez vezetett aztán a fentebb már említett 20. századi képhez, amelyet jórészt a Coca-Cola hirdetéseinek köszönhetünk.
