A Beregszászban élő, nagydobronyi származású Kurmai-Ráti Szilviát igencsak sokoldalú személyiségként ismerheti a kárpátaljai közönség. Már főiskolás korában – angol nyelv és történelem szakpáron végzett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán – megmutatkozott irodalmi vénája. Az emberek iránti elkötelezett segítőszándék vezette a mentálhigiéné irányába, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetében mentálhigiénés segítő szakember diplomát szerzett. A mese világa mindig is közel állt hozzá. Négygyermekes családanyaként még inkább megtapasztalta a mese fontosságát. Szerzett tapasztalatait másokkal is meg kívánta, kívánja osztani. Nagyszerű élőszavas mesemondóként immáron nem csak vidékünkön ismerik. Legutóbb a gyerek bábcsoportvezetés lehetőségében látta meg a fejlődés és kihívás útját.
– Honnan jött az ötlet, az inspiráció?
– Egy kedves, régi ismerősöm, Zán Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa keresett meg azzal, hogy emlékszik, évekkel ezelőtt a Bagolyvár bábcsoport meseírója és társulatának tagja voltam. A figyelmembe ajánlott egy lehetőséget, miszerint komoly szakmai képzéssel összekötve és az által megerősítve alakíthatnék egy gyerekekből álló bábcsoportot, mivel ez Kárpátalján fehér hollónak számít. Érdekes módon úgy ért a megkeresés, mintha tudattalanul már rég erre vártam volna!
A program a Magyar Nemzeti Művelődési Intézet és a Pápai Pegazus Színház gondozásában zajlik, s Kárpátalján a Pro Cultura Subcarpathica vállalta, hogy felel annak megvalósulásáért.
Fogalmazhatok úgy, hogy közben, szakmailag, óriások vállán állok. Januárban meghívást kaptam a Pegazus Színházba Pápán, ahol az ottani szakemberek rengeteget meséltek a bábjáték világáról és biztosítottak arról, hogy részükről minden szükséges segítségre számíthat a bábcsoportunk. Fontosnak tartom kiemelni, hogy egy mérhetetlenül szeretetteljes közegbe csöppentem általuk! Láposi Terka neve pedig azoknak, akik bábos berkekben jártasak, méltán ismert és nagyra becsült. Hihetetlen, de ő lett az én mentorom a bábcsoportvezetői utam során!
– Mit ad a bábozás a gyermekeknek, felnőtteknek?
– A bábozás maga sokrétű és egyidős az emberiséggel. Kultúrtörténetileg a legfejlettebb társadalmak körében kapott kiemelt szerepet a báb. Ilyen volt az ókori Kína, India, Egyiptom, Görögország, Japán…Használták a bábot például vallási szertartások elengedhetetlen kellékeként, népi rítusjátékok alkalmával, de természetesen fontos szerepet kapott a szórakoztatásban is. Vagy éppen a vigasztalásban, hiszen egy ősi kínai legenda szerint egy nagyhatalmú császárnak úgy sikerült feldolgoznia felesége korai halálát, hogy a holdsugár segítségével szerzetesek megidézték annak szellemét. A császár tisztában volt vele, hogy az, amit lát, illúzió, és mégis érzelmileg földöntúli élményként élte meg: enyhült a nagy bánata. Nevezhetjük az árnyjáték bölcsőjének is ezt a történetet.
A legendából is kiderült: a bábjáték nem az értelemre, hanem az érzelmekre van igazán hatással. Ezért nyújthatja mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek a megtisztulás, a katarzis lehetőségét. Azoknak is, akik mozgatják a bábokat, és azoknak is, akik közönségként tapasztalják meg a játékot.
Tehát, ha arra a kérdésre kell röviden válaszolnom, hogy mit ad a bábozás a gyerekeknek és a felnőtteknek, akkor azt mondom, utakat egymáshoz, a világhoz, és saját magunkhoz.
– Hol és kikkel báboznak?
– A bábcsoportunk neve Kicsi nagyvilág. Nyolc tagja van: két kisfú és hat lány. A beregszászi magyar főiskola biztosított számunkra egy tantermet, amelynek a neve érdekes módon Törökugrató. Már magában is tréfás a megnevezés és megmozgatja a bábos szellemiségű fantáziát! Szóval oda megyünk keddenként és péntekenként délután, ott van a mi játékterünk, melyet kialakítunk magunknak.
– Milyen céllal indult a bábozás?
– A gyerekekkel gyakran beszélgetünk arról, miért is vagyunk mi együtt. Elsősorban nem azért, hogy bábelőadásokat vigyünk színre, hiszen azt megteszik a professzionális bábszínházak. Az alapvető cél inkább az, hogy a gyerekek a bábjátékon keresztül ismerjék meg a világot és benne saját magukat. A közös munkánk gyümölcse lesz, ha május végén elviszünk egy szívvel-lélekkel, tapasztalással, tanulással előkészített bábmesét a híres Bűvös Bábos Fesztiválra. De a gyümölcs nem a fa. A fa az élet maga.
– Hogyan zajlanak a foglalkozások?
– Játszunk, játszunk, játszunk! És beszélgetünk. Teremátrendezéssel indítunk, hogy legyen elég játékterünk. Aztán körbe ülünk, és mindenki megfogalmazza, hogyan van éppen jelen közöttünk. A gyerekek alig várják, hogy elmesélhessék: mi tölti el őket örömmel, mi miatt lankadtak, esetleg haragosak, mi miatt aggódnak. Ezután jönnek a különböző játékok, amelyeket megtapasztalva észre sem veszik, de már fejlődik az együttműködési, az empátiás, a koordinációs, a kommunikációs és megannyi egyéb készségük. Ráhangolódnak magukra, egymásra. Zárókörrel (kérdése: hogy vagy most? és mit tanultál ma?) és rövid imádsággal fejezzük be az alkalmakat. Ez utóbbit azért tartom lényegesnek, hogy a gyerekek érezzék: biztonságban vannak, mert a Teremtő egyengeti a Kicsi nagyvilág útját. Ők csak annyit tegyenek meg, amire képesek az adott pillanatban, a többi meg majd áldásként érkezik meg.
A jelenleg is zajló szakmai képzésem során, melynek a debreceni Vojtina Bábszínház ad otthont és teret, rengeteg friss nézőpontot kaptam azzal kapcsolatban, mi is a bábjáték és mi a báb. Báb például bármilyen tárgyból lehet, egy a lényeg: hogy külsejében és mozgásában fejezze ki azt, amit jelképez. Egy könnyű, vékony szövetkendő például, ha úgy mozdítom meg, légiesen: lehet belőle madár, lélek, vagy akármilyen emelkedett jellegű fogalom: szabadság, béke, ihlet stb. A határ itt a határtalanság! Ennek tudatában igen egyszerű bábokat és mesei etüdöket, helyzeteket játszunk el a gyerekekkel. Látszik rajtuk, hogy elemi erő köti a lelküket a játékhoz és a bábozáshoz. Ez a gyerekek lényegi része.
Januárban kezdtük a foglalkozásokat és bátran állíthatom, hogy a csoport tagjai egymásra tisztelettel, szeretettel tekintenek. Nálunk tilos például az egymás személyének a minősítése. Tilos az is, hogy a saját maguk személyét marasztalják el vagy bántsák. A legfontosabb, hogy használják ki annak a lehetőségét, hogy fejlődhetnek minden téren.
Ami pedig engem illet: tiszta szívből szeretem őket.
– Milyen előadásra készülnek jelenleg? Hogyan választanak darabot?
– Egy kortárs író, Leo Lionetti meséjét választottuk, a bábjátéknak pedig A színrelépő címet adtuk. A főhős egy kaméleon, aki nem érti, hogy ha a világon mindennek van saját színe, akkor neki miért nincsen? A mese egyszerű, az élet alaptételeit mondja ki újra és röviden. A hangulata olyan, mint egy békésen fodrozódó tótükör… Jelenleg Kárpátalján épp az ilyen létállapotokból van fájóan kevés. A mi olvasatunkban az önelfogadást, a magunkkal való megbékélést hirdeti a mese. Ezt fogjuk különböző bábtechnikákkal megjeleníteni majd a színpadon.
– Említette, májusban Magyarországon is bemutatkoznak a Bűvös Bábos Fesztiválon. Mit jelent ez?
– A Bűvös Bábos Fesztivál a gyerek bábcsoportok éves, komoly és színvonalas bemutatkozási helyszíne és lehetősége Magyarországon. Kárpátaljáról még nem lépett fel ott senki ez idáig. Ezért megtisztelő és örömteli, hogy a Kicsi nagyvilág bábcsoport képviselheti a szülőföldjét és még inkább saját szívét-lelkét a bábfesztiválon.
– További tervek…
– Csodás lenne, ha minél több gyerek bábcsoport alakulna meg Kárpátalján. Ehhez a legelső lépést mi tettük/tesszük meg, de a másodikat, remény szerint, az a sok-sok tetterős, lelkes bábcsoportvezető, akik sorra hívják majd életre a gyerek bábközösségeket.
– Úgy legyen!