A Beregvidéki Múzeum Beregszászban a Bethlen utca elején, az egykori Bethlen kastély épületében található, melyet az erdélyi fejedelem 1629-ben épített. A múzeum több mint 7000 tárgyból álló gyűjteménye bemutatja az egykori Bereg vármegye eseményekben, tragikus fordulatokban gazdag ezeréves történetét, az itt élő népek – magyarok, ruszinok és más nemzetiségek – szabadságküzdelmét. A múzeum sajnálatos módon január eleje óta zárva van, mivel Beregszászi Szolgáltatóipari Szaklíceum nem hosszabbította meg a bérleti szerződést. Sepa János, a múzeum igazgatója otthonában fogadott minket, ugyanis a kiállítás az év eleje óta nem látogatható. Csak a múzeum dolgozóit engedik be leolvasni a villanyóra állását és ellenőrizni, hogy nem ázott-e be az épület, ugyanis az ingatlan tetőszerkezete már rég felújításra szorul.
Sepa János otthona is olyan, mint egy múzeum. Elhivatottságát a kultúra iránt a bejáratnál kifüggesztett számos kitüntetés jelzi: 2007-ben a Beregszászi Szent Vencel Borlovagrend, 2012-ben a Vitézi Rend, 2016-ban a Nemzetközi Szent György Lovagrend avatta tagjává, 2019-ben pedig a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki.
– Az intézmény – tizenkilenc év bezártság után – megnyitásakor, 2002. március 30-án még csupán 42 kiállított tárgyat tekinthetett meg a látogató, mostanra az exponátumok száma meghaladja a 7200 darabot – kezdi a beszélgetést az igazgató. – A Kárpátaljai Helytörténeti Múzeum kirendeltsége volt itt korábban, ám a kiállítás anyagát az évek alatt ellopták, a maradékot pedig elszállították. Hiába kértük, nem kaptuk vissza. Ennek ellenére az évek alatt folyamatosan gyarapítottuk a tárlat anyagát, jelenleg több mint 1200 tárgy van, ami kommunális tulajdont képez. Ezeket emberek ajánlották fel a múzeum számára. A többi magángyűjtemények részét képezi, nagyjából 160 témában. A tárgyak 75-80 százaléka az én magángyűjteményemből származik.
A tárlat az itt élt ősemberek tárgyaitól indul, ahol különböző kőszerszámok, karperecek, eszközök láthatók.
Megtekinthető továbbá a vidékünkön fellelt ásványi kincsek nagy része, és gazdag néprajzi gyűjteményünk van. Számos Rákóczi-korabeli ereklyét sikerült bemutatnunk. Emellett az első világháború előtti és utáni Beregszásszal is megismertetjük a látogatót, városunk híres szülöttei példaként szolgálnak a következő nemzedékeknek. A folyosókon látható képekkel pedig városunk változatos, sokszor viszontagságos múltját mutatjuk be. A látogatók a kiállított tablókon elolvashatják a kárpátaljai várak és erődítmények történetét.
Az igazgató elmondta, hogy az elmúlt év végén lejárt a múzeum 5 évre szóló bérleti szerződése, amelyet értesülései szerint nem hosszabbított meg a Beregszászi Szolgáltatóipari Szaklíceum. Ugyanis ez az oktatási intézmény működik az épületben. Időközben a közigazgatási reform részeként a múzeum a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás kulturális osztályától átkerült a kistérségi művelődési osztályhoz, ami csak bonyolította a dolgokat. Amikor ott jártunk, épp hívta az intézmény igazgatója, akivel a még hiányzó iratokról egyeztettek.
– A strukturális változások miatt a múzeum teljes dokumentációját át kell csinálnunk – magyarázta Sepa János. – A líceum igazgatóságától azt az ígéretet kaptuk, hogy rövidesen lezárul az adminisztratív és bürokratikus folyamat és újra megnyithat a múzeum. Viszont amíg ez a jogi hercehurca tart, addig nem látogatható a múzeum. Tíz hónapja csak az egyik kollégám és én mehetünk be az épületbe leolvasni a villanyóra állását, megnézni, nem ázott-e be a tetőszerkezet, ugyanis a tető katasztrofális állapotban van. Több mint 120-140 éves tetőcserepek vannak fent. Korhadnak a gerendák, a cserepek időről időre elporladnak, eltörnek. Egyelőre nem volt komoly beázás, amiben az is közrejátszik, hogy az elmúlt 19 évben, a múzeum újranyitása óta szponzori felajánlásokból lecseréltem több mint 300 cserepet.
A régiségek szerelmese elmondta, számára minden tárgy felbecsülhetetlen értékű. A legnagyobb becsben tartott exponátum a bilkei születésű Ivan Fircák-Kroton sisakja, amelyet az angol királynő adományozott az 1920-30-as években a világ legerősebb embereként emlegetett földinknek
– A sisakot Fircák-Kroton bilkei szülőházának padlásán találta meg egy gyűjtő, akitől végül megvásároltam ezt a relikviát – meséli. – Minden ennek az 1936-ban épült családi háznak a megvásárlásával kezdődött. Azonban berendezni már nem volt pénzünk. Egy barátomtól kaptam egy régi petróleumcsillárt, nagymamámtól örököltem egy mozsarat, a szomszédtól vásároltam egy komódot, és elkezdtem restaurálni ezeket a tárgyakat, visszaadni eredeti fényüket. Az évek alatt többféle módon kerültek hozzám a régi tárgyak, volt, amit behoztak a múzeumba és úgy vettem meg, de többnyire magam kutattam fel ezeket. Mégpedig úgy, hogy ha ki volt írva egy ingatlanra, hogy ez a ház eladó, akkor vásárlónak kiadva magamat bekérezkedtem és bejártam az épületet a pincétől a padlásig. Ha láttam olyan tárgyat, amely érdekelt, akkor arra ajánlatot tettem. Ezt a mai napig gyakorlom.
A múzeum működésének közel 20 esztendeje alatt az összes kontinensről és Európa számtalan országából érkeztek ide vendégek. Amíg nem volt koronavírus-járvány, addig gyakoriak voltak a magyarországi csoportok. De helyi iskolások és belső-ukrajnai turisták is gyakran bejelentkeztek tárlat nézésre.
– Az egész tárlat a nézni és látni elvre épül – magyarázta Sepa János. – Azok az emberek, akik ide látogatnak-, legyen az belső ukrajnai vagy külföldi turista – nem hibások abban, hogy nem ismerik a régió történelmi múltját. A múzeumban mindenki eldöntheti, hogy, mennyire vannak összhangban a látottak a tanultakkal. Voltak, akik a végén azt mondták nekem, hogy teljesen átírtam számukra a történelmet, más úgy fogalmazott, kiegészítettem a tudását. De olzan is akadt, aki nem bírta végighallgatni, elment, de másnap visszajött és azt mondta, megnéztem a várost, megnéztem az épületeket, amelyek egyáltalán nem hasonlítanak az ukrajnai építészetre. Így kérte, mutassam be meg neki külön a tárlatot, mert érdekli a régió történelme.
A múzeum igazgatása mellett János restaurál, felújít, amihez nem ért, abban szakember segítségét kéri. Vannak tárgyak, amelyeket muszáj restaurálni, és van, amit meg kell hagyni olyannak, amilyen. A legnagyobb problémát a megfelelő szakember megtalálása jelenti, ugyanis jó szakemberekből, sőt bizonyos szakmákból komoly hiány van vidékünkön.
– Számomra az jelent örömet, ha meg tudok menteni egy tárgyat, amely már halálra volt ítélve – emelte ki. – Nehezen válok meg a tárgyaktól, természetesen vannak olyan régiségeim, amelyektől soha nem szeretnék megválni. Voltak, akik különböző összegeket ígértek a múzeumban kiállított tárgyakra, de én mondtam, hogy ez egyirányú utca, mint a Markó utca, ahogy Hofi Géza mondta. Ide lehet hozni, de elvinni nem. Ezért sem engedek be idegeneket a házamba. Viszont olyan is előfordul, hogy azért fordulnak hozzám, hogy felbecsüljem a régi tárgyakat, amit az emberek általában örökölnek. A gyűjtőszenvedélyből nem lehet kiöregedni. Viszont komoly probléma, hogy míg korábban a használaton kívüli tárgyakat felvitték a padlásra, addig mostanság a padlást inkább beépítik, a régi tárgyakat pedig kidobják. Sajnálatos módon a fiatalok között sem annyira jellemző ez a fajta gyűjtési szenvedély.
