Kempelen Farkas, a sakkozógép feltalálója

„Boszorkánymester ön, Kempelen?” – kiáltott fel elragadtatva Mária Terézia, amikor Kempelen Farkas a bécsi udvarban bemutatta sakkozógépét. A magyar feltalálótól már megszokhatta a Habsburg-udvar, hogy egyedülálló mérnöki vívmányokkal kápráztatja el a közönséget – többek között ő tervezte a schönbrunni kastély messze földön híres szökőkútjait és parkjának vízeséseit is –, ám a Török névre keresztelt legújabb masinája mindenen túltett.

Egy ír gyökerű, nyolcgyermekes család legifjabb tagjaként született Kempelen már ifjúkorában is a gépek szerelmese volt. Bár filozófiát és jogot tanult, és nem mellékesen nyolc nyelven beszélt, olykor még zenét is szerzett, legfőképp mégis a természettudományok, valamint a mechanika érdekelte.

A hihetetlenül sokoldalú mérnök tervezte a pozsonyi vár, valamint Buda vízellátását javító szerkezeteket, megalkotta a gőzturbina ősét, továbbá a vakok számára egy domború betűk írására alkalmas nyomógépet készített. Nem mellesleg személyében az élettani hangtan és a kísérleti fonetika megalapozóját, valamint az első magyar logopédust is tisztelhetjük.

1769-ben francia akadémikusok érkeztek Bécsbe, és tartottak előadást a mechanikai mágnesességről. Ezt követően Kempelen féléves szabadságot kért a királynőtől egy „embergép” létrehozására. A határidő lejártával aztán alaposan meglepte a Töröknek nevezett sakkozógépével a császárvárost.

A mechanikus szerkezet ellen kiálló mesterek sorra kikaptak a turbánostól, „aki” nem kegyelmezett II. Frigyes porosz királynak sem. Amikor Napóleon csalással akart túljárni a gép eszén, a basa ingerülten lesöpörte a tábláról a bábukat.

A „gondolkodó” gép tulajdonképpen lenyűgöző átverés volt, hiszen a szerkezet belsejében (egy mindössze 150x66x117 centiméteres „vezérlőpultban”) egy kis növésű sakknagymester rejtőzött. Mechanikai szempontból azonban a szerkezet a kor technikai csúcsa volt.

A polihisztor zseniális módon oldotta meg a finom és precíz mozdulatok kivitelezését, a bent ülő sakkjátékos optikai trükkökkel történő elrejtését, valamint azt, hogy a basa „lelke” mágnes segítségével értesüljön ellenfele lépéséről. Ugyanakkor a szerkezet azt már nem közvetíthette, hogy mely figurával lépett a másik, itt a mesternek a memóriájára kellett hagyatkoznia.

A lépések előtt szétnéző, sakk esetén kettőt, matt esetén hármat bólintó Török állandóan pipázott: e trükkel fújta ki a bent égő olajlámpás füstjét a leleményes rendszer működtetője. A babonások azt hitték, hogy a találmány valami hazajáró szellem machinációja, néhányan pedig ördöggel cimboráló boszorkánynak nevezték Kempelent.

A turpisság csak évtizedek múlva derült ki, a legendás szerkezet azonban – amelyről máig nem tudjuk, hogyan nézett ki pontosan, merthogy tervrajzai nem maradtak fenn – 1854-ben Philadelphiában vendégeskedve tűzvész martaléka lett.