Kedvcsináló alkotótábor Tiszapéterfalván

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2022. augusztus 05.

A KárpátHáz Civil Szervezet a háborús menekülteket is igyekszik felkarolni. Több akciót is indítottak a megsegítésükre, nemrég egy egészen másfajta segítségnyújtás került előtérbe, mégpedig a gyerekek támogatása.

Kedvcsináló alkotótábor Tiszapéterfalván

Az elmúlt hetekben alkotótáborokat szerveztek a gyerekeknek. Nagymuzsaly és Beregdéda után a harmadik állomás Tiszapéterfalva volt, ahol képzőművészeti és kézművestáborral kedveskedtek a környékbeli ukrán és magyar gyerekeknek. Ezúttal a Pro Cultura Ugocsa Jótékonysági Alapítvány közreműködésével foglalkoztak a kistérség fiataljaival.

Rezes Tímea, a tábor szervezője elmondta, az ingyenes alkalmakon harmincan vettek részt. A háromnapos összejövetelt a Tiszapéterfalvai Képtár udvarán rendezték meg. A helyszín motiváló volt, a képtárban található festmények láttán a gyerekekben is fellángolt a vágy az alkotás iránt.

– Nagy örömünkre szolgált, hogy ennyien érdeklődtek az alkotótábor iránt, főleg egy olyan héten, amikor párhuzamosan több tábor is zajlott – jegyezte meg Rezes Tímea. – Hálás vagyok az oktatóknak, akik nagy lelkesedéssel vágtak bele a fiatalok oktatásába.

Kutasi Csaba a rajz és a festészet alapjait tanította meg a gyerekeknek. Csendéletet és tájképet festettek, illetve az emberi test ábrázolásáról tanultak.

A rajzórákon Vince Viktória és Kurendás Anett is közreműködött. A gyerekeket roppantmód lekötötték a foglalkozások, magam is meglepődtem, hogy még a fiúk is mennyire érdeklődtek a szövés iránt, amit Nagy Margit-Rita mutatott meg a résztvevőknek. A gyöngyfűzés aprólékos rejtelmeibe Kopinec Emese és Horváth Erika vezette be a tiniket.

A szervező hozzátette, a táborba ellátogatott Rezes Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, valamint Sápi Sándor, a Tiszapéterfalvai kistérség alpolgármestere is, akik saját szemükkel győződtek meg arról, milyen szorgosan munkálkodnak a gyermekek. Az alkalom végén minden gyerek emléklapot kapott. A kezdeményezés kiváló kedvcsinálónak bizonyult. A Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola diákjainak nem volt ismeretlen a képzőművészet, viszont a laikusok is kedvet kaptak az alkotáshoz.

Látva a nagy lelkesedést, a szervezők szeretnék folytatni a programot, heti vagy legalább havi rendszerességgel hoznának össze foglalkozásokat. Ez attól függ, ősszel hány gyerek lesz itthon és mekkora igény lesz rá.

Hírek

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

  • Hagyományos kárpátaljai esküvőt elevenítettek fel Ungváron

    Ungvár napja alkalmából a hagyományos kárpátaljai esküvői szokásokat, népdalokat és táncokat elevenítettek fel a megyeszékhely központjában.

  • A vesszőfonástól a szövésig – nyárbúcsúztató a Nagyberegi Tájházban

    Hogyan lesz a vesszőből használati tárgy, a csuhéból virág, a fonalból szőttes? Ezekre a kérdésekre saját munkájuk közben kaphattak választ azok az iskolások, akik részt vettek a Nagyberegi Tájház nyárzáró foglalkozásain. A szeptember 14–18. között megrendezett Nyári élmények a Nagyberegi Tájházban ...

  • Könyvet olvasni menő – a fiatalok körében is!

    Az Év olvasója verseny eredményhirdetését a Beregszászi Központi Könyvtárban tartották. A rendezvényt Komáromi Andrea gyerekkönyvtáros nyitotta meg, majd Varga Éva igazgató köszöntötte a versenyzőket és a könyvtárosokat. 

Események

Copyright © 2026 KMMI