Kárpátaljai könyvkiadás egy költő szemével

Ma már történelmi ténynek számít, hogy az állami könyvkiadás válságát tapasztalva a kárpátaljai magyar szerkesztők, írók közül néhányan beindították a magánkönyvkiadást magyarországi alapítványok támogatásával. Így alakult meg Ungváron először a Galéria Kiadó (Galéria Kisvállalat Kiadója, később Galéria-Écriture) teljesen magánvállalkozásban, egyik prominens alapítója Balla D. Károly író.

A könyvkiadás és a könyvellátás problémáját vállalta fel egyebek mellett az 1992. március 26-án Ungváron bejegyzett Intermix Kiadó Kft. is. A kiadó célul tűzte ki a magyar intézmények, egyházak, szervezetek hathatós támogatását. Ugyancsak kiadói tevékenységbe kezdett l996-tól a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ), a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ), legújabban pedig a Kárpátaljai Református Egyházkerület, a Kárpátaljai Apostoli Adminisztratúra.
A közelmúltban felkerestem Bakos Kiss Károly költőt, hogy személyes tapasztalatai révén véleményezze a kárpátaljai könyvkiadás jelenlegi helyzetét, és szóljon néhány szót jelenlegi ars poeticájáról.

— Kérem, ejtsünk néhány szót első kötete megjelenésének körülményeiről!
— A saját írói pályám engem megkerülve lépett működésbe. Lengyel János író barátom tudtom nélkül juttatta el írásaimat az Együtt szerkesztőségébe és ezáltal Dupka Györgynek, aki az Intermix Kiadó igazgatója. A verseket a hozzáértők érdemesnek találták a publikálásra és hamarosan megjelent az első könyvem.
— Mennyire jelentett szakmai előrelépést az, hogy nyomtatásban is megjelentek a versei?
— Az első Együtt-beli megjelenésemtől kezdve megnyíltak a publikációs csatornák, ez 2005-ben volt. Ebben az évben lírai nívódíjjal jutalmazott a szerkesztőség. 2007-ben Legyen vers címmel napvilágot látott első kötetem. Vári Fábián László azonban még a kötet megjelenése előtt elküldte a szerzeményeimet a Hitel című irodalmi, művészeti és társadalmi folyóiratnak, valamint a Kortársnak, ahol le is közölték. Ezután egyre több publikációs lehetőséget kaptam. Mivel a könyv igen alacsony példányszámban jelent meg, hamar elfogyott. Ezt követően Budapest V. kerületének önkormányzata anyagilag támogatta a kötet újrakiadását.
— Mi az oka annak, hogy bár a szakma odafigyel a kiadványokra, a legtöbb verseskötet mégis alacsony példányszámban jelenik meg?
— Ennek elsősorban pénzügyi okai vannak, és az sem mellékes, hogy alapvetően a társadalom egészében a szépirodalom iránt viszonylag alacsonyabb az érdeklődés. Főleg a XXI. századi társadalomra jellemző egy sajátos beidegződés, az, hogy még ha valakinek meg is vannak az anyagi feltételei egy szépirodalmi kiadvány megvásárlásához, akkor is inkább mulandó fogyasztási cikkeket vesz meg, mintsem hogy a saját maga megismerésére is szolgáló olvasmányokra költene.
— Mennyire reális és gazdaságos manapság Kárpátalján több könyvkiadó működése?
— Határozott véleményem, hogy bizonyos mértékig kiegészítik egymást, mivel különböző szempontokat vesznek alapul. Az egyházi kiadók szinte kizárólag vallási tematikájú könyveket adnak ki. Az Intermix Kiadónak például sajátos vállalása az, hogy viszonylag kis példányszámban minél több szerzőt jelentessen meg, míg a KMKSZ kiadójának eltökélt szándéka, hogy viszonylag kevesebb szerzőt, ugyanakkor szebb kivitelben adja ki a könyveket.
— Az olvasók közül sokan nehezményezik, hogy nem értesülnek időben egy-egy kiadvány megjelenéséről. Megítélése szerint mi ennek az oka?
— Úgy gondolom, a problémát a publicitás hiánya és a terjesztés hiányossága okozza. Sajnálatos módon Beregszászban szinte egyetlen forgalmazó hely a Bereg könyvesbolt, ahol magyar nyelvű kiadványokat vásárolhat az olvasó. E tekintetben nem lehet összehasonlítani a jelenlegi helyzetet akár a nyolcvanas évek végéig terjedő korszakkal, amikor is a szovjet birodalom összeomlásáig az emberek akár rendelhettek is magyarországi lapokat és folyamatosan olvashatták a legújabb sajtótermékeket. Másrészt épp az említett alacsony példányszám miatt fordulhat elő, hogy sokan nem jutnak hozzá az új kiadványokhoz. Egyes vélemények szerint a kárpátaljai irodalom újraközlő irodalom. Miért is? Azért, mert egy alkotást egy köteten belül csak egyszer tudunk megjelentetni néhány száz példányban és az kevés. Azért közlünk újra, mert a következő kötetekbe is beválogatjuk az előzőekben sikeresnek ítélt írásainkat, amelyeket szeretnének újraolvasni az olvasók, és máshogy nincs rá lehetőség.
— Mennyire vált tisztán gazdasági szemponttá az, hogy valakinek kötete jelenjen meg tehetségétől függetlenül?
— Úgy érti, hogy magánkiadásban? Ha valakinek a pénztárcája megengedi azt, hogy ő saját elhatározásából kötetet jelentessen meg, az a kiadvány a mai feltételek mellett meg fog jelenni függetlenül attól, hogy arra érdemes vagy sem. Ha egy nehezebb anyagi helyzetben lévő, ámde sokkal tehetségesebb szerző jelentkezik a műveivel egy könyvkiadónál, rá van utalva a kiadó lehetőségeire. Ez egy általános jelenség, és nem lehet Kárpátaljára leszűkíteni. Bármennyire is próbálunk ódzkodni a kényes kérdéstől, a dilettantizmus virágzani fog mindaddig, amíg gazdasági lehetőség van rá. Az már egy másik kérdés, hogy az olvasási szokások alakulásakor ez mennyire jelent majd ízlésficamot…
— Mennyire képes a mai olvasó helyesen megítélni a szépirodalmi értékeket?
— A dilettantizmus egyidős a művészettel. Minden korszak kitermelte és kitermeli a saját, nem dilettáns értékeit, ez törvényszerűség. Az más kérdés, hogy mennyire divatos vagy felkapott egy szerző. Irodalomtörténeti példának említhetném Szabolcska Mihályt, aki Ady Endre kortársa volt. Ha Karinthy Frigyes nem ír róla egy viszonylag durva paródiát, egy átköltést, akkor ma már csak az irodalomtudománnyal foglalkozók ismerik a nevét. Egy biztos, a divatok jönnek, mennek, ám a valódi érték az irodalomban is meg fog maradni.
— Tervezi újabb verseskötet megjelentetését?
— Előkészületben van egy újabb kötetem, de az igazság az, hogy mielőtt a verseimet könyvben publikálnám, szétküldöm: szerencsére az egész magyar nyelvterület folyóiratai szívesen fogadják az írásaimat, és általában közlik is azokat.
— Mennyire változott meg az írói hozzáállása, szakmai rálátása az első könyve megjelenése és visszhangjai óta?
— Az első kötetem megszerkesztésekor az motivált, hogy le akartam tenni valamit az olvasó asztalára. Leginkább a korábbi irodalmi hagyományok feldolgozása volt számomra az elsődleges alkotói szempont, és az, hogy bebizonyítsam: méltó a nyomdafestékre, amit leírok.
— Milyen hangulatban ír szívesebben?
— Különféle állapotokban is lehet ugyanolyan szerencsésen és ugyanolyan jókat írni. No meg rosszat is. Alkotás közben nem annyira magammal foglalkozom, mivel nem is magamat szeretném megfogalmazni, hanem a létezést, ami a személyiségem szűrőjén átjön. Az igazi művész nem a maga bánatát és örömét fejezi ki. Itt visszautalnék Petőfi híres költeményére, „A XIX század költői” címűre, ahol megfogalmazza, mit ér az, aki csak a saját bánatát és örömét tudja beleadni egy versbe. A létezést magát és az örök érvényűt kell megfogni, ez a művészet alapvető feladata.
— Köztudomású, hogy az ifjú tehetségek neveléséből is kiveszi a részét.
— Próbálkozok tevékenyen bekapcsolódni a tehetségkutatásba. Sokak véleménye az, hogy a diplomáciai készségemnek köszönhetően szót értek a szárnyaikat bontogató fiatal szerzőkkel, és fel tudom hívni úgy a figyelmüket a kezdeti hiányosságaikra, hogy közben ne vegyem el a kedvüket az alkotástól. Szeretem észrevenni az utánam jövő nemzedék képviselőiben azokat a jellemzőket, amelyek majd komoly alkotóvá tehetik őket. Örömteli dolog számomra, hogy sokan díjakat nyertek azután, hogy felfedeztük bennük ezt a fajta készséget.
Célom az, hogy átadjam a tapasztalataimat. Már egy évtizeddel a verseskötetem megjelenése előtt terveztem, hogy én szépirodalommal szeretnék foglalkozni. Ezért próbáltam egyetemi szinten elsajátítani a szakmát. Meg akartam fejteni annak a nyitját, hogyan képes egy szórendszer, egy szórend úgy hatni, hogy az szépérzést keltsen. Mint ahogy bennem keltettek a klasszikusok.
— Hogy ítéli meg a kárpátaljai fiatal szerzők rátermettségét?
— Sokkal több olyan fiatal van, aki szeretne írni, mint aki tud is. Ugyanakkor feladatunk, hogy buzdítsuk a vállalkozó kedvűeket.
Érdekes jelenséget figyelhetünk meg a kárpátaljai társadalomban. Éppen azért, mert a fogyasztói társadalomnak egyfajta peremvidéke vagyunk, itt nem olyan intenzíven érvényesül még az értékrend-átrendeződés. A hatás és ellenhatás törvénye szerint minél inkább igyekeznek elnyomni — akár az államhatalmi szervek — a nemzetiségi-nyelvi kultúra fejlődését, annál erőteljesebb védekezés tapasztalható. Mintegy passzív ellenállásként egyre nagyobb az igény a magyar nyelvű művekre, csak azért, mert hivatalos szinten megpróbálják valamilyen módon gátolni a művelését. Ez magyarázza azt is, hogy a fiatal, szárnypróbálgató tehetségeknél erőteljes a nemzeti ihletettség. Pozitív jövőképem van a kárpátaljai magyar írást illetően, amit Lőrinc P. Gabriella és Csordás László feltűnése is mutat a szerzői palettán.
— Mekkora felelősséget ró a megmaradás szempontjából a kárpátaljai magyar művészekre a közelmúlt kisebbségellenes nyelvpolitikája?
— Én úgy gondolom, hogy korábban, a magyar érdekvédelmi szervezetek létrejötte előtt, sokkal nagyobb volt az írástudó felelőssége. Ma már inkább a politikusok feladata a nemzeti kisebbségek jogainak megvédése. Mindazonáltal, véleményem szerint, mindmáig az írók, a költők és művészek felelőssége a nemzeti öntudat okos ébrentartása.
— Köszönöm a beszélgetést. Tevékenységéhez kitartást, szakmai sikereket kívánok!