Kárpátaljai díjazottak a XVI. Szatmárcsekei Szilvalekvárfőző Fesztiválon

Írta: Tamási | Forrás: Kárpátalja.Ma | 2014. augusztus 31.

Himnuszunk költőjének, Kölcsey Ferencnek a síremlékéről, illetve a műemlékké nyilvánított jellegzetes csónakos-fejfás református temetőjéről is messze földön híres határ menti szabolcsi településen, Szatmárcsekén immáron 16. alkalommal került megrendezésre az utóbbi években Kárpát-medencei rangra emelkedett szilvalekvárfőző verseny. 

Kárpátaljai díjazottak a XVI. Szatmárcsekei Szilvalekvárfőző Fesztiválon

Az eseményre az anyaországiak mellett a környező országok magyarlakta településeiről, így Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és természetesen Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők a Tisza-parti településre, és igazi unikumként, még egy argentin csapat is nevezett a megmérettetésre.

Kárpátalját, s azon belül a Beregszászi járást Szatmárcseke testvértelepülései, Mezőgecse és Badaló képviselte, a Csekétől légvonalban alig két kilométernyire élő badalóiak ráadásul két népes és vidám csapattal érkeztek a kétnapos rendezvényre. Miután a résztvevők birtokukba vették a számukra kijelölt sátrakat – összesen 26 csapat nevezett a viadalra –, elkezdődhetett azok díszítése, ami abból állt, hogy házi szőttesekkel, népi motívumokkal, és az adott tájra jellemző használati tárgyakkal csinosították azokat. Az idei szilvalekvárt Stanley szilvából főzték a csapatok, akik között a verseny kezdetén összesen 80 mázsa ízletes ,,nyersanyag” került kiosztásra.

A katlanokban lévő üstök beüzemeltetésével egyszerre a szorgos kezeknek köszönhetően a szilva mosása, kimagolása zajlott, hogy aztán másnapra a folyamatos kavarásnak köszönhetően a gyümölcsből előbb ízletes cibere, majd az igazi hungarikumnak számító szilvalekvár készüljön.

Az ünnepélyes megnyitón Sarkady Pál, Szatmárcseke polgármestere, dr. Tilki Attila, országgyűlési képviselő, és Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke is a hagyományok megőrzését emelték ki a rendezvénnyel kapcsolatban, hangsúlyozván, hogy a szatmári táj jellegzetes ízvilágához szorosan hozzátartozó szilvalekvárnak ily módon nemzeti összetartó ereje is van.

Miközben az üstökben rotyogott a szilva és a cibere, a hatalmas szabadtéri színpadon a hagyományőrző csoportok – köztük a mezőgecsei kultúrcsoport – megállás nélkül ropták a táncot, éjfélkor pedig parádés tűzijáték fokozta a hangulatot. Illetve már nem sokkal éjfél előtt a tetőfokára hágott a hangulat, amikor a rendezvény sztárvendége, a '80-as, '90-es évekből ismert Homonyik Sándor adta elő egykori topplistás dalait, az Álmodj királylányt és a többi slágert.

A tűzijátékot megelőzően került sor tombolasorsolásra, melynek főnyereménye, egy LG márkájú LCD-s tévékészülék a Badalóból érkezett Erdély Szilvia tulajdonába került.

A munka mellett össznépi nótázással zajló éjszakai időtöltés után szombat délre minden kondérban végeztek a lekvárfőzéssel, amelyeket szakavatott zsűri díjazott. A döntéshozók szerint az idén az anyaországban maradt a verseny első három helyezettjének díja: az első helyre a fehérgyarmati csapatot, a másodikra Tyukod szilvalekvár-mestereit, harmadikként pedig a dunántúli Attala község hagyományőrzőit rangsorolták. Kiosztottak két különdíjat is, amelyet a két kárpátaljai különítmény, Badaló és Mezőgecse érdemelt ki. Rajtuk kívül minden résztvevő ajándékot és díszes oklevelet is kapott.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI