Volt idő, amikor a citera hangja természetes része volt a kárpátaljai falvak mindennapjainak. Megszólalt a fonóban, a kukoricafosztáskor, disznótorban, keresztelőn, s gyakran még a lakodalmakban is: egyszerűsége, tiszta csengése és közösségteremtő ereje miatt a népélet egyik legkedvesebb hangszere volt. Az idő múlásával ugyan halkult a hangja, ám nem tűnt el nyomtalanul. Sárosorosziban immár második alkalommal bizonyosodott be: a citera nem csupán múltunk emléke, hanem élő örökség, amely ma is képes közösséget formálni, örömöt adni és hidat verni nemzedékek között.
Az Együtt Sárosorosziért civil szervezet, Gáti Gyöngyi kezdeményezését felkarolva, másodszor rendezte meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt. A találkozó célja nem csupán az volt, hogy megszólaljon a citera, hanem az is, hogy újra rangot kapjon, helyet nyerjen a fiatalok szívében, és tovább éljen azok kezében, akik ma tanulják a pengetés mesterségét.
Az ötlet megszületéséről Gáti Gyöngyi, a rendezvény megálmodója, a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely vezetője mesélt. Mint elmondta, a közösségi médiában figyelt fel arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye citerásai rekordot állítottak fel: egyszerre 205-en játszottak együtt. Ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat: miért ne lehetne Kárpátalján is hasonló, hagyományteremtő szándékú találkozót szervezni? Az első alkalommal mintegy húsz citerás muzsikált együtt, idén pedig már ötven fiatal pengette egyszerre hangszerét – ez önmagában is bizonyítéka annak, hogy a kezdeményezés gyökeret vert és növekedésnek indult.
A citera ma sokak számára a népzene egyik kedves és ismert hangszere, mégis meglepő, hogy népi hangszereink között viszonylag fiatalnak számít: a 19. században terjedt el szélesebb körben. Gáti Gyöngyi emlékeztetett rá, hogy elsősorban a szegényebb rétegek hangszere volt: falusi embereké, tanyasi gazdáké, uradalmi cselédeké. Egyszerűsége adta a szépségét is: szinte bárki elkészíthette magának, csupán a húrokat kellett boltban megvásárolni. A 20. század közepére a citera szinte minden dalkedvelő parasztember kezében ott volt, s nemcsak a férfiak, hanem asszonyok és gyermekek is szívesen játszottak rajta. Ahol nem tellett nagyzenére, ott a citera szólt – és elég volt ahhoz, hogy táncra perdüljön a közösség.
A második alkalommal megrendezett találkozó résztvevőit Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja köszöntötte, aki elismeréssel szólt a kárpátaljai népzene- és néptáncoktatás színvonaláról, valamint a fiatalok lelkesedéséről. Hangsúlyozta: különösen értékes minden olyan kezdeményezés, amely a hagyományok továbbéltetését szolgálja, s közben közösséget is épít.
Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője szintén méltatta a találkozót, amelynek legnagyobb erejét az együtt muzsikálás örömében látja. Mint mondta, itt nem a verseny, nem az összehasonlítás a fontos, hanem az a közös élmény, amelyet a zene ad. Külön öröm számára, hogy a már kiforrott citerások mellett egészen apró gyermekek is hangszerrel a kezükben állnak színpadra. Emlékeztetett arra is, hogy Kárpátalján komoly hagyománya van a citeramuzsikának: hajdan sok bálban citerások húzták a talpalávalót, a 70-es évek végén Nagypaládon a László Sanyi bácsi vezette citerazenekar örvendett nagy népszerűségnek, s az Ungvár melletti Palló is jó hírű citeraegyüttessel büszkélkedhetett. „Nagyon jó, hogy ma is vannak elkötelezett tanárok, akik fontosnak tartják a citeramuzsika ápolását és átadását, képezik magukat és ennyi gyereket nevelnek” – hangsúlyozta.
Tóth Győző, a KárpátHáz civil szervezet ügyvezető igazgatója ugyancsak elismeréssel szólt azokról a zenepedagógusokról, akik szívügyüknek tekintik a népi hangszerek megismertetését és a tiszta forrásból táplálkozó népzenei kultúra továbbadását. „Örül a szívem, amikor ennyi népviseletbe öltözött fiatalt látok együtt, akik együtt táncolnak, együtt muzsikálnak. Ez azt jelenti, hogy minden nehézség ellenére vannak, akik őrzik és továbbadják hagyományainkat, s ez reményre ad okot, hogy 30–40 év múlva is lesznek, akik művelik ezt, lesznek magyarok ezen a vidéken” – fogalmazott.
A jó hangulatú délután során nyolc citeraegyüttes és szólista lépett színpadra. Muzsikált a Tulipán Tanoda Kisgejőci Citeraegyüttese Györkéné Csákány Marianna vezetésével, a Viski Folkműhely Zengő Citerásai Heczel Katalin irányításával, a Salánki Laptarózsa ének- és citeraegyüttes kezdő és haladó csoportja Csehily Mária vezetésével, a Salánki Tulipán Tanoda Cseresznyevirág Citeraegyüttese Harangozó Magdolna vezetésével, a Nagypaládi Művészeti Iskola Pengetők Citeraegyüttese Simon Sarolta vezetésével, a Beregszászi Rezeda Folkműhely szólistája, Bakó Bianka, a KárpátHáz Ritmus- és hangműhely badalói citeraegyüttese Gáti Gyöngyi oktatásával, valamint a Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely Hangraforgó citeraegyüttese.
A találkozó egyik legfelemelőbb pillanata a finálé volt: ötven citerás pengette egyszerre hangszerét, szatmári népdalokat szólaltatva meg. A közös muzsikálás ereje egyszerre volt megható és felemelő – ritka pillanat, amikor ennyi fiatal egy szívvel, egy ritmusra szólaltat meg egy régi hangszert, új élettel töltve meg annak hangját. Külön örömöt jelentett, hogy a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Magyarországról Tóth Gyula, a Népművészet Ifjú Mestere, aki virtuóz citerajátékával fergeteges hangulatot teremtett a táncházban.
A délután programját gazdagította a Sárosoroszi Kultúrház Mihók Erika vezette Kökörcsin hagyományőrző csoportjának előadása, a Biró Hajla Ágnes vezette Hangraforgó furulyaegyüttes fellépése, valamint a Boróka gyermek néptáncegyüttes produkciója, László Georgina koreográfiájával. A kézműves-foglalkozásokon Horváth Erika és csapata segítségével virágok, kulcstartók és karkötők készültek, így a zene mellett az alkotás öröme is helyet kapott ezen a napon.
A találkozó jótékonysági célt is szolgált: az adakozók ezúttal Major Ádám halábori kisfiú gyógykezeléséhez járulhattak hozzá. A délután folyamán 20 ezer hrivnya és 11 ezer forint gyűlt össze. Szép bizonyítéka ez annak, hogy a népzene nemcsak összeköt, hanem cselekvő szeretetre is indít.
A rendezvény – mely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Csoóri Sándor Alap, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja, a KárpátHáz és az Együtt Sárosorosziért civil szervezet támogatásával valósult meg – ismét bebizonyította: a citera több mint hangszer. Emlékezet, örökség, közösség és jövő egyszerre. Mert amikor ötven gyermek egyszerre pengeti meg a húrokat, ott nem csupán dallam születik. Ott hagyomány szólal meg. Ott a múlt találkozik a jövővel. Ott a zene nemcsak felcsendül – hanem tovább él.
