Kárpátalja anno: görögkatolikus papok az 1848/1849-es forradalomban

Bendász István görögkatolikus kanonok (1903–1991) hét év kutatómunka után, 1948-ban készítette el azt a tanulmányát, melyben feldolgozta a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye szerepét az 1848/1849-es szabadságharcban.

Elmondása szerint mindez nem volt egyszerű feladat, ugyanis akkoriban már a kommunista hatóságok felügyelték a kárpátaljai irattárakat és könyvtárakat, melyekbe így nem juthatott be. Egyedül az egyházmegyei levéltár volt még látogatható, kutatási anyagának nagy része innen származott. Emellett Ambrus József egykori kisoroszi plébános 1892-ben megjelent Paphonvédek albuma című összefoglaló munkáját, valamint korabeli könyveket, újságokat használt fel az adatgyűjtéshez.

Tanulmányában három fő témát határozott meg: I. A püspökség szerepe a szabadságharcban; II. A szabadságharcban részt vett papi személyek; III. Papnövendékek.

A szabadságharc kitörésekor Popovics Bazil püspök (1796–1864) állt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye élén immár 11 éve. Nem volt egyszerű feladat számára a szabadság vágyától fűtött papok, kispapok és hívek irányítása.

A korabeli források szerint az egyházfő nem értett egyet a papok fegyveres szolgálatával, és óva intette őket a politizálástól is. Felsőházi képviselőként békére törekedett, és kiállt a magyar szabadságjog mellett.

Körlevelében arra szólította fel az egyházmegye papságát, hogy szent liturgiában mondjanak hálát az úrbéri szolgáltatások eltörléséért, valamint imádkozzanak az újonnan alakult Batthyány-kormányért. Elhatározták az áprilisi törvények ruszin nyelvre való lefordítását. Emellett arra is felszólította a papjait, hogy fékezzék meg az esetleges lázítókat. Egyértelművé vált ugyanis a szabadságharc idején, hogy ruszinok megnyerésében a magyar ügy számára nélkülözhetetlen szerepet tölthet be a görögkatolikus klérus. Maga Kossuth is így szólt róluk: „Igaz, a történelem beigazolja, hogy a kárpátalji nép és klérus a haza iránti hűségét minden időben tanúsította. Meghajlom hazafiságuk előtt.”

A saját parókiáikon szolgáló papok mellett meg kell említeni azokat a görögkatolikus tábori lelkészeket, akik a fronton harcoló mintegy 25000 görögkatolikus hívőt látták el. Bendász István felmérései szerint 73 görögkatolikus pap (s rajtuk kívül még káplánok és szerzetesek) és 51 papnövendék vett részt a szabadságharcban.

Ám hiába volt a lelkesedés, a hazafiasság, a forradalom az 1849 nyarától – amikor is Magyarországra betör az orosz sereg – elveszni látszott.

A forradalom utolsó hónapjai egyre nehezebbé váltak az egyházmegye számára is. Popovics Bazil püspök helyzete az orosz sereg betörésével fordult igazán rosszra. Az oroszok 1849. augusztus 8-án érték el Ungvárt. Az egyházfő elhagyta a püspöki palotát, ahová szeptember 5-én tért vissza. Néhány nappal később, szeptember 16-án az osztrák hatóság megfosztotta az egyházmegye vezetésétől, és hazaárulásért eljárást indított ellene. Feladatait Csurgovics János nagyprépost vette át. Popovicsot házi őrizetben tartották 1850. október 15-ig. Miután felmentették az vádak alól, visszatérhetett hivatalába.

Az egyházfő mellett a szabadságharcban részt vett görögkatolikus papokat és kispapokat is elérte a megtorlás. Többeket letartóztattak és börtönbüntetésre ítéltek. Popovics Bazil szabadulása után igyekezett közbejárni értük. Így sikerült szabadlábra helyeztetnie elítélt papjait, akik később visszatérhettek a papi szolgálatba.

Végezetül álljon itt egy vers, melyet Rabár-Hrabár János (1830–1916) ungvári görögkatolikus papnövendék (később felszentelt pap) szerzett 1849. május 12-én.

Szabadság dal

Az ungvári g. e. növendék papságtól.