Kárpátalja anno: 106 éve született Ortutay Elemér hitvalló görögkatolikus pap

Ortutay Elemér neve az utóbbi évtizedekben közismert lett Kárpátalján. A hitvalló görögkatolikus pap életét, munkásságát számos kiadvány feldolgozta. 2015-től pedig a beregszászi görögkatolikus szakkollégium is a nevét viseli. Az 1916. június 2-án született papra rövid életrajzával és gondolataival emlékezünk.

Ungváron látta meg a napvilágot. Édesapja Ortutay Jenő pap, édesanyja Papp Ilona. Teológiai tanulmányait Olmützben (1935–1938) és Budapesten folytatta (1938–1941). 1941. október 5-én szentelte pappá Sztojka Sándor munkácsi püspök. 1941–1945 között Ungváron (Ung vm.) hitoktató. 1942-ben szerzett doktori címet. 1945–1949 között Ceholnya (ma Ukrajna) káplánja. 1947–1948 között az ungvári szeminárium teológiai tanára. Mivel nem volt hajlandó az aposztáziára, 1949. augusztus 29-én a szovjet hatóságok letartóztatták. 1949. október 20-án a bíróság 25 év kényszermunkára, 5 év jogfosztásra és vagyonelkobzásra ítélte. Vorkután (Oroszország) raboskodott és dolgozott. 1956. szeptember 14-én szabadult. Ungvárra tért haza. Civil munkát végzett. Titokban papi tevékenységet folytatott. 1976-ban nyugdíjba vonult. Ezt követően titokban hitoktatott és kispapokat készített fel a papi hivatásra. A görögkatolikus egyház legalitása után aktív szerepet vállalt a templomok visszaszerzésében és az egyházközségek felélesztésében. 1997. január 25-én hunyt el Ungváron. 1991. november 12-én rehabilitálták. Felesége Vitéz Gabriella (1921–1998). Gyermekeik: Péter (*1942), Tamás (*1943), Mária (*1945), Jenő (*1948), Csaba (*1957).

Milyen is szülőföldünk, Kárpátalja?

„Természeti szépségét mindenki láthatja és csodálhatja. De az erdős Kárpátaljáról délre elindulva nemcsak szép és tágas völgyekkel és sokszor vízesésszerűen alázuhanó kis patakokkal és szemet gyönyörködtető hegyi tavakkal, de mindenütt, dolgos emberkéz nyomát viselő tájakkal is találkozhatunk. Tehát, ez a föld, nem egy kihalt táj. Itt emberek is laknak. És milyenek ezek az emberek, akiknek szülőföldje Kárpátalja? Életük és jövőjük a forgandó szerencsétől függ? Van-e a földnek és népének múltja, történelme? E nép, mely földet lakja, egyenesen jár-e, töretlen gerinccel vagy meghajlott háttal, hajbókolva a sorra kerülő hódítók előtt? Mit mondanak nekünk és mire tanítanak Ungvár, Munkács várai, a nevickei, szerednyei és huszti várromok omladozó falai? Volt-e itt szabadságharc a belső vagy az idegen elnyomók ellen? Nincs most időnk arra, hogy a történelem lapjait lapozgassam és idézzem az elmúlt időket. De tanúsítom, a vidéket munkaszerető nép lakja. Emberek lakják e földet, akik gazdagabbak az indiai maharadzsáknál. Legnagyobb kincsük értékesebb a rubintnál, gyémántnál… és ez a becsületük. Nemcsak a történelem lapjaira hivatkozom, de tanúsítom – és ezt aláhúzta a Tiszaújlak melletti turulmadaras kuruc emlékműnél mondott mélytartalmú beszédében Fodó Sándor is – hogy e földet a legnagyobb számú két nemzet a magyar és a ruszin [lakja], akiket jogosan nevez a történelem gens fidelissimának. Egyformán szeretjük s szülőföldünket. Itt élünk és itt akarunk élni békében, szeretetben, kölcsönös megértésben… de szabadon, emberi jogainkkal szabadon élni! De sajnos, a legújabb kor története bizonyítja, a Sátán és csatlósai megirigyelték ezt a békés életet, és zavart, káoszt akartak itt előidézni, hogy e zűrzavarban könnyebben megvalósítsák aljas, barbár tervüket: hogy hitünk, vallásunk és nemzeti öntudatunk gyökerét tövestől kitépjék a szívünkből. Íme, milyen ördögi taktikával akarták tervüket megvalósítani: a sztálini éra a letartóztatások és elhurcolások korszaka volt. A magyarok tízezreit elhurcolták, mert magyarok voltak. Közülünk, a görögkatolikus papok közül 6-ot legyilkoltattak, 129-et börtönbe vetettek, mert hitünket, vallásunkat nem voltunk hajlandók megtagadni és áruba bocsátani. Húsz református papot, köztük az itt jelenlévő és általam és mindnyájunk által nagyra becsült Forgon Pál püspököt is, 19 római katolikus paptársával együtt, csak azért, mert népünknek, magyar nemzetünknek szellemi és lelki vezetői voltak, szintén börtönre ítélték. E felsorolt példák is bizonyítják, hogy e szép, vadregényes vidék, Kárpátalja legfőbb értéke nemcsak az őszi táj festenivaló szépsége, nemcsak a várak és műemlékek, de a jelene is figyelmeztet, hogy itt Esze Tamásék, névtelen hősök és vértanúk is éltek és élnek. És ezek a vértanúk és hitvallók arra tanítanak minket, hogy emberként éljünk és ne tehetetlen bábként: hittel, reménnyel, mennydörgés-villámlás közepette is, szembeszállva a Sátán minden támadásával és ördögi furfangjával. Sátán, csődöt mondott minden terved, mert mi hisszük és valljuk, hogy a viharra csend jön egyszer és felragyog a Fény az égen! Testvéreim, e szilárd hitünk forrása… Ti vagytok Testvéreim, Ti, akiknek emléke előtt most fejet hajtunk. Ti tanítottatok meg arra, hogy az embernek legnagyobb kincse a becsülete! Nemzetünket megtagadni, eladni, áruba bocsátani nem fogjuk soha! Isten minket úgy segéljen! Tudja meg az egész világ – és hálásak vagyunk Neked Istenem, hogy lehetőséget adtál erre, hogy ezt Magyarország külügyminisztere, Jeszenszky Géza jelenlétében húzhatom alá – […] tudja meg az egész világ, hogy itt, a Kárpátok bércei alatt is magyarok élnek, akik emberként akarnak élni és nem bábként és hulló falevélként, melyet a szél ide-oda sodor. Tudja meg az egész világ, hogy emberek élnek itt, hitükhöz, nemzetükhöz hűséges emberek, mint ahogy ezt e vértanúk itt Makkosjánosiban is bebizonyították… E vértanúk, apáink és fiaink és testvéreink, akiknek emléke előtt tisztelettel ma fejet hajtunk.”

(Makkosjánosi, 1991. augusztus 11.)