Június 13. – a magyar feltalálók napja

Írta: | Forrás: proaktivdirekt.com | 2023. június 13.

Amennyiben felmérést végeznénk a magyarok körében a legismertebb magyar találmányok ismertségéről, talán Bíró László és a golyóstoll, Rubik Ernő bűvös kockája, valamint Jedlik Ányos és a szódavíz jutna legtöbbször honfitársaink eszébe. Pedig a világ ezeken kívül még nagyon sok mindent köszönhet tudósainknak. Legyünk rájuk büszkék!

Június 13. – a magyar feltalálók napja

2009-ben a Magyar Feltalálók Egyesülete fennállásuk 20. évfordulójának emlékére - és a nemzetközi ünnepnaphoz hasonlóan - bevezette a magyar feltalálók napját. Június 13-ára azért esett a választásuk, mert így szerettek volna tisztelegni a világhírű Nobel-díjas tudósunk előtt. Szent-Györgyi Albert ugyanis ezen a napon született. Érdemes azt is megjegyeznünk, hogy rajta kívül Békesy György (biofizikus; emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatásokkal kapcsolatos felfedezéseiért) és Gábor Dénes (fizikus; hologram, holográfia feltalálásáért) ugyancsak abban a kitüntetésben részesült, hogy munkásságáért Nobel-díjat ítéltek neki oda. Gábor Dénes neve azért szintén ismerős lehet a számunkra, mert több hazai intézmény is a nevét viseli.

Magyar feltalálóknak köszönhető híres találmányok

Rögtön személyes kedvencemmel kezdeném, ugyanis sokáig az volt a vágyam, hogy pilóta lehessek. A modernkori repülés egyik meghatározó eszköze, a helikopter is magyar tudós érdeme. Nevezetesen Asbóth Oszkárnak sikerült először olyan emelőcsavaros, rotoros repülőszerkezetet alkotnia, amelyik nagy magasságban volt képes vízszintes és függőleges irányban is repülni.
A szárazföldi fuvarozás és közlekedés terén pedig Kandó Kálmán alkotott korszakalkotót, amikor a fázisváltó révén létrejöhetett a villanymozdony.

Mihály Dénes szerepe egészen az állóképek távolba közvetítésétől kezdődött, majd a világon elsőként tudott mozgó televíziós közvetítést sugározni. Munkássága a hangosfilm területén hasznosított szabadalmában csúcsosodott ki.
Goldmark Péter Károly nevéhez nem csupán a lakossági színes televíziózás kötődik, de ugyancsak ő alkotta meg a televízió orvosi alkalmazásának elméletét, sőt találmányaival szintén nagy szerepet játszott az űrkutatás és néhány haditechnikai területen is.

Gondoltad volna, hogy az úgynevezett szárazoltó berendezések (tehát nem vízzel történő oltás) feltalálása konkrétan egy tűzoltó nevéhez fűződik? A vízkármentes oltásokat Szilvay Kornél poroltó készülékei tették lehetővé.
A mai részecskegyorsítók korai elődjét pedig nem más, mint hazánk egyik legismertebb fizikusa, Simonyi Károly alkotta meg.

Íme az első és sajnos egyetlen hölgy az ismertetőnk során: A Napkirálynőként is emlegetett Telkes Mária nevét azért érdemes megjegyeznünk, aki a napenergia hasznosítása – a hő kémiai útján történő tárolása - révén megtervezte az első teljes egészében napenergiával fűtött épület fűtésrendszerét.

Ha ennyi érdekességet olvasva kicsit felzaklattad magad, szükséged lehet egy enyhe nyugtatóra! Ennek lehetőségét nem másnak, mint Selye János vegyésznek köszönhetünk, aki orvosi diplomával is rendelkezett.
Nemrég baleset ért, és a térdem állapotán lézerterápiával tudtak csak javítani. Most már tudom, kinek kell köszönetet mondanom ezért a gyógymódért! A polarizált fényterápia és a lézerfénnyel történő gyógyítás (hegesedés elősegítése, sejtműködés serkentése) lehetőségének felfedezője Mester Endre volt.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI