Jól teljesítettek a kárpátaljai magyar iskolák csapatai a Határtalanul középiskolai vetélkedő Nagydöntőjében

Írta: CsA | Forrás: karpataljalap.net | 2021. június 30.

A BMG csapata ezüstérmes lett

Nagyszabású virtuális gálával zárult a Nemzetpolitikai Államtitkárság Határtalanul 2020/21 középiskolai vetélkedősorozata június 30-án. A programban összesen több mint 112 ezer külhoni és anyaországi tanuló vett részt. A Nagydöntőbe 22 osztálynak sikerült bejutnia a Kárpát-medence iskoláiból: Kárpátaljáról a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, az Ungvári Dayka Gábor Középiskola, valamint a Nagyberegi Református Líceum csapatainak.

Jól teljesítettek a kárpátaljai magyar iskolák csapatai a Határtalanul középiskolai vetélkedő Nagydöntőjében

A Nagydöntő előtti köszöntőjében Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára gratulált a döntőbe jutott tizenegy határon túli és tizenegy magyarországi csapatnak. „Örülök, hogy a fiatalság ma már egységes magyar nemzetben gondolkozik” – jelentette ki az államtitkár, majd a tanulókhoz szólva kiemelte: „Eddig is bizonyítottátok azt, hogy nagyon sokat megtanultatok a magyarságról, a magyar kultúráról, néprajzról, földrajzról, s remélem, hogy a döntőben ezt a tudást is tudjátok kamatoztatni.”

Az elő- és középdöntők során a versenyre jelentkezett csapatok izgalmas történelmi, irodalmi, földrajzi, néprajzi feladatokon tehették próbára tudásukat, amelynek célja az volt, hogy közelebbről megismerjék a Kárpát-medence magyarlakta területeit, hagyományait és kultúráját.

A Nagydöntő három egymást követő tudáspróbából állt, amelyeket a csapatoknak online platformon kellett teljesíteni. A feladatok a magyar történelemhez, néprajzhoz, irodalomhoz stb. fűződő kérdéseket tartalmaztak.

A feladatok teljesítése közben a gálán mások mellett Rakonczai Viktor EMeRTon-díjas magyar zenész, Simó Annamária erdélyi énekesnő, a Baba Monyo együttes, Orbán Bori énekes is vendégek voltak, bemutatkoztak magyar divattervezők, és levetítették a 22 nagydöntős csapat által készített bemutatkozó kisfilmeket is.

A Nagydöntőbe jutott osztályok közül a legjobb osztály egymillió forint pénzjutalomban részesül, a második és harmadik legjobban teljesítő csapatok pedig 300–300 ezer forint ösztöndíjat kapnak. A fődíjon kívül is több mint ezer díjat és ajándékot oszt ki az államtitkárság a legügyesebb versenyzők között, ugyanakkor díjazzák a felkészítő tanárokat is. Az első tíz helyezett meghívást kap az augusztusi Honfoglaló táborba, melynek helyszíne Noszvaj.

A három tudáspróba eredménye és a kisfilmekre kapott pontok összesítése alapján a délután végére megszületett a végeredmény. Az első a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, a második a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, a harmadik helyezett a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapata lett. Nagyon jó eredményt ért el a Dayka Gábor Középiskola (5. helyezett) és a Nagyberegi Református Líceum osztálya is (14. helyezett).

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium csapata a maximális, 30 pontot kapta az őket bemutató kisfilmért, ugyanis annak mondanivalója teljesen megegyezik a Határtalanul program üzenetével: „Összetartozunk!”

Hírek

  • Becske Adrienn: „… őrizzük a parazsat”

    Sokak által ismert a Viski Folkműhely tevékenysége, ahol jelenleg is közel hetven gyermekkel foglalkoznak a pedagógusok, akik azt is fontosnak tartották, hogy az ifjú zenészeknek legyen lehetőségük a tanultakat – ének, zene, tánc – kamatoztatni. Többek mellett ezért hívták életre 2017-ben a Viski Fr...

  • Kárpátaljai magyar hagyományőrzőket méltatott az anyaország

    A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Program oklevelét vehette át néhány kárpátaljai hagyományőrző szervezet és közel 20 magánszemély. A magyar népi hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért végzett kiemelkedő nemzetépítő munkájukért járó elismeréseket Novák Irén művész...

  • Tánctörténeti előadás a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban

    Sikeresen debütált a Kárpátalja Néptáncegyüttes tánctörténeti előadása a Bethlen Gábor Líceumban. A tanintézmény diákjai egy különleges időutazáson vehettek részt: a Kárpát-medencét bebarangolva ismerkedtek meg a magyar néptánc gazdag és sokszínű világával. A látványos bemutató nemcsak szórakoztató ...

  • Neves kárpátaljai művészek közös tárlata a Munkácsy Mihály Magyar Házban

    December 11-én ritka művészeti eseményre gyűltek össze az érdeklődők a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH). A helyszín ezúttal a Kárpátok Művészetéért és Kultúrájáért Egyesület tagjai és barátai közös kiállításának adott otthont, amely a kárpátaljai művészeti élet sokszínűségét és gazdagságát mutat...

Események

Copyright © 2025 KMMI