Írta: Horváth Sándor | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2011. január 25.
Talán úgy illene, hogy a Magyar Kultúra Napja ürügyén megfogalmazandó gondolataimhoz a Himnusz valamelyik sorát válasszam. Hisz nemzeti imánk megszületését is méltatjuk. A titkot azonban Saint-Exupéry kis hercegének megszelídített rókája árulta el: "jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Hogy mi köze a kultúrának ehhez a költőien megfogalmazott alapigazsághoz? Válaszom egyszerű: általa teremtetik a szemmel láthatatlan lényeg.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a kultúrán csupán a művészeteket, illetve azok befogadását értik. S a műveltség színvonalát bizonyos tudáshalmaz birtoklásával mérik. Pedig a dolog ennél jóval összetettebb. Jómagam ide sorolom az általában azért elfogadottak (olvasottság, széles látókör, írás-, kommunikációkészség...) mellett a jóságot, az együttérzést, a toleranciát, s még hosszan sorolhatnám a tulajdonságokat, melyek éppen szemmel láthatatlan voltuk miatt teszik nemessé az embert, emelik közösséggé a tömeget.
A kultúra – e szélesebb értelmezésben – életünk mércéje és lényege. A társadalom milyenségét meghatározó eszencia.
S, ugyebár, beszélünk még viselkedés-, politikai, közösségi kultúráról, de jelzőként még számos kifejezést elé biggyeszthetünk. E szövegkörnyezetben hihető a megállapítás: talán a legfontosabbat, az emberi értelmet, értéket méltatjuk e napon.
S mit jelent, mennyit ér a kultúra, ha magyar?
Közhelyek hangoztatása nélkül ugyancsak nehezen megválaszolható kérdés. Talán szerencsésebb is lenne költőinek felfogni. Viszont sajátos, kisebbségverte viszonyaink közt vergődve a válaszkísérletek szolgálhatnak némi fogózkodóval, támponttal.
Bár éppen a politikai nemzetegyesítésre tett kísérlet eufórikus idejét éljük, igazából mégiscsak a magyar kultúra emelhet fel, őrizhet meg minket. Hisz még Magyarország polgárait is elválasztják egymástól bizonyos, az országénál makacsabb, alattomosabb határok. Érdekkülönbség van a város és a vidék, a tőkés és a munkavállaló között. Feszíti, szakítja az egységet a cigány-, a zsidógyűlölet. A pártpolitika is szekértáborokba kényszerít. Mindez sekélyesíti és morzsolja az utódállamok magyar közösségeit is. Ezért van (lenne) nagy szükség valami olyan erőre, mely nem csupán a látszat szintjén egységesít, hanem a lelkeket is összetartja.
Ez a kultúránk, mindaz, amit a szívünkkel látunk.
A múlt század első évtizedeiben a kárpátaljai festőiskola létrehozásával nagyszerű kezdeményezés élére állt Boksay József és Erdélyi Béla. Az azóta eltelt bő száz esztendő bebizonyította, hogy a festőiskola újabb és újabb nemzedékeinek képviselői saját formanyelvüket megalkotva tudnak maradandót fel...
Semmelweis Ignác 1865 nyarán a családjával barátja bécsi klinikáját látogatta meg. Mivel az úton elfáradt, elfogadta a felkínált vendégszobát. Pihenése után, amikor ki akart lépni az ajtón, ápolók közölték vele, hogy őrültként a döblingi elmegyógyintézetbe került. Amikor ellenállt, kényszerzubbonyt ...
Harminchatodik alkalommal szervezték meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját június 21-e és 29-e között – közölték a szervezők. A rendezvény a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap, Kisvárda Város Önkormányzata és a Déryné Program által valósult meg.
Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...
