Írta: Horváth Sándor | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2011. január 25.
Talán úgy illene, hogy a Magyar Kultúra Napja ürügyén megfogalmazandó gondolataimhoz a Himnusz valamelyik sorát válasszam. Hisz nemzeti imánk megszületését is méltatjuk. A titkot azonban Saint-Exupéry kis hercegének megszelídített rókája árulta el: "jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Hogy mi köze a kultúrának ehhez a költőien megfogalmazott alapigazsághoz? Válaszom egyszerű: általa teremtetik a szemmel láthatatlan lényeg.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a kultúrán csupán a művészeteket, illetve azok befogadását értik. S a műveltség színvonalát bizonyos tudáshalmaz birtoklásával mérik. Pedig a dolog ennél jóval összetettebb. Jómagam ide sorolom az általában azért elfogadottak (olvasottság, széles látókör, írás-, kommunikációkészség...) mellett a jóságot, az együttérzést, a toleranciát, s még hosszan sorolhatnám a tulajdonságokat, melyek éppen szemmel láthatatlan voltuk miatt teszik nemessé az embert, emelik közösséggé a tömeget.
A kultúra – e szélesebb értelmezésben – életünk mércéje és lényege. A társadalom milyenségét meghatározó eszencia.
S, ugyebár, beszélünk még viselkedés-, politikai, közösségi kultúráról, de jelzőként még számos kifejezést elé biggyeszthetünk. E szövegkörnyezetben hihető a megállapítás: talán a legfontosabbat, az emberi értelmet, értéket méltatjuk e napon.
S mit jelent, mennyit ér a kultúra, ha magyar?
Közhelyek hangoztatása nélkül ugyancsak nehezen megválaszolható kérdés. Talán szerencsésebb is lenne költőinek felfogni. Viszont sajátos, kisebbségverte viszonyaink közt vergődve a válaszkísérletek szolgálhatnak némi fogózkodóval, támponttal.
Bár éppen a politikai nemzetegyesítésre tett kísérlet eufórikus idejét éljük, igazából mégiscsak a magyar kultúra emelhet fel, őrizhet meg minket. Hisz még Magyarország polgárait is elválasztják egymástól bizonyos, az országénál makacsabb, alattomosabb határok. Érdekkülönbség van a város és a vidék, a tőkés és a munkavállaló között. Feszíti, szakítja az egységet a cigány-, a zsidógyűlölet. A pártpolitika is szekértáborokba kényszerít. Mindez sekélyesíti és morzsolja az utódállamok magyar közösségeit is. Ezért van (lenne) nagy szükség valami olyan erőre, mely nem csupán a látszat szintjén egységesít, hanem a lelkeket is összetartja.
Ez a kultúránk, mindaz, amit a szívünkkel látunk.
A kárpátaljai Együtt irodalmi, képzőművészeti, humán tudományi folyóirat lapszámainak bemutatója Magyarország Beregszászi Konzulátusán immár szép hagyománnyá vált. Az Irodalmi kilátó címet viselő találkozóra ezúttal szeptember 16-án került sor a külképviselet Munkácsy termében.
Beregszászban, az Európa-Magyar Ház udvarán talált otthonra Zahoray János festőművész emléktáblája (1835-1909), aki 1901-1909 között a Vérke-parti városban élt és alkotott. Az avatóünnepségre többen összegyűltek, hogy leróják kegyeletüket a festőművész előtt, hogy meghallgassák az őt méltató gondola...
Közel ezren töltötték meg szeptember 13-án a beregszászi Barátság Stadiont, hogy részt vegyenek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjának hagyományos családi napján. Az esemény külön öröme volt a tombolasorsolás, amiből a szervezők a befolyt összeget a beregszászi Oázis ját...
A színház nem csupán egy kulturális közeg, hanem egyszerre nagyszerű közösségi tér is, ahol az emberek találkoznak, az előadás előtt megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat, utána pedig személyesen, vagy a közöségi média segítségével megvitatják az előadás során látottakat. Megbeszélik azt, hogy a szóban ...
