Száz éve, 1921. november 27-én született Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja.
Írta: | Forrás: karpat.in.ua | 2021. november 27.
Száz éve, 1921. november 27-én született Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja.
Pilinszky János Budapesten született, ősei között lengyelek és franciák is voltak. Egyik nagynénje a szervita rend főnöknője és egy lánynevelő intézet igazgatója volt, így Pilinszky gyerekkora egyszerű apácák és fiatalkorú prostituáltak között telt. Innen is eredeztethető mély katolikus hite, valamint a bűn és a büntetés tematikája a költészetében.
A piarista gimnáziumban már költőnek készült. Az egyetemen előbb jogot, majd művészettörténetet hallgatott, de diplomát nem szerzett. Első verseit a Napkelet, a Vigilia és az Élet közölte, utóbbinak segédszerkesztője is volt.
A második világháború végén, 1944-ben behívták katonának és Németországba vitték, ahol közelről láthatta az ember legmélyebb nyomorúságát, a koncentrációs táborok világát. Ez későbbi költészetének egyik alapélménye lett.
1945 őszén aztán hazatért, 1946-tól az Újhold című folyóirat társszerkesztője volt, de szoros szellemi és személyes kapcsolat fűzte a Vigiliához és a Válaszhoz is. Első kötete, a Trapéz és korlát a Szent István Társulat kiadásában jelent meg, és elnyerte érte a Baumgarten-díjat. 1947 és 1948 között ösztöndíjasként Rómában tartózkodott.
Hazatérve pesszimizmusa miatt kiszorították az irodalmi életből, éveken keresztül kiadói korrektorként dolgozott.
Az irodalomba az 1957-es Aranymadár című kötetével tért vissza, ekkor lett az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa is. Haláláig nagyrészt itt jelentek meg tárcái, művészetkritikai írásai, illetve filozófiai mélységű vallásos és bölcseleti elmélkedései, amelyeknek nagy része a Szög és olaj című kötetben olvasható. 1959-ben jelent meg a háború, az embertelenség, a holokauszt borzalmai inspirálta Harmadnapon című kötete, amelyet számos kritikusa legjelentősebb gyűjteményének tart.
A hatvanas évektől kezdve egyre többet utazott külföldre. Nemzetközi elismertségét kiváló fordítóknak köszönhette, franciára Pierre Emmanuel, angolra Ted Hughes fordította, akinek meghívására Londonba is eljutott.
A hetvenes évektől népszerűsége Magyarországon is nőtt, 1971-ben József Attila-, 1980-ban Kossuth-díjat kapott.
Sorra jelentek meg kötetei, a Szálkák, a Végkifejlet, a Tér és kapcsolat és a Kráter. A versek mellett írt forgatókönyvet is Rekviem címmel. Drámái az 1974-es Végkifejlet című kötetében szerepelnek először, Életképek című színművét 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon. 1976-tól nem írt több verset, egyre inkább a széppróza foglalkoztatta. 1977-ben adta közre Egy párbeszéd regénye alcímmel a Beszélgetések Sheryl Suttonnal című kötetét. Haláláig dolgozott az Önéletrajzaim munkacímet viselő regényén, amelynek csupán 3 nagyobb fejezete készült el.
A hirtelen jött népszerűség nem változtatott alapvetően visszahúzódó, szorongásos személyiségén.
Önpusztító életet élt, láncdohányos volt, erősen ivott, gyógyszereket szedett, mellé literszámra fogyasztotta a kávét. Félt álmaitól és a nappali vízióktól, sőt a hallucinációktól. A neurózissal (túlérzékenység, álmatlanság, szexuális zavarok) is kemény küzdelmet folytatott élete során. Állapota gyakran átment a szélsőséges kedélyállapot depressziós formájába. Kétszer nősült, évekig tartott viharos kapcsolata Jutta Scherer német vallástörténésszel.
Pilinszkyt katolikus költőként szeretik definiálni, ám ő ezt a költő vagyok és katolikus kijelentésével következetesen elhárította magától. Világlátásában, verseiben és egyéb írásaiban is tetten érhető az isteni megváltásba, a kegyelembe, a szeretetbe vetett hite, a bűnösök, az elesettek iránt érzett részvéte, ugyanakkor a rideg létbe vetettség szorongató élménye, az ember feloldhatatlan magányának érzése is.
Utolsó évei nagy részét Velemben és Székesfehérváron töltötte.
Halála váratlan volt, szívinfarktusban hunyt el Budapesten 1981. május 27-én.
Művei jelentős hányada csak halála után jelent meg kötetbe gyűjtve, 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja lett.
Hangszerbemutatóra és hangszersimogatóra invitálták a kisiskolásokat a Pro Cultura Subcarpathica munkatársai a beregardói Perényi Kultúrkúriába. A magyar kormány által meghirdetett Jövő nemzedéke program keretében a kárpátaljai diákoknak ezúttal lehetőségük nyílik behatóbban megismerkedni ...
A Beregszászi járásban, Beregszásztól alig 23 kilométerre fekvő Bótrágy település első említése a XII. századból való. A Szernye-kanális és a Csaronda patak mentén kialakult falu előbb a Betke, majd a Simon, a Rusdi, a Berenczei családok birtoka volt. Aztán a Lónyai családhoz került.
Különleges eseménynek adott otthont március 18-án a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ, ahol pászkaterítő-kiállítást és nagyböjti ételbemutatót szervezett a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület.
Ahogy közeledik a húsvét, egyre inkább ünnepi hangulat költözik a Nagyberegi Tájház mindennapjaiba. Ezekben a napokban nem csupán foglalkozások zajlanak. A résztvevők saját élményeiken keresztül tapasztalhatják meg, miként készültek elődeink az év egyik legjelentősebb ünnepére, a húsvétra.