János vitéz színcert Munkácson és Jánosiban

Írta: lexi | Forrás: karpataljalap.net | 2024. január 20.

A Kárpátaljai KultúrKaraván és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa közös szervezésében került sor január 16–17-én a János vitéz színcert kárpátaljai bemutatójára. Az előadást január 16-án a Munkácsy Mihály Magyar Házban láthatta a közönség, míg január 17-én Jánosiban a Helikon Hotelben adták elő Petőfi Sándor alkotását.

János vitéz színcert Munkácson és Jánosiban

Amíg kedden a munkácsi magyar ház dísztermének nézőtere telt zsúfolásig, addig szerdán a Helikon Hotel rendezvénytermének sorait foglalták el a különleges előadásra érkezők, akiket elsőként Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntött, átadva Bacskai József ungvári magyar főkonzul szívélyes üdvözletét. A magyar diplomata felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a Magyar Országgyűlés a 2022-es és a 2023-as évet Petőfi-emlékévvé nyilvánította a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. „Petőfi Sándor egy kiemelkedő korszak kiemelkedő embere volt a maga hozzáállásával, világlátásával, társadalomkritikájával, a szerelemről, a magyar tájról, a szülőföldről, az Alföldről és a szabadságról, küzdelemről alkotott sok-sok versével, szellemi tanítója és egyben példaképe volt a magyarság generációinak. Petőfi életútja és versei, személyes példája a ma emberének azt üzeni, hogy nemcsak jobban, okosabban kell élni, hanem jobbá, műveltebbé is kell válnunk, és jobbá, szebbé kell tenni világunkat” – emelte ki beszédében Gyebnár István.

Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletei számos színes programmal méltatták a híres magyar költő emlékét: kiállításokat, filmvetítéseket szerveztek, rendszeresen jelentették meg Petőfi Sándor verseit közösségimédia-felületeiken, csendes koszorúzásokkal emlékeztek a költő születésének évfordulójára Kárpátalja-szerte, s az ungvári Kárpáti Kiadóval együttműködve megjelentették Petőfi Sándor Az Apostol és a János vitéz című elbeszélő költeményeit ukrán‒magyar nyelven. Ennek a programsorozatnak a záróakkordja a János vitéz ütőhangszerekre és énekre adaptált előadás. „Ez egy kicsit más, nem szokványos; formabontó, modern, mint amilyen saját korában maga Petőfi is volt” – tette hozzá Gyebnár István, majd köszönetet mondott a Kárpátaljai KultúrKaraván csapatának, hogy partnereik voltak a szervezésben.

A „költőfejedelem” Petőfi Sándor egyik kiemelkedő alkotása, a János vitéz három elismert művész adaptációjában hangzott el. Mogyoró Kornél, a Kult50 tagja, többszörös Magyarország legjobb ütőhangszerese díjas, ütőhangszeres, zeneszerző egyik zenei projektje Petőfi Sándor János vitéz című művének megzenésítése ütőhangszerekre és énekre, s ebben partnerei Tarján Veronika, a Fonogram díjas Veronaki zenekar énekese, frontembere és Orosz Ákos Junior Prima, Soós Imre- és Kaszás Attila-díjas színész, szövegíró, dalszerző, a Vígszínház társulatának tagja. A színcert műfaj a színház és a koncert keveredésére utal, hiszen a mintegy másfél órás előadásban Petőfi 1844-ben írt örökbecsű műve hol prózában, hol énekelve jelenik meg olyan különleges ütőhangszerek kíséretével, mint például a handpan, a steel drum, a waterphone, a kalimba vagy a berimbau, melyeket Mogyoró Kornél egy looperen keresztül élőben, több sávra rögzítve játszott fel, így állítva elő akár nagyzenekari hangzást, melynek eredményeként a trió a zenén keresztül egészen Tündérországig repítette a hallgatóságát.

Az előadást követően Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai KultúrKaraván vezetője elmondta: az elmúlt év meglehetősen aktívan telt számukra, hiszen több mint 60 rendezvényt valósítottak meg, s ezzel összesen 6 500 embert sikerült „megmozgatniuk”. „A mai alkalom Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával jött létre, s egy olyan Petőfi Sándor János vitéz-feldolgozást hoztunk el, amiben találkoznak a szöveg, a zene és a hangok, s egyszerre láthatunk kicsit színházat és koncertet” – fogalmazott Kudlotyák Krisztina, majd köszönetet mondott az előadóknak, hogy általuk a közönség „elutazhatott” Tündérországba, a remény országába.

A Kárpátaljai KultúrKaraván programjai folytatódnak, legközelebb a magyar kultúra napja alkalmából január 22-én Munkácson, majd január 23-án Jánosiban Csík János és a Mezzo zenekar ad koncertet, melyre a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI