Írta: Kurmay Anita | Forrás: Kárpátinfo.net | 2022. február 10.
A színház varázslatos hely. Gyermekként sokan ábrándoznak arról, hogy egyszer híres színészek lesznek, akik meghódítják a világot. Orosz Melinda, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznője már többször bizonyította tehetségét a közönség előtt. Vallja: ha nehéz is, de itthon kell megpróbálni boldogulni. Ismerjük meg őt!
– Nagymuzsalyban születtem, ott is jártam középiskolába. Mint sokan a színház jelenlegi tagjai közül, én is tagja voltam Vidnyánszky Évike néni színjátszó csoportjának. Egyik alkalommal megkért, hogy szavaljak el egy verset. Erre én igent mondtam. Akkor kerített hatalmába a színpad. A középiskola elvégzése után felvételiztem az Ungvári Közművelődési Szakközépiskolába, színész szakra, ahol Vidnyánszky Attila volt az a tanárunk, aki bevezetett minket a színészet világába. A diploma megszerzését követően a beregszászi színház tagja lettem. Az évek alatt sok meghatározó élménnyel gazdagodtam, fejlődtem, megismerhettem önmagam.
– Hogyan emlékszik az indulás éveire?
– Igencsak nehéz időszak volt az, amikor a társulattal Beregszászban dolgozni kezdtünk. Csak egy kisebb termünk volt, nem tudtunk hol próbálni, nem voltak megfelelőek a körülmények egy nagyobb darab elkészítéséhez. De azért szép élmények is születtek abból az időből: megtehettük azt, hogy akár fél évig dolgozunk egy előadás szövegén.
– Hogyan készül egy-egy karakter megformálására?
– Színészként fontos, hogy kapcsolatot találjunk a saját személyünk, életünk és a megformálandó karakter jelleme között. Csak így adhatod át hitelesen a nézőnek. Ha közel áll hozzám egy szerep, akkor egyszerű dolgom van, de ha nem – ilyen is volt már –, akkor nagyon meg kell szenvednem, míg eljutok a kapcsolódási pontig. A Chioggiai csetepaté Isidorája, aki egy büntetőbírósági jegyzőnő, egy ilyen karakter volt számomra. Nagyon nehéz volt megformálnom, de addig próbáltam, míg a végén sikerült.
– Az évek alatt több szerepben is láthattuk már. Melyik volt az igazán kedvence?
– Örkény István Tóték című darabja nagy kedvencem. Tizenhét évig játszottam Ágikát a darabban, a tavalyi évben adtam át a stafétabotot. Nehéz volt, hisz nagyon a szívemhez nőtt a szerep. Azonban az embernek be kell látnia, hogy kiöregedett a szerepből. Ez az élet rendje.
– Gyakran van olyan, hogy egy színész „kiöregedik” a szerepéből?
– Persze, sokszor. Ágika szerepét addig esett jól játszani, amíg kicsi volt a gyermekem, vagy kamaszkorú, volt miből táplálkoznom – láttam az élethelyzeteit, melyeket be tudtam építeni a szerepembe. A lányom azonban már húszéves, felnőtt nő. Örülök annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatal lány kapta meg a szerepet, hiszem, hogy őt is ugyanúgy fogják szeretni a nézők, mint engem.
– Mennyire izgul egy-egy előadáskor?
– Nagyon izgulós vagyok, még a sokat játszott előadások előtt is görcsben van a gyomrom. De azt hiszem, ez egy természetes érzés. Szeretnéd, hogy minden rendben menjen. A közönség azonban nagyon sokat számít abban, hogy túl lépjünk az izgalmakon. Bevallom, a legszívesebben itthon szeretek játszani. A nézőink tapsa feltölt energiával. Máshol nem tapasztalni, hogy állva tapsol a közönség, csak nálunk, ez egy felemelő érzés.
– Mennyire szokott rögtönözni?
– Nem vagyok a rögtönzés híve, nem is tudom jól csinálni. Az esetek többségében a pontosságot és a precizitást szeretem. A szöveget úgy igyekszem átadni, ahogyan megtanultam. Persze, sokszor felejt az ember, ilyenkor jól jön a rögtönzés képessége. Van, aki jobban csinálja, van, aki kevésbé. Én az utóbbiak táborát erősítem...
– Meséljen kicsit a családjáról.
– Mint említettem, férjemmel – aki egyébként nem szakmabeli – egy húszéves lány szülei vagyunk. Lányunk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának harmadéves hallgatója ápolás és betegellátás szakon. Nagyon szereti a kultúrát, a színház világát, újságírással is foglalkozik. Kikapcsolódni családosan szoktunk, próbálunk minél több időt együtt tölteni.
– Mit jelent önnek a munkája?
– Ez a hivatásom, ez az életem. Hiszem azt, hogy itt van dolgom. Szeretnék még sokáig a színház tagja lenni, megvalósítani a rám váró szerepeket. Minden egyes előadásba szívem-lelkem teszem, amelyet a közönség sokszorosan meghálál. Ezért érdemes csinálni.
Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...
Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...
Pontosan nyolcvanegy éve, 1945. augusztus 6-án, reggel 08:15-kor felrobbant egy több százezres japán nagyváros, Hirosima felett az Enola Gay nevű B-29-es bombázóból kioldott, Little Boy nevű, nukleáris töltetű bomba. Mintegy 70–80 ezren azonnal meghaltak, majd újabb 70 ezer ember vesztette életét rö...
