Iskola hagyományőrző szerepben

Írta: Tóth Viktor | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. december 10.

A Nagymuzsalyi Középiskolában jelenleg 239-en tanulnak, 116-an magyar, 123-an ukrán tannyelvű osztályban. A tanárok száma 44. Szinte minden pedagógus mindkét nyelvet bírja. – Évente számos rendezvényt szervezünk, s itt nem csupán a tanévnyitóra vagy a ballagási ünnepségre gondolok – mondja Pavlovics Okszána igazgatóhelyettes. – Tartunk terméskiállítást, szüreti bált, méltatjuk a pedagógusok, a nők és az anyák napját.

Iskola hagyományőrző szerepben

Hagyományos a magyar kultúra, az ukrán nyelv hete, az egészségvédelmi hét. Minden magyar nemzeti és ukrán állami ünnepet méltatunk, s nem feledkezünk el a Mikulásról vagy karácsonyról sem. Rendezvényeink többsége két nyelven zajlik.

Beszélgetésünk közben szóba került az intézmény története is. 1978-ban adták át a jelenlegi épületét, ami a mostaninál jóval több tanuló befogadására alkalmas. Az osztálytermek tágasak, a szaktermek jól felszereltek. Régiónkban talán egyedüliként két tornateremmel is büszkélkedhetnek, az egyik a nagyobbak, a másik a kisebb gyerekek számára biztosítja a testedzés lehetőségét. A legnépszerűbb természetesen a labdarúgás. Az iskola vezetése nagyon jó kapcsolatban van a szigetszentmiklósi diákparlamenttel, amely sok segítséget nyújtott a sport terén is.

– Legjobb tanulóink a Balatonon pihenhettek – folytatja Pavlovics Okszána. – Az ott készült fényképek megtekinthetők a folyosó falán, azzal a mottóval, hogy nekünk is a Balaton jelenti a Riviérát. Az élet árnyoldalához tartozik viszont, hogy sok szülő a beregszászi magyar vagy ukrán gimnáziumot választja csemetéje számára. Csak zárójelben: éppen erre a kontingensre jellemző, hogy a fiatalok a magyarországi továbbtanulás mellett döntenek. Talán fura, de ez jelentős részben arra vezethető vissza, hogy egykor a muzsalyi iskola igen rossz körülmények között működött.

Ma már teljesen más, a városi lehetőségeknél semmiben sem rosszabb a helyzet. Az iskolában például számos szakkör létezik. Az informatika kedvelőit az internet-hozzáférés is segíti. Megemlíthető a színjátszó szakkör, amelyet Vidnyánszky József vezet, van tánc- és honismereti foglalkozás. Az iskola biztosítja a helyszínt a helyi Csicseri Gyermekstúdió próbáinak, amelyet Vidnyánszky Éva és a már említett Vidnyánszky József irányít.

Az igazgatóhelyettes büszkén említi, hogy tanulóik örömmel vesznek részt a hagyományok ápolásában, például a karácsonyi betlehemezésben, s nemcsak a modern, hanem a népi táncokat is tanulják a Mezővári Művészeti Iskola heti két alkalommal ide utazó pedagógusának köszönhetően. Nagymuzsalyban művelődési intézmény nincs, klubvezető viszont igen, aki az iskolában dalokat tanít, kézműves foglalkozásokat tart. Kiemelt fontosságú számukra a település múltjának kutatása is.

Hírek

  • Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor – Örömzenélés Sárosorosziban

    Volt idő, amikor a citera hangja természetes része volt a kárpátaljai falvak mindennapjainak. Megszólalt a fonóban, a kukoricafosztáskor, disznótorban, keresztelőn, s gyakran még a lakodalmakban is: egyszerűsége, tiszta csengése és közösségteremtő ereje miatt a népélet egyik legkedvesebb hangszere v...

  • Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

    A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A ...

  • Amikor a múlt tanítani kezd – különleges szeminárium pedagógusoknak

    2025.április 24-én a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata módszertani és gyakorlati szemináriumot szervezett a magyar tannyelvű intézmények nép- és honismeretet oktató pedagógusai számára. A rendezvény az „Erő a múltból, jövő a közösségben” című interdiszciplinári...

  • Fókuszban a pásztorélet – tájházak napja a Nagyberegi Tájházban

    Életre keltek a hagyományok: népzene, kézművesség, táncház, népi játékok Szent György napjához közeledve, április 22-én ismét gyermekzsivaj töltötte be a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tájházak és Szabadtéri Mú...

Események

Copyright © 2026 KMMI