Irodalmi tárlatvezetés a Na'Conxypan Galériában

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2025. június 19.

Különleges eseményen vehettek részt június 16-án a Na'Conxypan Galéria látogatói: a képzőművészet és az irodalom egymásra hatásának lehettek részesei. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) női tagjainak Múzsa & Ihlet című kiállítása ugyanis irodalmi tárlatvezetéssel zárult.

Irodalmi tárlatvezetés a Na'Conxypan Galériában

A galéria évadzáró eseményén Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a kiállítás kurátora köszöntötte a megjelenteket. Megtudhattuk, hogy a téli-tavaszi időszakban négy kiállításnak adott otthont a Na'Conxypan Galéria: a Veres Péter-emlékkiállításnak, a Hollósy Simon Alkotótábor zárótárlatának, a tavaszi tárlatnak, valamint a most záruló, a RIT női tagjainak munkáit bemutató gyűjteményes kiállításnak. Ezekre a programokra több mint ezer látogató érkezett, köztük óvodások, iskolás csoportok, nyugdíjasklubok – ami azt bizonyítja, hogy a galéria fontos szerepet tölt be Kárpátalja kulturális életében.

A záróprogram egy új hagyomány kezdetét is jelentheti, hiszen ezúttal nem egy szokványos tárlatvezetésre került sor, hanem egy rendhagyó irodalmi sétára. Képzőművészet és irodalom találkozott egymással – a középpontban a múzsa és az ihlet kapcsolata állt, ahogy arra a program címe is utalt.

A kiállított alkotásokra reflektálva két kárpátaljai írónő, Shrek Tímea és Sz. Kárpáthy Kata vezette végig a közönséget a tárlaton saját irodalmi szövegeiken, valamint a művekhez választott idézeteken keresztül. A közönség nemcsak képekben, hanem szavakban is olvasni tanulhatta az inspiráció forrásait – mindezt oldott, beszélgetős hangulatban.

A tárlatvezetők nem ismeretlenek a kárpátaljai kulturális közéletben. Sz. Kárpáthy Kata több rangos elismeréssel is büszkélkedhet, többek között az Együtt Nívódíj és az Anyanyelvápolók Szövetsége oklevelének birtokosa. Shrek Tímea szintén jelentős irodalmi múlttal rendelkezik: novellái többek között a Helikon, a Partium és a Napút hasábjain is megjelentek, továbbá elnyerte a Gion Nándor-ösztöndíjat és a Drávai Gizella-díjat is.

Sz. Kárpáthy Kata a kiállított művek közül több alkotással is személyes kapcsolatot alakított ki. Berecz Margit Kárpátok című gobelinje kapcsán például gyermekkori emlékre, sőt, ukrán és magyar előadók dalaira is utalt. Hrabár Natália függő vázái az otthon melegét idézték fel benne, míg Kalitics Erika erdő-sorozata egyenesen templomi élményt váltott ki belőle: „Besétálni egy erdőbe számomra olyan élmény, mint belépni egy templomba. Az erdőre is tekinthetünk templomként, amelyet a természet hozott létre, hogy kapcsolódni tudjunk: Istenhez, önmagunkhoz, a teremtett világhoz.”

A művészethez fűződő személyes kapcsolatát egy zárógondolat foglalta össze a legérzékletesebben: „Szükségem van az alkotásra és az inspirációra. Ez a menekülési útvonalam a világ sötét oldaláról a világos felé. És máris nem vagyok egyedül.”

A tárlatvezetés másik irodalmi hangját Shrek Tímea adta, aki elmondása szerint egyéni és közös bejárásokat is tett a kiállítás anyaga között, hogy mélyebb kapcsolatot alakítson ki az alkotásokkal. A kölcsönkapott szinopszisok és bemutatkozó szövegek segítségével szövegeket választott – saját írásaiból és más kortárs költők műveiből. Elhangzottak szövegek például Farkas Wellmann Endrétől, Marcsák Gergelytől és Vári Fábián Lászlótól is. 

A szervezők úgy érzik, nagy szükség van a kultúrprogramokra, amelyek a szomorú, szürke hétköznapokba egy kis színt visznek. Reményeik szerint a jövőben rendszeresen lesznek hasonló összművészeti jellegű programok, amelyek nem csupán bemutatják a helyi alkotókat, de közvetlen kapcsolatot is teremtenek a művek és a befogadók között.

Hírek

Események

Copyright © 2025 KMMI