Az Ungvár és Sepsiszentgyörgy közötti 650 kilométernyi távolságot legkönnyebb a képzelet útján áthidalni. A Kárpátaljától Erdélyig – Erdélytől Kárpátaljáig elnevezésű író-olvasó találkozó révén ma mindez sikerülni fog, hisz ebben két olyan kiváló irodalmár lesz segítségünkre, mint a munkácsi születésű Kopriva Nikolett és férje, a sepsiszentgyörgyi Miklóssi Szabó István, hangzott el a Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott rendezvény kezdetén.
„Tegnap színházi előadáson vettünk részt, ma író-olvasó találkozót tartunk. Mindez jól jelzi, hogy a háborús idők ellenére a Latorca-parti város kulturális élete továbbra is a megfelelő szinten zajlik” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Tarpai József, az intézmény igazgatója. – „Arra törekszünk, hogy ez így is maradjon, s hogy további könyvbemutatók, író-olvasó találkozók révén egyre több irodalomszerető embernek szerezzünk felejthetetlen pillanatokat.”
Jó dolog és reménnyel tölti el szívünket, hogy a háború ellenére Kárpátalján ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvényeket tartanak, s azok az intézmények, amelyek a magyar kormány hathatós támogatásával azért jöttek létre, hogy segítsék a kárpátaljai magyarság kultúrájának, identitásának őrzését, hagyományainak megélését és továbbadását, maximálisan betöltik ezt a rendeltetésüket, mutatott rá Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja.
Az est moderátora, Marcsák Gergely költő, író, szerkesztő először azt kérdezte vendégeitől, hogy miként élik meg azt a helyzetet, amikor éppen a másik szülővárosában tartózkodnak. Kopriva Nikolett beszámolt róla, hogy 2022 novemberében irodalmi ösztöndíjasként két hetet tölthetett az ötvenezer lelket számláló Sepsiszentgyörgyön, s nyomban otthonosan érezte magát a hegyekkel körbe ölelt településen, ahol a lakosság több mint 70 %-a ma is magyar, s ahol most is rengeteg kulturális programot szerveznek. „Férjemmel most ott élünk, s bizony néha a bőség zavarával küszködünk”, válaszolta a kérdezett.
Miklóssy Szabó Istvánnak hegyi emberként nem volt nehéz megszokni Munkácsot, melynek lakóit bevallottan irigyli: a szépen kialakított városközpont, az itt található különböző stílusjegyeket magukon viselő polgári házak, közintézményi épületek bensőséges hangulatot teremtenek, s ez még most, a háború árnyékában is érezhető.
Hát igen, a háború. Mint a beszélgetés során kiderült, Nikolett a fegyveres konfliktus kirobbanásakor hosszabb időt töltött idehaza, így ő maga is átélte az áramszüneteket, a hadköteles korú férfiak szorongását, menekülését, s a frontról érkezett híreknek a környezetére gyakorolt hatását. A Kővé zsugorodott ország című, 2023-ban napvilágot látott verseskötetében már több költeményében erre a szomorú helyzetre reagál, akárcsak az idén megjelent Talán vagytok című könyvében. A háború, a természet közelségének élménye mellett Kopriva Nikolett versei a szülőföldtől való elszakadásról, a szerettei között töltött időről, a közös kalandozásokról, illetve az elengedésről szólnak, hangzott el a beszélgetés során.
Miklóssi Szabó István egy kérdésre válaszolva kifejtette: „nem hiszek abban, hogy nekem szükséges megmondanom az olvasónak, hogy mit kell felfedezni, megtalálni írásaimban. Illetve annak sem vagyok híve, hogy filozófiai fejtegetésekkel terheljük az olvasókat. Bő másfélszáz éven át a ponyvairodalom uralta a piacot, annak néhány szereplője aztán feltűnt a mára klasszikussá vált alkotásokban is. Ez a szórakoztató műfaj – természetesen igényes kiszerelésben – számomra ma is szimpatikus. Talán nekem is ezt a vonalat kellene folytatnom. Akadnak követendő példák, nagyhirtelen Tersánszky Józsi Jenő jut eszembe, aki megírta a Kakukk Marcit.”
A továbbiakban a két irodalmár által szerkesztett Hangoldallal ismerkedett meg a hallgatóság, melynek életre hívását a mai kor ösztönözte. A házaspár facebook oldalán megjelenő videók rengeteg kreativitást hoznak ki az emberből, végső soron meg tudjuk mutatni, hogy mit csinálunk, hangsúlyozta Nikolett. A jövő terveivel kapcsolatban István elmondta, ő a Ceaușescu érában megélt történeteket kívánja feldolgozni egy nagyobb lélegzetű műben, Nikolett pedig jelenleg a versírás mellett a prózával kacérkodik. Egy idő óta a Bárka folyóiratban havonta jelennek meg tárcái, ezek ihletője mi is lehetne más, mint a kárpátaljai valóság.