Ihor Rosko akvarelljei az Ungvári Magyar Házban

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2025. március 27.

A tavasz közeledtével különös jelentőséget kap a fény, az ébredés, az újrakezdés motívuma – ebből kaphattak ízelítőt azok, akik ellátogattak Ihor Rosko tárlatmegnyitójára. Az Ungvári Városi Gyermekkórház nyugalmazott igazgatója hosszú szünet után hódolt ismét szenvedélyének. Akvarelljein keresztül érzékenyen ragadja meg a természet finom átmeneteit a téli csendtől a tavaszi virágzásig.

Ihor Rosko akvarelljei az Ungvári Magyar Házban

Az Orvosok ecsettel elnevezésű sorozat részeként megrendezett esemény különlegessége, hogy a művész harminc év kihagyás után nyúlt újra az ecsethez, és mindössze két és fél hónap alatt közel harminc festményt alkotott.

A tárlatot dr. Zubánics László, az UMDSZ és a KMMI elnöke nyitotta meg, aki megjegyezte, Ihor Rosko, aki egykor Bakonyi Zoltán tanítványaként kezdte el sajátítani a festészet alapjait, orvosi munkája során sem szakadt el a művészet világától.

– Orvosként is különös figyelmet fordított környezete szépítésére és emberibbé tételére – jegyezte meg Zubánics László a megnyitón. – Az ő kezdeményezésére épült meg 2011-ben a Boldog Romzsa Tódor-kápolna az ungvári gyermekklinika parkjában, mely egyben ivókút is, és gyönyörű üvegképei révén spirituális térként is működik. Jelentős szerepet vállalt a Laudon-park megmentésében és felújításában, ahol miniszobor is emlékeztet Laudon Istvánra.

A kiállított műveket Vaszil Vovcsok, az Erdélyi- és Boksay-díjjal kitüntetett festőművész méltatta a Nemzeti Képzőművészeti Szövetség kárpátaljai tagozatának nevében. Méltatásában kiemelte Rosko akvarelljeinek finomságát, kompozíciós érzékenységét, és azt a bensőséges kapcsolatot, amely a művészt a természethez és az emberhez fűzi.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kovács Attila és Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja.

A kiállítás május közepéig látogatható munkanapokon 10:00 és 13:00 óra között (közép-európai idő szerint) az Ungvári Magyar Ház-UMDSZ székházában.

Hírek

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

Események

Copyright © 2025 KMMI