Húsvéti kiállítás az Ungvári Főkonzulátuson

Írta: Sz. E. | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. április 07.

Magyarország Ungvári Főkonzulátusán megnyílt Turák Angéla festőművész húsvéti tárlata.

Két esemény keretezi ezt a kiállítást: egyrészt a témát inspiráló keresztény főünnep, másrészt az festőnő 89. születésnapja. A szezonális kiállításon Turák Angéla már-már védjegyévé vált csendéleteiből látható egy válogatás. Bár a főszerep az üde, élettel teli virágcsokroké és a természeté, a művésznő másik specialitása, a hímes tojások is helyet kapnak a kiállításon.

Húsvéti kiállítás az Ungvári Főkonzulátuson

Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, Pinzenik Vaszil, alpolgármester, Demjancsuk Vaszil, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese, valamint Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke is köszöntőt mondott.

Angéla néni a természetből merít ihletet, évtizedek óta csodás tájképeket és csendéleteket fest. Alkotásai a természet és az élet erejét, szépségét tanúsítják. Ezt teszik ebben embert próbáló időszakban is, amikor mindannyiunknak kapaszkodóra van szükségünk, amikor a háború miatt a Kárpátalján élő magyarok és nem magyarok hétköznapjainak minden pillanatát áthatja a bizonytalanság, az a riasztó érzés, hogy nem tudjuk, mit hoz a holnap ꟷ mondta el a megnyitón az esemény házigazdája, Vida László.

„A rajzolás és a festés fortélyai mellett Turák Angéla a szép szeretetére, az élet igenlésére tanította több mint hatvan éven keresztül a gondjaira bízott gyerekeket. Mesék, gyermekkönyvek illusztrálásával is azt a nyitott, derűs és szeretetből táplálkozó világlátást adja át az eljövendő nemzedékeknek, amire talán soha nem volt nagyobb szükségünk, mint a mai, vészterhes időben.”

Néhány részlet az alkotó életrajzából:

Háromévesen adott édesanyja először ceruzát a kezébe. Azóta már 86 éve alkot.

Több mint 61 év pedagógiai pálya áll mögötte. Orosz nyelv és irodalom szakon fejezte be a drohobicsi tanárképző főiskolát, tanítani pedig Mezőkaszonyban kezdett. Nemcsak nyelvet, de rajzot is tanított. Komolyabb szintű képzőművészeti képzést a Moszkvai Népművészeti Egyetemen végzett.

Különböző technikákkal alkot: akvarell, olaj, selyem- és üvegfestés, monotípia, pasztell és grafika. Mindemellett gyermekkönyveket is ír magyar és szlovák nyelven, amelyeket ꟷ nem meglepő ꟷ maga illusztrál.

Egyéni és csoportos kiállításai nyíltak már meg Magyarországon, Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban és Németországban. Rengeteg kitüntetése van, például Ukrajna jeles népművelője, Ukrajna érdemes közoktatási hordozója, a megyei tanács díszoklevele és kitüntetése.

Ugyan a közkedvelt Angéla néninek betegsége miatt nem állt módjában megjelenni, az alábbi üzenettel mondott köszönetet:

„Köszönöm, Uram, az életemet. Köszönöm a szép vidéket, a mesés Kárpátalját, szeretett szülőföldemet. Köszönöm a szüleimet, akikre engem bíztál. Köszönöm a testvéreimet, akikkel családba hoztál. Köszönöm fiamat, öt kedves unokámat és dédunokámat, akikkel megajándékoztál. Köszönöm a szót, ecsetet, amelyet adományként kaptam, s amik tartalmassá, hasznossá formálták a munkám és életem. Köszönöm Szent Antalt, akihez beosztott lettem. Köszönöm az őrzőangyalt, aki védelmez engem. Hogyan háláljam meg gazdag kegyedet, Uram? Én is ajándékozom festményeim, könyveim.”

Az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola diákjai énekes produkcióval élénkítették az esemény hangulatát. A fiatal diákok a művésznő egy saját szerzésű, megzenésített versét adták elő.

Zubánics László kiemelte: „A nagyhéten keresve sem találhattunk volna megfelelőbb kiállítást.”

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI