Az idén 30 éves Credo Verséneklő Együttesnek már a neve is sokatmondó: hitvallás. S az énekesek, illetve az együttes vezetője, Ivaskovics József tudatosan választ olyan egyházi énekeket, illetve zenésít meg olyan verseket, melyek nekünk, kárpátaljai magyaroknak – de az egész Kárpát-medencében élő nemzettársaink számára – megerősítést, bátorítást adnak. A huszadik születésnapjukon, a Magyar Örökség Díj átadásán Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál megálmodója laudációjában így fogalmazott: „A Credo együttes hittel és hitelesen énekel, hiszen az imádság a legszebb emberi szó, és az ének a legszebb emberi hang”. Erről győződtünk meg az elmúlt hétvégén Mezőváriban is, ahol klubkoncert keretében mutattak be néhány ott felvett új éneket, mely a remélhetően karácsonyra megjelenő születésnapi albumon is szerepel majd.
Az érdeklődő közönség ezúttal is örömmel tapasztalta, hogy mennyire egymásra talált a vers és a zene, s így együtt milyen erősen megérintik a szíveket. Elhangzott itt ezúttal két mezővári költő – a Kossuth- és József Attila-díjas Vári Fábián László, illetve Kenyeres Mária – két-két megzenésített verse, Szabó Lőrincnek a Hazám, keresztény Európa és Horváth Sándornak az album címadó költeménye, a Vagyunk. Nagy tetszést aratott Tárczy Andor népszerű Ungnak és Tiszának című, új köntösbe öltöztetett verse. Végezetül a közönség együtt énekelte az együttessel Lengyel Jánosnak a Beregszászi utcák sokatmondó sorait.
– A harmincadik születésnapunkra készülő albumon nem nosztalgiázunk, nem régi dalokat énekelünk, hanem vadi újakkal jelentkezünk. És mivel a sors úgy hozta, hogy elszakítottságba kényszerültünk, így most Mezőváriban az itthon maradottakkal, két hét múlva pedig Magyarországon azokkal vesszük fel a másik részt, akik ott élnek, úgyhogy dupla lemez fog megjelenni. Ezt a helyzetet így próbáljuk túlélni – nyilatkozta a sajtónak Ivaskovics József.
– Miről szólnak ezek az énekek?
– Olyan verseket zenésítek meg, olyan verseket éneklünk, ami számunkra fontos mondanivalóval bírnak: hazáról, magunkról, a sorsunkról, a sorstalanságunkról.
– Harminc évvel ezelőtt volt ennek a műfajnak hagyománya?
– Igen. Néhány évvel korábban az öcsémmel meg az unokatestvéremmel alapítottuk meg az Ivaskovics Triót, s az akkoriban az irodalom, és zenekedvelők körében nagy népszerűségnek örvendő József Attila Stúdió rendezvényein léptünk fel elősorban. Leginkább gyermekverseket zenésítettünk meg. Ez a verséneklés akkor úgy megfertőzött, hogy azóta sem tudom abbahagyni…
Ivaskovics József hálásan emlékszik vissza azokra az évekre, amikor az Ungvári Közművelődési Szakiskolában olyan tanítványokkal ismerkedett meg – többek között a most Váriban élő és szolgáló Kovács (Lőrincz) Erikával, a ma a Nagypaládi Művészeti Iskolában tevékenykedő Simon (Nagy) Saroltával –, akiknek igényük volt ennek a műfajnak a művelésére. És megalapították a verséneklő együttest. Azóta sokat változott az összetétel, de mindannyian egy Credo családnak a tagjai lettek. És továbbra is népszerűsítik az egyházi énekeket és a magyar nemzeti identitást erősítő megzenésített verseket Kárpát-medence szerte.
– Koromnál és erőnlétemnél fogva egyre kevesebb fellépést vállalok, elsősorban templomi fellépéseket. De most, hogy 30 évesek lettünk, két nagyobb koncerttel is megünnepeljük magunkat. Szeptember 26-án Budapesten a Szabó Dezső Katakombaszínházban lesz egy koncertünk, október 23-án pedig Ungváron a Filharmóniában – mondta el az augusztus 4-én 75. születésnapját ünneplő Ivaskovics József. Akitől azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi Credoban Fekete Zsuzsa, Szabó Lívia és Varga Katalin az állandó tag, akikkel elsősorban Magyarországon lépnek fel, Györkéné Csákány Marianna pedig „bármikor bárhol be tud lépni, hisz minden szólamot tud”. – Most azokkal éneklünk, akik itthon maradtak: Kovács Erikával, Simon Saroltával, Györkéné Csákány Mariannával. És az itteni lemezfelvételben is nagy segítséget nyújtó Kovács Sándorral.
Mezőváriban a lemezfelvételt követő bemutató koncert után Kovács Erikát, a verséneklő együttes egyik alapító tagját is megkérdeztük, mit adott neki a Credo.
– Nekem a kezdeteket jelenti. Amikor megismerkedhettem a kárpátaljai kortárs magyar költészettel, az akkori tanárom, Ivaskovics József által megzenésített versekkel. Ez azóta is elkísér. Erőt ad. Vannak olyan gondolatok, amit mi nem tudunk kifejezni, de költőink által saját érzéseink fogalmazódnak meg. Ennek olyan lelki töltete van, ami az embert tovább erősíti, tovább lendíti. Feltöltődést ad…
– Hogy alakult tovább az élete?
– 10 évig voltam a Credo tagja. Megszülettek a gyermekeim, így nem vállalhattam turnézást. Egy kicsit más irányba mozdult el az életem. Férjemmel, Sándorral a helyi gyülekezetben folytatjuk ezt a munkát. Felnőttekkel, de leginkább a gyerekekkel kezdtük énekelni azokat a dalokat, amit a Credoból hoztam. Majd a KRISZ együttesben a crédósokkal – Gáti Gyöngyi, Fekete Zsuzsa, Szabó Lívia – vittük ezt tovább. Mára saját kisegyüttesünk is van, amelyikkel énekeljük Ivaskovics József megzenésített verseit. Aztán megalakult a Borzsavári zenekar. Gyermekeink Kisgejőcön megismerkedtek a népzenével, akkor kezdtük a verseket ötvözni a népzenével, ami alátámasztja a mondanivalónkat: Isten- és hazaszeretet, identitástudat…
– Csákány Marianna hogy került kapcsolatba a Credoval?
– 1998-ban Ivaskovics József Kisgejőcre jött az akkori görögkatolikus parochus meghívására, hogy kórusiskolát alapítson. Akkor én 8 évesen voltam tagja ennek a kórusiskolának. Itt nevelkedve magunkba szívtuk a Credo megzenésített verseit, és nagyon szerettük. Ez valami új volt, ami elvarázsolt bennünket, és meghatározó részévé vált az életünknek. Magunkba szívtuk ezeknek a verseknek az üzenetét: hazaszeretet, megmaradás, identitástudat, annak a megőrzése… Ez számomra nagyon sok erőt ad, és úgy érzem, hogy a munkám során – a Kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola vezetőjeként – tovább tudom adni a következő generációnak. És hiszem, a közönségnek is átjön az üzenet.
– Mi pedig köszönjük az üzeneteket, és gratulálunk a Credo Verséneklő Együttes eddigi teljesítményéhez és további eredményes munkát kívánunk Isten gazdag áldásával.
