Március 29-én immáron negyedik alkalommal került sor a beregszászi Európa–Magyar Házban arra az irodalmi műhelymunkára, amely a múlt év novemberében vette kezdetét, és arra hivatott, hogy a Kárpátalján élő fiatal, pályakezdő irodalmárokat felkarolja. Eme találkozókon olyan neves helybéli, de Magyarország szerte szintén elismert, irodalmi berkekben mozgó személyek is részt vesznek, mint Vári Fábián László, Lőrincz P. Gabriella vagy Bakos Kiss Károly, akik igyekeznek helyes irányba terelni az alkotni vágyó ifjú, ám még tapasztalatlan írókat, költőket.
A mostani találkozó Weöres Sándor A vers születése című doktori disszertációja köré szerveződött. A beszélgetés elején Csordás László irodalomkritikus, az Együtt című folyóirat olvasószerkesztője üdvözölte a jelenlévő tagokat, akik a következők voltak: Pusztai-Tárczy Beatrix, Kovács Eleonóra, Shrek Tímea, Kurmai-Ráti Szilvia, Kertész Dávid, Gálfi Dezső és Pák Diána. Ezt követően külön felkérte Fóri Sándort, aki első ízben vett részt ezen a beszélgetésen, hogy mutatkozzon be.
Fóri Sándor elárulta magáról, hogy sokáig tevékenykedett újságíróként a „fekete” Kárpáti Igaz Szónál, majd tanított Magyarországon, de végül úgy döntött, hazatér. Jelenleg azon munkálkodik, hogy aktívabban részt vegyen az irodalmi életben, és saját kötetet adhasson ki.
A bemutatkozás után Csordás László vázolta a napirenden lévő témát, ami a vers születése volt. Elsőként Marcsák Gergely költő, író mondta el gondolatait, aki egyet értett a Weöres Sándor által leírtakkal, miszerint a mű születése olyan az alkotónak, mint egy anyának a gyermek születése, másrészt az alkotási folyamat egy teremtési folyamat is. Ezen a téren megoszlottak a vélemények. Pusztai-Tárczy Beatrix költő, író szerint a versírás inkább egyfajta teremtésfolyamat vagy alkotás, mintsem születés, mivel ő nem tud úgy nézni műveire, mint egy gyermekre. Azt is megjegyezte, hogy számára az írás, alkotás sokkal inkább értelmi, mintsem érzelmi kérdés, és hogy egy csapásra képtelenség tökéletes művet alkotni. Szerinte nincsenek ilyenfajta „költőzsenik”. Csordás László hozzátette, hogy él a köztudatban egy úgynevezett romantikus költő-kép. Ez azt jelenti, hogy a laikus, írással nem foglalkozó ember úgy képzeli el a művészt, hogy az tervezés vagy épp javítás nélkül képes megírni egy remekművet, holott jól tudjuk, a nemzet nagy költője, Petőfi Sándor sem írt egyszerre tökéletes verseket. (Mindenki látta már a Nemzeti dal kéziratát.) Shrek Tímea pályakezdő költő szerint sem lesz azonnal hibátlan egy mű, csak és kizárólag utómunkálatokkal.
A vita során felvetődött: kit nevezhetünk manapság zseninek, és hogy léteznek-e egyáltalán zsenik?
Kertész Dávid pályakezdő író, költő úgy véli, sokkal inkább léteznek zseniális pillanatok, mintsem zsenik. Példának hozta fel a jól ismert arkhimédészi „Heuréka-pillanatot”, ami szerinte egy zseniális momentum volt. Ellentétben Einsteinnel, akit sokan zseninek tartanak, viszont ő csupán levezetések alapján, tehát hosszas munkával érte el eredményeit. Csordás László úgy fogalmazott, hogy a zseni egy folyton változó karakter és mindig az utókor aggatja rá e jelzőt az adott személyre. Kovács Eleonóra író szerint mára már túl elcsépeltté, illetve közhelyessé vált ez a kifejezés, néha sokkal inkább pejoratív értelemben használjuk. Emellett pedig egy relatív fogalom, mivel mindenki mást és másmiért tart zseninek. Csordás László Varró Dánielt is zseninek tartja a maga módján a Boci, boci gyerekmondóka átirata miatt, mivel képes volt egyszerre több költői hangon is megszólalni.
A beszélgetés következő alpontja az ihlet volt. Mit is jelent valójában ez az állapot, és ki hogyan éli meg? Abban mindenki egyet értett, hogy az ihletnek két szélsőséges, mondjuk úgy, típusa van: a katartikus, delíriumos, mindent elsöprő, ami addig nem hagyja nyugodni a művészt, amíg meg nem születik az adott mű, és van a megtervezett ihlet. Weöres Sándor tanulmánya szerint a gyakorlott poéta sokkal inkább megtervezi az írás folyamatát, mintsem hagyja eluralkodni csapongó érzelmeit, míg a dilettáns vagy pályakezdő tollforgató képtelen kordában tartani hullámzó képzeletét, ami végső soron elvezet a fent említett állapothoz.
Kertész Dávid megjegyezte, hogy az ihlet az a pillanat, ami képes elragadni az embert, és az, hogy hogyan éli meg, már csak rajta múlik. Kovács Eleonóra elárulta: írás közben ő egy teljesen más, módosult tudatállapotban „létezik”. Saját valóságot teremt maga körül és kizárja a külvilágot. Ezzel kapcsolatban ötlött fel a kérdés Csordás Lászlóban, hogy kinek, hogyan jön az ihlet: képek vagy esetleg szöveg formájában? Kovács Eleonóra úgy nyilatkozott, hogy számára az ihlet mindig szövegrészek formájában érkezik, míg Marcsák Gergely egyszerre érzékeli a képi és a szövegi ihletettséget, viszont az alkotási folyamat nála sem tudatos. Megtervezni csupán a meglévő mű javítását tudja.
Az ihlettel párhuzamosan felmerült az a téma is, hogy minden jelenlévő tagnak vannak úgynevezett „torzszülött” művei, amiket hirtelen jött felindulásból írtak, és utána képtelenek voltak korrigálni a hibákat.
Kis szünet után a soron következő altéma egy, a legutóbbi műhelybeszélgetésen elhangzott problémához kötődött, miszerint Ernyei Beáta, egykori blogger visszautasította az előző beszámolóban megjelölt titulusát, ahol színikritikusként is tevékenykedő értelmiséginek volt megjelölve. Ebből a félreértésből kerekedett facebookos – hozzá tehetjük – meddő vitát igyekeztek a tagok elemezni, újraértelmezni. Gálfi Dezső, a fent említett beszámoló írója elmondta: úgy érzi, mindent megtett annak érdekében, hogy objektíven és higgadtan védje meg álláspontját a konfliktushelyzetben, annak ellenére, hogy őt különböző pikírt jelzőkkel aggatták tele, mint a „mélymagyar” vagy a „bértollnok”. Csordás László hozzáfűzte: aki folyamatosan akar publikálni, annak fel kell készülnie a különböző támadásokra és vitahelyzetekre. Felvetült az a kérdés is, hogy mi a különbség a vita és a veszekedés között, mivel a fent említett hölgy egy korábbi megnyilvánulása szerint a Kárpátalján élő embereknek nincs vitakultúrájuk. Pák Diána úgy nyilatkozott erről, hogy a vita legfontosabb alapelve a partnerek közötti kölcsönös tisztelet. Ha ez hiányzik, a vita nem lesz más, mint értelmetlen perlekedés.
Utolsó napirendi témaként az amerikai filmekre rászinkronizált versekről esett szó. A Csordás László által már korábban elküldött videó anyagok, nevezetesen Silvester Stallone a Rambo című klasszikusból: Ki viszi át a szerelmet? Sharon Stone az Elemi ösztönből: Akarsz-e játszani? Al Pacino az Egy asszony illatából: Milyen volt szőkesége, alapján mindenki elmondta véleményét és tapasztalatait erről az igen csak új keletű populáris műfajról. Pusztai-Tárczy Beatrix szerint remek oktatási anyag, de csak olyan személyek számára, akik nem igazán szeretnek verset olvasni, mivel így befogadhatóbbá válik számukra. Gálfi Dezső, praktizáló tanárként másként nyilatkozott erről. Óráin kipróbálta, hogyan hat a tanulókra ez a fajta megközelítése az irodalomnak, és azt vette észre, hogy akik nem igazán fogékonyak rá, ez a játékosnak vagy szórakoztatónak mondható szemléletmód sem sarkallja több olvasásra őket. Ellenben azt eredményezi, hogy magára a filmre, esetleg filmszínészre fognak asszociálni a mű helyett. Ennek kapcsán esett szó a megfilmesített művekről. Példaként emelte ki Kovács Eleonóra J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című művét, mely könyvként és a mozivásznon is vitathatatlan sikereket ért el.
Összegezve az eseményeket, elmondható, a jelenlévők igazán aktív és változatos vitának/diskurzusnak voltak részesei. A beszélgetés során a tagok sokszor nem értettek egyet egymással, ám ez nem jelentett gondot, mivel ezáltal csak még inkább színesebbé vált az adott téma. A különböző szóváltások alkalmával mindenki igyekezett érvényre juttatni egyéni meglátásait, de emellett szívesen fogadta az ellenvéleményeket is.
A legközelebbi műhelymunkára április 26-án kerül sor, a következő téma pedig: Végtermék-e a szöveg?
