Havasi gyopár – negyedszer

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: kiszo.hhrf.org | 2015. november 20.

Havasi gyopár címmel az ArtTisza Művészeti Egyesület immár negyedik alkalommal rendezte meg hagyományos kiállítását. A tárlaton a festői szépségű Gyertyánligeten megrendezett legutóbbi alkotótábor során készült munkák, valamint az Örökség című gyermekrajz- és képzőművészeti pályázatra érkezett legjobb pályaművek kerültek bemutatásra.

Havasi gyopár – negyedszer

A rendezvénynek az Európa–Magyar Ház adott otthont Beregszászban, ahol Szilágyi Sándor, a művészeti egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Örömmel konstatálta, hogy a pályázatra rengeteg munka érkezett, szebbnél szebbek, ezért a zsűrinek igencsak nehéz dolga volt kiválasztani a legjobbakat.

– Ami a pályázást illeti, érdekes dolog történt. Természetesen kárpátaljai rajz- és képzőművészeti versenyről volt szó, de mivel a pályázatot az interneten hirdettük meg, legnagyobb örömünkre és meglepetésünkre több országból is érkeztek munkák, így a verseny nemzetközivé vált. A zsűri több mint száz alkotásból választotta ki a legjobbakat. De a kiállításon azok a pályaművek is megtekinthetőek, melyek nem díjazottak. Emléklapot természetesen az azokat készítők is kapnak – mondta Szilágyi Sándor.

A zsűri döntése szerint összesen tíz helyezett volt a három (6–9, 10–14, 15–18 éves) korosztályban. A kárpátaljai mellett elismerésben részesültek kolozsvári, budapesti, nyíregyházi, szombathelyi versenyzők is.

A nyertesek:
6–9 évesek: 1. Sztranyicki Dóra (Kolozsvár), 2. Biláncsik Dorottya (Nyíregyháza), Maliborszka Annamária (Beregszász;
10–14 évesek: 1. Horváth Adrienn (Szombathely), Foki Nikolett (Budapest), 2. Makara Vivienn(Nagybakta), Szalai Laura (Szombathely).
15–18. évesek: 1. Máté Edvárd (Beregújfalu), Menyhárt Luca (Szeged) és Tóth Lili (Szeged).

Az alkotások postai úton érkeztek Beregszászba.

Mányi István, a beregszászi külképviselet konzulja is köszöntötte az egybegyűlteket, az ügyes kezű kis alkotókat. Kifejtette, mint más versenynél, itt sem a győzelem, hanem a részvétel volt a lényeg:

– Úgy vélem, fontos, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt határon innen és túl fiatalok az ilyen pályázatokon, mert ily módon őrizhetjük meg azt az örökségünket, amire méltán lehetünk büszkék. Akár az ember, akár a természet alkotta örökségre. De egyben feladatot is jelent ez az örökség, ugyanis azt meg kell őriznünk. Ezért kell mindenkinek a maga területén megtenni mindent azért, hogy ez az örökség fennmaradjon, és a következő generációk is örökségként tekinthessenek rá – fogalmazott a diplomata.

Lőrinc P. Gabriella költő köszönetet mondott az ArtTisza minden egyes tagjának a csodálatos kiállításért. – Örömteli, hogy a KMMI már sokadik alkalommal ad otthont a művészeti egyesület kiállításának. A művelődési intézet az idén is meghirdette a tehetségkutató és -gondozó pályázatot, szeretnénk, ha a zsűrizéskor az ArtTisza tehetséges tagjai a segítségünkre lennének, hisz nemcsak verseket és prózákat várunk, hanem festményeket, illetve rajzokat is – mondta a költő, majd stílusosan két verset olvasott fel.

A versenyzők a Bethlen Gábor Alap, illetve a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) támogatásával vehették át ajándékaikat Mányi Istvántól és Szilágyi Sándortól.

Hírek

  • Vidám ünnepi műsorral búcsúztatták az évet a Rezeda tehetségei

    Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.

  • Átadták a Révész Imre-díjakat és a RIT-ösztöndíjat

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) 2025-ös Téli tárlatának megnyitóját, a hagyományokhoz híven, díjátadóval egybekötve tartották a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. 

  • Kárpátalja a középpontban – zenés-irodalmi est Budapesten

    Évzáró adventi irodalmi-zenés estet tartottak december 19-én a Kárpátaljai Szövetség székházában Budapesten. A rendezvényen több, Kárpátaljához kapcsolódó kötetet mutattak be.

  • Kárpátaljai magyar hagyományőrzőket méltatott az anyaország

    A Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Csoóri Sándor Program oklevelét vehette át néhány kárpátaljai hagyományőrző szervezet és közel 20 magánszemély. A magyar népi hagyományok megőrzéséért és továbbadásáért végzett kiemelkedő nemzetépítő munkájukért járó elismeréseket Novák Irén művész...

Események

Copyright © 2025 KMMI