Határon túli magyar összművészeti fesztivál Győrött

Írta: Tudósítónk | Forrás: Beregi Hírlap / MTI | 2011. január 08.

Koncertek, kiállítások, falukutatással és az ősi magyar hitvilággal kapcsolatos előadások szerepelnek a határon túli magyar összművészeti fesztivál január 13-án nyíló programján Győrött. A két héten át tartó rendezvénysorozatot Berecz András mese- és énekmondó előadása nyitja meg, a zenei programok közül Szabó Sándor gitárművész népzenei ihletésű kompozícióival január 21-én lép a közönség elé - mondta Lencsés Lívia, a szervező Petőfi Sándor Művelődési Ház munkatársa szerdán az MTI-nek.

Határon túli magyar összművészeti fesztivál Győrött



Az erdélyi Kovászna megyében végzett falukutatás eredményeit előadáson ismertetik a kutatást végző Nyugat-magyarországi Egyetem pedagógiai karának oktatói és hallgatói január 17-én, a látottakat megörökítő fotókat pedig kiállításon tárják az érdeklődők elé. Másnap az ősi magyar hitvilág keleti elemeiről tart előadást Obrusánszky Borbála történész, mongolista. Fister Magdolna szociológus, őstörténet-kutató január 25-i előadásában nemzeti történelmünk kevéssé ismert fejezeteiről szól.

A program keretében kiállítások nyílnak Fazakas Sándor gyökérszobrász munkáiból, továbbá a hangszerkészítő Kovács Gábor és a Kőszegi fivérek hangszergyűjteményéből. A székelyföldi fotóművészeti mesterműhely alkotói Eltűnt kultúrák nyomában címmel vonultatják fel munkáikat. A rendezvénysorozatot január 29-én táncház zárja, amelyen a kalotaszegi Varga István Kiscsipás és zenekara húzza a talpalávalót. A fesztivált ezúttal nyolcadik alkalommal rendezik meg.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI