Határon átnyúló kapcsolatok

Írta: - ardai - | Forrás: Kárpátinfo Online | 2011. március 27.

Erdőbénye a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék egyik fontos települése. Az egykori Ugocsának szintén meghatározó települése, a kuruc hagyományaira büszke Salánk, melynek szőlősgazdái évek óta sikeresen szerepelnek a nagyszőlősi borfesztiválon. A település határában húzódó Hömlöc-hegyen évszázadok óta terem a szőlő. De nem csupán a szőlő és a bor köti össze a két települést.

Határon átnyúló kapcsolatok

Tudni kell, hogy mindkét helyen régóta űzik a bodnár mesterséget. És nem is akármilyen szinten! Az erdőbényeiek például a közelben található Béres és Viramus szőlőbirtokok legfontosabb beszállítói, ám emellett számos más hegyaljai pincészet számára is készítenek borok érlelésére szolgáló faedényeket. A salánki mesterek jó híre egykoron a Szovjetunió valamennyi részébe eljutott, s manapság is számtalanszor megtörténik, hogy hágón túli megrendelő vásárol tőlük kisebb hordókat, csobolyókat. Emellett közös vonás az is, hogy mindkét helység nagyban kíván a turizmusra építeni. Nemrég az Ungvári Magyar Főkonzulátus szervezésében Salánk község vezetői Erdőbényére látogattak a kapcsolatfelvétel céljából.

– Kántor Dezső, Erdőbé¬nye polgármestere szívélyesen fogadott bennünket – számol be a látogatásról Aljohin Viktor, Salánk első embere. – Már a megbeszélésünk elején kiderült, hogy az élet számos területén együtt tudunk működni, s ezért úgy döntöttünk, hogy mihamarabb a képviselőtestületeink elé visszük azt a javaslatot, hogy lépjünk testvértelepülési kapcsolatra. Szakmai találkozók, közös kulturális és sportrendezvények szervezésére gondoltunk elsősorban, amelyeknek a lebonyolításához szükséges pénz egy részét közös pályázatok útján szeretnénk megszerezni. Már most biztosak vagyunk benne, hogy mindkét település számára hasznos, építő jellegű lesz ez az együttműködés. Erdőbénye polgármesterével abban állapodtunk meg, hogy a leendő testvértelepülés küldöttsége május hónap folyamán látogat el hozzánk. A polgármesteri hivatal vezetői mellett elfogadták meghívásunkat a Béres szőlőbirtok irányítói is.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI