A szövés művészete évezredek óta része kultúránknak, és még ma is számos helyen őrzik e mesterség hagyományait. A kígyósi Baraté Irén az egyike azoknak, akik ápolják és életben tartják e foglalkozást.
– A nagymamámtól tanultam a szövés alapjait, majd később a kolhozban alakult szövőcsoport, ahová édesanyámmal együtt jártam. Szinte gyerekkorom óta foglalkozom szövéssel, később ezzel kerestem a kenyérrevalót is, és még mindig nem untam meg. Ez számomra nemcsak munka, hanem egyben kikapcsolódás, hobbi is. Ha rossz kedvem van, csak leülök a szövőszék elé, és az első sor elkészítése után minden megoldódik. Szerencsés vagyok, hiszen a férjem mindenben segít nekem, a felvetés, a feltekerés és az elindítás pillanatában mellettem van, együtt kezdünk neki a munkának. Mostanság már csak napi 3-4 órát foglalkozom szövéssel, ám volt idő, amikor éjt nappallá téve készítettük a terítőket, párnahuzatokat – avatott be a kezdetekbe Baraté Irén.
A kígyósi asszony vallja, a szövés nemcsak egyéni tevékenység, hanem közösségi élmény is lehet, különösen akkor, ha egy jó csapat áll össze.
– Fiatalkoromban csoportokban dolgoztunk, a barátnőmmel, a testvérével és a sógornőjével voltunk egy kalákában. Jó kis csapat voltunk. Megkaptuk a rendelést, majd megbeszéltük a teendőket és elosztottuk egymás között a munkát, így mindenki azzal foglalkozhatott, ami a legjobban ment neki, amit leginkább szeretett. Most már idősebbek vagyunk, sokan elmentek közülünk. Kevesen maradtunk, nem járunk már össze…
A szövés folyamata időigényes és nagy odafigyelést igényel. Egy-egy portéka elkészítéséhez általában 4-5 napra van szükség, de különleges kérések megvalósítására is van lehetőség.
– Minden szálat külön kell szőni, így folyamatos odafigyelést és munkát igényel egy méternyi elkészítése.
A rojtkötés további 2-3 nap. A mintákat többnyire könyvekből választom, leginkább a beregi tájegység díszítéseit kedvelem, emellett a Rákóczi- motívumokat, a tulipános és a rózsás ornamentumokat készítem szívesen.
Mindegyiknek megvan a maga nehézsége és szépsége, ám minél többet gyakoroljuk, annál jobban sikerül. Az anyagokat korábban Leningrádból szereztük be, ám most már változtak az idők, többnyire a piacon is meg tudom venni, amire szükségem van. Különleges kérések esetén Magyarországról szerzem be a kiegészítőket, ám még így is könnyebb mint néhány évtizeddel ezelőtt volt – mondta Irénke néni.
Az évek során változtak a szövés iránti igények, ám Baraté Irén továbbra is szenvedéllyel végzi ezt a tevékenységet. A szőttesei nemcsak díszek, hanem szeretettel készült ajándékok is a rokonok és barátok számára.
– Korábban nagyobb igény volt a szőttesekre, több kontinensre – Amerikába, Ausztráliába, Ázsiába – és számos országba is eljutottak a munkáink. Ungváron egész éttermeket láttunk el terítőkkel, huzatokkal, mostanában ez már nem divatos, így elmaradtak az ilyesfajta megrendelések. Így munka helyett most már csak hobbiként tekintek erre, rokonoknak, barátoknak ajándékozok a szőtteseimből jeles események alkalmából – mesélte. – A lányom és az unokám is ért a szövéshez, ám ők már nem gyakorolják. Külföldön élnek, így távol kerültek a szövőszéktől. Fontosnak tartottam továbbadni a mesterség csínját-bínját, és örülök, hogy vannak még olyan iskolák, ahol tanítják ezt a már szinte kihalóban lévő mesterséget. Engem például az elkészült produktum szépsége ösztökél arra, hogy folytassam.
