Kalitics Erika: „Sokszor az otthoni kert, a ház és az udvar is megihlet…”

Igazi művészlélek. Közvetlen, barátságos és őszinte. Művészi munkásságáról boldogan mesél, az alkotás az élete részét képezi. Szeret új dolgokat kipróbálni, mostanában a reklámgrafika köti le a figyelmét. Szabad idejében a házat, az udvart szépítgeti, hogy otthon is megteremtsen magának egy alkotói világot. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Kalitics Erika festőművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagja.

– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára?

– Munkácson születtem, ott is nevelkedtem, s élek mind a mai napig. Tanulmányaimat a II. Rákóczi Ferenc Középiskolában kezdtem, s később is a szülővárosomban tanultam tovább. Bár nem volt testvérem, a családi ház sosem volt se csöndes, se üres, hiszen a barátaim, iskolatársaim, unokatestvéreim gyakori vendégek voltak nálunk. Ezért elmondhatom, hogy vidám és élményekben gazdag gyermekkorom volt.

– Mikor vette észre, hogy vonzza a művészet, azon belül is a festészet?

– Úgy hiszem, nincs olyan kisgyerek, aki ne rajzolgatna már kétéves korában. Én is így voltam ezzel, sokáig valóban csak rajzolgattam, ötödikes-hatodikos lehettem, amikor már komolyabb rajzokat készítettem. Az egyik barátnőmmel együtt hosszú perceket, órákat szántunk az alkotásnak, így mi ketten elkezdtünk rajziskolába járni. Azt a korszakot még nem nevezném festészetnek, inkább csak érdekelt a képzőművészet. Viszont ahogy befejeztem a középiskolát, még abban az évben, 2005-ben felvételiztem a Kárpátaljai Művészeti Akadémia (akkor még Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola) festészet szakára, amit sikeresen be is fejeztem.

– Műfajilag mivel kezdte, és hol tart most?

– Amikor befejeztem a főiskolát, nagyon szerettem a síkszerű dolgokat, kedvenceim közé tartozott Picasso muzsikusai, a neoavantgárd kompozíciók. Elég sokáig vittem ezt a vonalat, aztán kicsit változtattam rajta, ma már nem annyira elvontak a munkáim, de a síkszerűség, a kompozíciók a mai napig megmaradtak.

– A festészet mellett mivel foglalkozik?

– Eddigi életem során sokféle munkát, szakmát kipróbáltam, ami a pénzkeresést jelenti. Külföldön is dolgoztam, de a művészetet soha nem hanyagoltam el, igyekeztem minden adandó kiállításon részt venni. Megrendelésekre is dolgozom, mostanában a reklámgrafika is elkezdett érdekelni, ami szintén egyfajta pénzkeresési lehetőség.

– A művészetbe belefér a halogatás?

– Régebben halogatós típus voltam, de mostanában már jobban koordinálom a dolgaimat, igyekszem mindent időben elvégezni. Amióta reklámgrafikával is foglalkozom, jobban határidőhöz vagyok kötve, így a halogatás már nem opció. Egyébként festészeti projekteknél is sokszor elvárták a határidőt és ez teljesen normális.

– Említette, hogy eddigi élete során számos helyen megfordult, s gondolom sokféle emberrel ismerkedett meg. Jó emberismerőnek tartja magát?

– Most már jobban állok e téren, lehet, hogy a korral jár, de manapság már hamarabb kiismerem az embereket. Régebben senkiről nem feltételeztem rosszat, most már észreveszem a „jeleket”, analizálok, óvatos vagyok és semmiképp nem naiv vagy hiszékeny.

– Ha megbántják, sértődékeny vagy haragtartó?

– Ha megbántanak, jó ideig ott marad bennem a tüske, nem tűnik el a sértés egyik napról a másikra, de haragtartó nem vagyok.

– A RIT tagjaként bizonyára sok időt tölt együtt művésztársaival. Kialakult valakivel esetleg szorosabb barátság is?

– Természetesen. Nagyon sok időt töltünk együtt, főképpen a plein airokon, amikor a Felső-Tisza-vidéken alkotunk. Még akkor is látható és tapintható a barátság, ha nem szólunk egymáshoz, hiszen mindenki a saját világában elmélyült gondolataiban alkot. De persze vannak olyan kollégák, akikkel az alkotóórákon kívül is eljárunk, összejövünk. Van egy barátnőm, akivel a „remontos” problémákat szoktuk megbeszélni, felújítós, renoválós dolgokról csevegünk, ami nem éppen csajos, de mindenképpen hasznos és érdekes. Mivel kertes házban lakom, ez a téma mindig aktuális, főleg most, amikor várjuk a tavaszt, s megint tervezek valami kis felújítást, szépítgetést, legutóbb levendulát telepítettem. Sokszor az otthoni kert, a ház és az udvar is megihlet, leülök a filagóriába és festek.

– A hegyekben töltött alkotói napok megváltoztatják?

– Mindenképp. Jobban rá tudunk koncentrálódni a művészetre, hiszen kiszakadunk a megszokott környezetünkből. Nem kell azon gondolkodni, hogy el kell mennem a boltba bevásárolni, vagy intézni az ügyes-bajos dolgokat. Ott csak mi vagyunk, és a természet: a csönd, a nyugalom, a varázslat. Minden külső zavaró zaj megszűnik, és nyugodtan alkothatunk. Olyankor én is lelassulok, átszellemülök, azt is mondhatnám, hogy egy másik dimenzióba kerülök.

– Van hobbija? Mi az, ami a festészeten kívül kikapcsolja?

– Egy időben szerettem biciklizni, utazgatni, új helyeket, országokat, városokat felfedezni. De a természetben való kirándulás is vonz. Mostanában sajnos nem igazán utazgatok külföldre, de a kishazánkat továbbra is szeretem bebarangolni, a fényképezőgéppel a kezemben anyagot gyűjteni.

– Szereti a meglepetéseket?

– Attól függ, hogy milyen a meglepetés. Nyilván a rossz, kellemetlen meglepetést senki sem szereti, így én sem. Legutóbb a születésnapomra leptek meg az unokatestvéreim és a barátaim, az nagyon jólesett, de egyébként nem annyira vagyok oda a nem várt meglepetésekért, szeretem előre tudni a dolgokat.

– Szokott aggódni?

– Ki nem? Mostanában bőven van min aggódni. Sokszor eszembe jut, hogy menni, vagy maradni? Viszont jól érzem magam a szülővárosomban, de a jövőkép kérdéses. Mindenesetre addig, amíg még a remény lángja nem alszik ki, maradok és végzem a feladataimat.

– Mit tesz, ha felhők gyűlnek a feje fölé? Hogyan lehet megvigasztalni, felvidítani?

– Kimegyek a szabadba és járok egyet, kiszellőztetem a gondolataimat, így elég hamar túlmegy rajtam a gond, az aggodalom.

– Egyébként mi önre a jellemző: az optimizmus vagy a pesszimizmus?

– Annyira optimista sosem voltam, inkább a realitás talaján élek. Ez a háború kitörése óta sem változott, viszont hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elmúlt négy év nem nyomta rá a bélyegét az én életemre is. Hollandiában éltem két évig, és amikor hazajöttem, egy teljesen másik világba csöppentem, akkor utolért egy kis pesszimizmus, de mint ahogy említettem, inkább reálisan próbálom a dolgokat nézni és kezelni.

– Mit vár a következő időszaktól? Mik a tervei?

– Nagyon sok tervem van mind a szakmán belül, mind más területen is, új projektekbe szeretnék belevágni. Ebben az esetben igyekszem optimistaként gondolkodni, és abban reménykedni, hogy a terveim, az álmaim megvalósulnak. Ami biztos, hogy sikerül, hiszen csak rajtam múlik, az, hogy mihamarabb össze akarom írni, rendszerezni és befotózni az eddig készült képeimet, hogy lássam, az elmúlt évtizedekben mit csináltam. Ugyanis, ha most megkérdeznék tőlem, hogy eddig hány alkotásom született, nem tudnék rá konkrét választ adni.