Gyöngyhorgolt ékszerek kárpátaljai hímzésmotívumokkal – Kézműves termékek Kopinec Emesétől

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. január 14.

Igencsak gazdag örökséget hagytak ránk eleink, amit nekünk megtanulni, megőrizni és továbbadni szent kötelességünk. És nem csupán a szellemi örökségre gondolok, nem csupán népdalainkra, -táncainkra, -hagyományainkra, de a kézművességre is, amivel déd- és ükszüleink szebbé tudták tenni környezetüket, otthonaikat, viseletüket. A Kígyóson élő Kopinec Emese ez utóbbiakkal (is) kísérletezik, igencsak sikeresen. 

Gyöngyhorgolt ékszerek kárpátaljai hímzésmotívumokkal – Kézműves termékek Kopinec Emesétől

– Mikor és hogyan került kapcsolatba a kézművességgel? 

– Én Péterfalván nőttem fel, s egész kiskoromtól minden évben részt vettem az ott szervezett népzenei, néptánc és kézművestáborban. Ahol különös hangsúlyt fektettek a népi kézművességre is. Először ott leshettem el, hogyan lehet gyöngyöt fűzni, szőni, mi az az agyagozás, csuhéfonás stb., és már ott nagyon megszerettem ezeket a foglalatosságokat. Kedvet kaptam hozzá, hogy a tábor után is keressem a lehetőségeket a kézműveskedésre, egyre fejlesztettem tudásomat, tanultam ismerősöktől, idősebb asszonyoktól, különböző technikákkal ismerkedtem a neten is, és végül életformává vált nálam az alkotás, a kísérletezés. 

– Miket készít legszívesebben?

– A gyöngyfűzésbe szerettem bele először. Aztán – már felnőttként – megtanultam horgolni, s rájöttem, hogy ezt a kettőt lehetne kombinálni, és elkezdtem gyöngysorokat horgolni. Emellett készítek horgolt babákat, gyermekek kedvenc mesefiguráit, különböző ajándéktárgyakat is. Jelenleg a gyöngyfűzés és a horgolás áll legközelebb hozzám, de szeretek szőni is – szőtteseket, pokrócot egyaránt. Igaz, ez helyigényesebb tevékenység, és arra most nincs lehetőségem. Emellett a csuhéfonást is művelem, kosarakat fonok, bár azt ritkábban. 

– Az ékszerei csodálatosak és különlegesek. Miből és milyen ékszereket készít?

– Elsősorban a gyöngyből horgolt ékszereket szeretem, de fűzök is gyöngykalárisokat, fülbevalókat, a megrendeléstől függően.

– Hol lehet ezeket a munkákat megnézni, megvásárolni?

– Az ékszereimet, alkotásaimat meg lehet tekinteni a mEskEt műhely facebook oldalamon, ahová folyamatosan feltöltöm a munkáimat. Nagyon sokan ott írnak rám, ott rendelnek, ott beszéljük meg, milyen elképzelésük van, hogyan lehetne kivitelezni, az igényeknek megfelelően. Nagyon szeretem a kihívásokat, így örülök az olyan felkéréseknek, amikor új ötletekkel állnak elő, ha olyan megrendelés érkezik, amit még nem készítettem. Ilyen volt például idén egy betlehemes horgolt szett, amit addig még nem készítettem, de végül többen is rendeltek tőlem. 

– Milyen új terveket dédelget szívében?

– Mint említettem, szeretek új dolgokat kitalálni, kipróbálni. Örömmel folytatom a gyöngyhorgolást, amibe most némi újítást viszek bele. Tagja vagyok egy hímzőkörnek, amely a kárpátaljai hímzésmintákat szeretné újraéleszteni és megőrizni. Én ezeket a mintákat igyekszem egy új technikával úgy belehorgolni, belefűzni az ékszereimbe, hogy azok örömmel viselhetők legyenek, ezáltal is megőrizve és továbbadva ezeket a motívumokat, hisz ezek a mi ősi értékeink. 

Kopinec Emese az alkotás mellett szívesen oktatja is az általa művelt kézművességet. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete – ennek munkatársa is – által szervezett rendezvényeken, illetve felkérésre fesztiválokon, falunapokon is maga köré gyűjti a fiatalokat, és örömmel mutatja meg, hogyan készíthetnek maguk is különböző technikákkal ékszereket, ajándék- és dísztárgyakat.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI