Guti Pünkösdi Napok huszonnegyedszer – Éltető hagyomány

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. május 21.

A mai napon a pünkösdöt ünnepeljük, a Szentlélek eljövetelét, az egyház születését. Pünkösd hozta el azt az isteni erőt a földre, amelynek segítségével az evangélium üzenete és igazsága a föld végső határáig is eljutott, hangzott el a Guti Pünkösdi Napok idei megnyitóján. 

Guti Pünkösdi Napok huszonnegyedszer – Éltető hagyomány

Az immár huszonnegyedik alkalommal megtartott rendezvény a Révész Imre Képző- és Iparművészeti Társaság alkotóinak műveiből összeállított kiállítás megnyitójával vette kezdetét. A helyi óvoda dísztermében tartott ünnepségen Sin József, a Guti Pünkösdi Napok ötletgazdája, a KMKSZ elnökének helyettese arról szólt, hogy a kezdetektől fogva fontosnak tartották, hogy az itt bemutatott művek révén az itt élők ismerjék meg a kárpátaljai művészek által létrehozott alkotásokat. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy itt tekinthetők meg a település közel százéves múltját felölelő fotókiállítás és a korábbi Guti Pünkösdi Napokról beszámoló legsikeresebb felvételek is.

A kárpátaljai magyarság a legnehezebb történelmi örökséget cipelő és jelenleg is a legsúlyosabb helyzetben élő határon túli nemzetrész, fogalmazott köszöntő beszédében Trieb Gergely, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja. Az anyaország nemzeti kormánya politikai mozgástere és gazdasági lehetőségei függvényében mindig is támogatta a régiót, és kiállt a kárpátaljai magyarság mellett. És ez így lesz a jövőben is, mondta a diplomata. Aki ezúttal is köszönetet mondott a kárpátaljai politikai és más érdekvédelmi szervezeteknek, az egyházi felekezeteknek, a közéleti szereplőknek, a pedagógusoknak, vállalkozóknak, lelkipásztoroknak és mindenkinek, aki a saját helyén hittel és elszántsággal végzi egyre nehezebb körülmények között a feladatát, építve ezzel az itt maradt magyarok jövőjét és megmaradásban való hitét.

A diplomata a közelgő gyermeknap kapcsán hangsúlyozta a gyermek a jövő közösségének az alapja. A jövőt azok a gyerekek és az ő gyermekeik fogják alakítani, akiket ma vállalnak a szüleik. Ezért nemcsak a gyerekeket, hanem a családokat, a szülőket is minden nap ünnepelni kell, és főleg hálát adni értük.

A mostani nehéz időkben is az élet szépségeire, a találkozások örömére kell fókuszálnunk, hangsúlyozta üdvözlő beszédében Sin József, a rendezvény házigazdája. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke az összefogás, az egymásra figyelés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a jelenlevő újságíróknak nyilatkozva azt hangsúlyozta, nagy megelégedéssel tölti el, hogy a magyar népi hagyományok a mostani nehezített körülmények ellenére tovább élnek Kárpátalján.

A köszöntőket követően a Guti Gimnázium tanulói bemutatták a pünkösdi királynéválasztás szokását. Majd a kisbégányi kultúrház növendékei Sirokai Erzsébet vezetésével a pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó gyermekjátékokat elevenítettek fel. A Haláborról érkezett Tiszavirág tánccsoport – vezetőjük Kádár Szilvia, koreográfus Kovács István – kalocsai, majd szatmári táncok bemutatásával örvendeztette meg a közönséget. A Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola diákjai – Dencs Ildikó és Somi Katalin tanárok felkészítésében – Petőfi Sándor János vitézét adták elő, modern változatban. És a hagyományoknak megfelelően sor került a Pünkösd Szépe megválasztására is. Közben három csapat részvételével zajlott a Darcsi Viktor kispályás focibajnokság fiatalok és öregfiúk részvételével, melyen végül is a kígyósiak győzedelmeskedtek. 

A nap folyamán a felnőttek kötélhúzó és kőhajító versenyben, míg a gyerekek számos ügyességi próbában mérhették össze erejüket, ügyességüket. A győzteseket a szervezők különböző díjakkal jutalmazták.

A házigazdák a hagyományoknak megfelelően számos gombás étellel kínálták meg a vendégeket.

Hírek

  • Ezrek köszöntötték a nyári napfordulót a Stonehenge ősi kövei között

    Több ezren nézték a napfelkeltét Stonehenge felett szombaton, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót, ami a tavasz végét jelzi az Egyesült Királyságban. A déli Wiltshire megyében található neolitikus emlékműnél a látványosságra összegyűltek megünnepelték az év leghosszabb napját.

  • Kezdődik a csillagászati nyár

    Ma, június 21-én kezdődik a csillagászati nyár, a napforduló 4 óra 42 perckor lesz – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Hozzátették: ekkor „fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol szombaton delel. Innentől viszont ellentét...

  • Az idő örök körforgására, az ember és a természet kapcsolatára reflektáló alkotások születtek a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztáborban

    A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetb...

  • Úrnapja – az Oltáriszentség ünnepe

    A katolikus egyházban a pünkösdöt követő tizedik napon ünneplik az Úr szent Testének és Vérének ünnepét, amely ebben az évben június 19-re, csütörtökre esett. Az ünnep latin neve Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini, népi nevén Úrnapja.

Események

Copyright © 2025 KMMI