Gondűző gyöngyfűzés

Ha az aklihegyi Alla Tomnyuknak néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja, gyöngyfűzéssel fogja tölteni napjait, bizonyára jót mulatott volna a dolgon. Ám az élet produkál furcsaságokat. A Kamenec-Pogyilszkban született fiatalasszony tizenegy évvel ezelőtt követte férjét Kárpátaljára. Beilleszkedett, és élte a dolgozó nő, a feleség, családanya mindennapos életét.

Az elektromos műveknél dolgozott ellenőrként, otthon a két gyerek, a háztartás, a kert, a gazdaság mindig adott elfoglaltságot.  Egy betegség mindezt fenekestül felforgatta. Műtét, majd hosszas lábadozás. Bele kellett törődnie, hogy rokkantnyugdíjasként éli tovább mindennapjait.

– Az egyik nap a lányom az iskolából színes gyöngyszemekből fűzött virággal jött haza – mesélte Alla. – Büszkén mutatta, hogy ma ezt tanulták, és ezt ő egyedül készítette. Valóban mutatós darab volt, és valahogy nem tudtam letenni, forgattam, nézegettem. Az járt a fejemben, ha ez a gyerek képes rá, én vajon megbirkóznék vele? Éreztem, hogy meg kell próbálnom, amilyen hamar csak tudtam, beszereztem a hozzávalókat. Az elején a gyerektől kértem segítséget megmutatta, hogyan is kell elkezdeni.

Hamar kiderült, nemcsak kedve, hanem tehetsége is van hozzá. Pedig, mint elmondta, lány korában nem volt az a kézimunkázós típus.

– Nem is értem, hogy az édesanyám miért nem forszírozta jobban, hogy hímezzek, pedig ő jártas volt benne – morgolódik, miközben ujjai között szélsebesen épp egy "gyöngyvirág" szirma készül. – Megtanultam ugyan az alapokat, de nem gyakoroltam. Mikor a gyöngyökkel már elboldogultam, kedvet kaptam a varráshoz. Ma már nem fognak ki rajtam a különféle technikák, öltésfajták.

Erről a szebbnél szebb keresztszemes párnák, hímzett terítők tanúskodnak a legjobban. A gyöngyfűzés azonban a szíve csücske, azon belül is a kisméretű virágokat, kompozíciókat szereti leginkább. Már nem tudja hány darab került ki a keze közül. Ennek ellenére a lakásban az asztalon található kis vázában lévő csokron kívül nem látni egyet sem.

– Ennyi az egész, amim van, mert mindet elajándékozom – válaszolja nevetve ezt firtató kérdésre, a készülő kis kék virág pedig egy újabb szirommal gyarapodott. – Nem pénzért csinálom. Ez számomra valóban hobbi, felüdülés, pihenés.

Elnézve az aprócska gyöngyszemeket, több száz mozdulatra van szükség, mire kialakul a forma. Ám Alla két óra alatt elővarázsolja belőlük a virágot. Igaz, csak akkor ül le gyöngyözni, ha már végzett a házi munkával. Néha késő éjszakáig is fűzi a szemeket. Egyszerűen nem tudja abbahagyni.

– Van, amikor a fantáziám alapján dolgozom, de legtöbbször könyvekből készítem a növénykéimet – csavarint egyet a virág szárát adó hajszálvékony dróton. – Az alapanyagot a piacon szerzem be, a könyveket pedig katalógusból rendelem. Előfordul, hogy sehogyan sem sikerül a megadott minta szerint elkészíteni amit szeretnék. Akkor abbahagyom, és nekilátok egy másiknak.

Nagy türelmet és figyelmet igénylő hobbi ez, és a szemet is alaposan próbára teszi. Nem is élvez nagy népszerűséget a fiatalok körében. A saját gyerekei sem kivételek, teszi hozzá.

– Pedig jó lenne, ha már az iskolában tanítanák őket kézimunkázni, akkor talán jobban értékelnék – állítja. – Mi annak idején főzni tanultunk, ám a mostani gyerekek semmi hasonlóval nem foglalkoznak.

A család tiszteletben tartja a hobbiját, és ha elmerül a munkában, igyekeznek nem zavarni. Arról szerényen hallgat, hogy kézimunkáit már több kiállításon is megcsodálhatták, legutóbb például a szőlősgyulai eperfesztiválon arattak nagy sikert.

A beszélgetés végére a kék ibolya valamennyi szirma a helyére került.