A farsangi időszak után is folytatódik a Nagyberegi Tájház programsorozata. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hétről hétre színes programokkal várja az érdeklődőket.
Írta: Gál Adél | Forrás: karpatalja.ma | 2025. március 22.
A farsangi időszak után is folytatódik a Nagyberegi Tájház programsorozata. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hétről hétre színes programokkal várja az érdeklődőket.
Március 12-én a Nagyberegi Református Líceum diákjai voltak a tájház vendégei. A fiatalok a tájházi séta keretében megismerkedtek az épület berendezésével, jellegzetes tárgyaival. Az épület bejárása mellett megtekintették a Szikura József Botanikus kertet is.

A program során a gyöngyfűzés, valamint a filc megmunkálása került előtérbe. A tanulók nemzeti színű kitűzőket fűztek gyöngyből. Virágok is készültek filcből: tulipánok és rózsák különböző minták alapján. A virágok többsége szintén nemzeti színezetet kapott.
A konyhában igazi különlegesség, egy rég elfeledett sütemény: málépogácsa, vagyis kukoricalisztből készült mazsolás és meggyes piskóta készült.

A következő foglalkozást március 19-én tartották, melynek alapját a fonalmegmunkálás jelentette. A programra Csonkapapiból érkeztek iskolások, mintegy 30 fő. A Nagyberegi Tájházban több alkalommal kap helyet a szövés, hogy a távolról érkező csoportok is megismerkedhessenek a vászonkészítés alapjaival és a beregi szőttessel. A Csonkapapiból érkező csoport nagy része első alkalommal ült szövőszék mellé. A tájház kamrájában felállított eszközön csíkos kendő készült a tanulók keze alatt. A szövés közben pedig a fonás eszközeivel – a kendertörővel, vasecsettel, talpas és kerekes guzsalyokkal – ismerkedtek.

Ez idő alatt a foglalkoztató teremben a fonal megmunkálásával ismerkedtek. Sokan tűt vettek kezükbe, és a keresztszemes hímzés alapjait próbálták elsajátítani. Apró könyvjelzőkre beregi motívumokat hímeztek. Egyesek a fonást választották. A madzagkészítés egyik módját tanulták meg.
A szervezők azon dolgoznak, hogy a csoportok korosztályának megfelelően színes és érdekes programokkal várják a résztvevőket. Igen fontos számukra, hogy a tájházban töltött idő egyszerre élmény, szórakozás és tanulás legyen. Valamint fontos szempont, hogy az alkotómunka eredményeként mindenki hazavihessen magával valamilyen saját készítésű alkotást.

A fiatalok lelkesedését látva minden csoport megtalálja a számára legmegfelelőbb tevékenységet. A kézművesség terén legalább kétféle elfoglaltság közül válogathatnak. A serényebbek minden adott technikát kipróbálnak. Mindemellett a csoportok szabadon használhatják a tájház népi játékait. A jó időben az udvaron való közös elfoglaltság is fontos a látogatók számára.
A Nagyberegi Tájház foglalkozásait a Pro Cultura Subcarpathica szervezte a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza Kárpátalja szakmai partnerségével.

Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...
November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.
November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...