Felhangolva: Nagy Csaba tárogatóművész

Több mint ötven éve ugyanaz a hangszer és ugyanaz a cél: a Rákóczi szabadságharc és a tárogató világába kalauzolni az iskolásokat és felnőtteket, ezáltal átadni a hagyományt, az értékeket az ifjabb nemzedéknek. Munkásságát 2022. március 15-én Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. Nagy Csaba tárogatóművész október elején járt Kárpátalján.

– Hogyan találkozott Önnél a történelem és a tárogató iránti rajongás?

– Valahogy az én sorsom úgy alakult, hogy mélyebb történelmi ismerettel rendelkezek, amely egy történelem tanári fokozat, ezen kívül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adott egy alaposabb zenei tudást számomra. Ez a két dolog találkozik nálam szerencsésen.

– Tudatosan választotta ezeket a szakirányokat?

– Tizennyolc évesen még nem tudtam, hogy ennek ez lesz a vége. Olyan tanárokkal találkozhattam, akik ráirányították a figyelmemet a tárogatóra, hiszen bő ötven évvel ezelőtt még nem tartozott azon hangszerek közé, amelyikért nagyon lelkesedtek volna. A II. világháború után a paraszti élet volt az, amelyik tovább éltette ezt a hangszert. Ebben az időszakban elsősorban népzenét és néhány kuruc dallamot játszottak a tárogatókon.

Én a népzenéből indultam el. Találkoztam egy nagyon ügyes juhásszal, aki szépen díszítette a dallamokat. A juhász dallamait adathordozóra rögzítettem és feldolgoztam. A Tudományos Diákköri Konferencián elért sikeres eredmény is hozzájárult ahhoz, hogy a tárogató életem fontos részévé vált.

Az alaposabb történelmi ismereteimnek és a zenei tudásomnak köszönhetően érdeklődésem a 17-18.század zenei irodalmának a kutatásai felé fordult. Amikor összegyűlt egy hiteles zenei anyag, annak rögzítését a Magyar Rádió örömmel felvállalta. A következő nagy előrelépést az jelentette, amikor a Hungaroton Hanglemezgyár bakelitlemez, kazetta és CD formában megjelentette a tárogatós zenei felvételeket. Így kezdődött el a tárogató történelmi zenei irodalmát bemutató zenei felvételek sora.

– Hogyan alakult pályafutása ezt követően?

Hangversenyek sora követte egymást. Mára azt mondhatom, hogy Európában alig van olyan hely, ahol ne jártam volna. De eljutottam Tokióba, Kanadába is. Mindenhol az volt a cél, hogy hiteles zenei darabokkal mutassam be a Rákóczi szabadságharc időszakát.

– Külföldön kik jöttek el a fellépéseire?

– Amikor meghívtak, én is kíváncsi voltam arra, hogy milyen lesz a közönség külföldön. Nagy meglepetésemre Moszkvában színig megtelt a Magyar Intézet tükörterme. Kíváncsiak voltak az emberek arra, hogy Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem tárgyalásának az időszakában milyen zenék szólalhattak meg. Tokióban egy magyar hét keretében jártam. Ott derült ki számomra, hogy van a japánoknak egy hasonló hangzású hangszerük, és ezért is nyerték el tetszésüket a tárogatón bemutatott dallamok. Nyilván ilyenkor játszok olyan zenei darabokat is, amelyek közel állnak az ő lelkükhöz és nemzeti érzéseikhez.

– Mégis, legszívesebben iskolásoknak mesél…

– Hitem szerint a diákok azok, akik tovább viszik, éltetik ezt a történelmi időszakot. A gyerekeknek van szükségük arra, hogy leülepedjen emlékezetükben a történelem. És hogy a gyerekek emlékezetében megmarad az általam tartott előadás, erre az is bizonyíték lehet, hogy néha tíz év után is megállítanak és felismernek, mint tárogatóművészt. Ez itt, Kárpátalján is megtörtént. Tehát a gyerekekben marad egy lenyomat a Hej, Rákóczi előadásról, és a tárogatóról.

– Miért, hogyan került kapcsolatba Kárpátaljával?

– Nyíregyházán élek, nem olyan messze a kurucok földjétől. Vaja, Beregszász, Munkács, Kassa, Szatmárnémeti, Majtény egy karnyújtásnyira van tőlem.  Ha tárogatózok, mindig otthon érzem magam ezeken a helyeken. Ha valahol életben kell tartani a tárogató hagyományát, az Kárpátalja. Vannak alkalmak, amikor fontos szerepe van a tárogatónak, de ez még nem elegendő. A diákoknak ismerniük, énekelniük kell a kuruc dalokat és nem csak a fejedelem nevét viselő iskolákban. Minden iskolában legyen olyan alkalom, időpont, amikor megemlékeznek a kuruc hősökről, II. Rákóczi Ferenc fejedelemről.

– A mostani előadássorozatról szólna pár szót?

– Olyan történelmi időszakot idézek meg, amelyik különösképpen kapcsolódik Kárpátaljához. Ezen a vidéken egymást érik azok a történelmi emlékhelyek, amelyek a kurucokra emlékeznek. Nagyon fontos, hogy újra és újra megidézzük azt a történelmet, amelyik bő háromszáz évvel ezelőtt innen indult el. Meg kell újítani ezeket az emlékeket. Ez az előadássorozat, melynek a címe Hej, Rákóczi, Bercsényi magyar vitézek, nemes vezéri azt a célt szolgálja, hogy kapjanak a diákok egy rendhagyó történelem-, irodalom- és énekóra keretében olyan információkat amelyeket több éven át tudnak hasznosítani. Olyan eszközanyagot használok hozzá, amely a gyerek figyelmét mindig előre viszi és nem csak ismeretet ad, hanem élményt is nyújt számukra. Az előadássorozat megszervezése a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek köszönhető, akik minden Kárpátalján lévő iskolának biztosítják ezt a lehetőséget. Köszönet érte!

– Nem olyan rég kiadták a könyvét…

– A Kuruc Melodiárium című könyv a covid alatt született, amikor Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke biztatott arra, hogy kutassam fel és állítsam össze ezt a gyűjteményt. Nagyon sok dallamot tartalmaz, jól kottázott anyag. Már csak a kedv kell hozzá, hogy a tanárok, diákok megérezzék, hogy ez a mienk. Ha mi nem őrizzük és nem énekeljük ezeket a dalokat, akkor legfeljebb a könyvespolcokon lesz megtalálható ez a kotta. De ha adunk egy célt hozzá, például egy iskolai verseny formájában, akkor tanulni fogják a diákok. A kottásfüzethez tartozik egy DVD is azok számára, akik nehezen olvasnak kottát, így mindenki könnyen megtanulhatja a kuruc dalokat. Szerencsére a kiadványból jutott minden iskola számára.

– Fellépéseivel inkább átadni szeretne értékeket? A maga kedvéért nem kezd el tárogatózni például otthonában?

– Egy hangszeren játszó zenésznek a mindennapjai között lenni kell egy olyan időszaknak, amikor előveszi a hangszerét. Ha nem hűséges az ember a hangszerhez, akkor az nagyon hamar jelzi a gyakorlásnak, a rendszeres munkának a hiányát. Se a száj, se az újak, sem pedig a tüdő nem veszi jónéven a rendszertelen munkát. És ha van egy előadás, amire készülök, akkor azt meg kell tanulni. Olyan biztonsággal kell tudni, hogy a mércémnek megfelelően szólaljon meg. A díjak miatt, amelyeket megkaptam, van is egyfajta elvárás és persze a saját igényem is ezt diktálja.

– Milyen érzéssel töltötte el, hogy Önnek ítélték idén a Liszt Ferenc-díjat?

–  Ötven év után mondhatnám, hogy egy életműdíj volt egyben. Ötven éve tárogatózom, harminc éve vezetem a Rákóczi Tárogató Egyesületet, amely összefogja a Magyarországon és külföldön élő tárogatósokat. Huszonöt országos találkozót tartottunk. Ez azt bizonyítja, hogy a hangszer egyre népszerűbb. Fontos, hogy olyan fiatalok is legyenek, akik tovább viszik a hagyományát.

– Kárpátalján mit tehetünk azért, hogy egyre többen tárogatózzanak? Például, hova fordulhat az a gyerek, aki el szeretné sajátítani a hangszer csínját-bínját?

– Jó hírem van: a Tulipán tanoda felvállalta, hogy intézményükben tárogatókurzus induljon. Tudomásom szerint már vannak is jelentkezők. Úgyhogy lesz utánpótlás.

– Háborús időszakban látogatott el hozzánk. Nem riasztotta vissza a jelenlegi állapot?

– Kérdezték ismerőseim, hogy biztosan jönni akarok-e. Ha az élet megy tovább, akkor ezzel az állapottal együtt kell tudni élnünk. Minden iskolában nagy szeretettel fogadnak. Nagyon fontos, hogy csillogó szemű és figyelmes magyar gyerekekkel találkozok, és lelkes, lelkiismeretes tanárokkal. Abban bízok, hogy a háború hamarosan befejeződik, és egy olyan időszak következik, amikor békésen, egymást segítve tudnak élni magyarok és ukránok. Adja Isten, hogy a Kárpátalján élő magyarok jól érezzék magukat szülőföldjükön.