Felhangolva: Arusztamjan Margaréta

Bobály István, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatójának van egy tanítványa, akinek már hét éve igyekszik átadni a fuvolázás művészetét. A kislányt az intézmény egyik legügyesebb zenészének ismerik, így sikereit nem lehet nem szóvá tenni. Arusztamjan Margarétával és tanárával beszélgettünk az elmúlt évek közös munkájáról és eredményeiről.

– Az Arusztamjan név se nem magyar, se nem ukrán …

Bobály István: Amit Margarétáról tudni kell, hogy ő magyar-örmény származású. Édesanyja beregszászi magyar, édesapja örmény. Kelet-Ukrajnában éltek. Viszont amikor 2014-ben elkezdődött a háború, akkor menekültek Donbászból anyukája szülővárosába.

– Ha jól számolom, Margaréta akkor volt hatéves.

Margaréta: Igen, hatévesen kerültem ide. Éppen akkor kezdtem az iskolát és a zeneiskolát is.

– Te választottad a fuvolát vagy valaki javasolta?

Margaréta: Én választottam.

– Más hangszerre nem is gondoltál, csak a fuvola varázsolt el?

Margaréta: Ez a hangszer tetszett a legjobban, habár sokáig gondolkodtam, hogy mit válasszak.

– Hogyan lett egy pici lányból egy ifjú fuvolaművész?

Bobály István: Margaréta nagyon igyekvő, nagyon szorgalmas. Soha nincs olyan, hogy nem akar játszani, vagy nem készül. Soha nem nyafog, nem panaszkodik. Én pedig igyekszem megszerettetni vele a hangszert, például játékos módszerekkel, vagy olyan darabokat választok, amelyek kedvére vannak. Így mindig is nagyon jól haladt.

Margaréta: Valóban minden fuvolaórát nagyon várok. Előtte otthon mindennap gyakorlok. Bármikor szívesen fuvolázok, akár rossz kedvem van, akár nem. Nagyobb kedvem van a hangszerhez, mint a matekházihoz.

Bobály István: Egy hangszer elsajátítása nem küszködés kell legyen, hanem játszás. Nem hiába mondják a világ összes nyelvén azt, hogy JÁTSZIK a hangszeren. Amikor a gyerek megtapasztalja azt, hogy a zenélés nem esik nehezére, hanem ellenkezőleg, élvezi azt, akkor azt már örömmel csinálja. Már nem az anyuka, az apuka, vagy a tanár miatt csinálja, hanem mert jól esik. A cél az, hogy a játékosságot bevigyük a munkánkba, és akkor megvan az összhang a tanár, a gyerek és a kísérő között. Így ér el a gyerek kiváló eredményeket. Mi, akik ezt a munkát végezzük, nem a dicsőséget keressük, hanem szolgálunk. Felelősök vagyunk azért, hogy ilyen tanítványaink legyenek, és továbbvigyék azt, amit mi adtunk át nekik. Legyen utánpótlás! És azt kell mondjam, hogy van! Mindig vannak, akik visszajönnek. Jelenleg van tizenegy fúvós tanárunk!

– Így jutott el Margaréta számos versenyre is…

Bobály István: Igen, ilyen hozzáállással egyre jobb eredményeket ért el. Több alkalommal méltón képviselte a művészeti iskolát különböző versenyeken. Tavaly két megyei és egy nemzetközi megmérettetésen is ért el helyezést, nemrégiben például Gödöllőn jártunk. Nagyon büszke vagyok rá!

– Lámpalázas vagy?

Margaréta: Izgulós vagyok, de igyekszem valami szépre, jóra gondolni és az segít. Anyukámra vagy nagymamára nézek közben, és az is eltereli a figyelmemet az izgulástól.

– Mi a kedvenc darabod?

Margaréta: Bizet-től a Menuet. De van, amikor modernebb kedvenc dalaimat is fuvolázom otthon. Lefénymásolom a kottáját és játszom.

– Ki a közönséged otthon?

Margaréta: Általában a családomnak eljátszom: anyukámnak, mamámnak, unokatestvéremnek. Mindig megdicsérnek.

Bobály István: A nagymamája posztolja a Facebookon is.

– Van példaképed, akire hasonlítani szeretnél?

Margaréta: Igen, Pisti bácsi, a tanárom.

– Te is ezt a pályát szeretnéd választani?

Margaréta: Igen, tovább szeretnék tanulni majd fuvolaszakon. Szeretnék gyerekeket megtanítani fuvolázni. Mindig nagyon kedves tanár leszek, hogy megszerettessem velük a fuvolázást.