Felavatták Munkácsy Mihály szobrát a róla elnevezett magyar házban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2022. február 24.

Munkácsy Mihály születésének 178. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Házban ünnepélyes keretek között avatták fel a híres festő szobrát. Bár az alkotás már egy ideje díszíti az épület előterét, a napokban hivatalosan is felavatták és átadták Kopriva Attila és Volodimir Pavljuk alkotását.  

Felavatták Munkácsy Mihály szobrát a róla elnevezett magyar házban

– Az avatóünnepséget összekötöttük a minap átadott Monarchia étterem megnyitásával, és ez az első rendezvénye a magyar háznak, amikor az ízletes vacsora helyben készült el. Ez egyébként óriási előrelépés, hiszen úgy vélem, a magyar házba magyar étterem dukál, ezért örömteli, hogy Rácz Mihály tulajdonos úgy döntött, itt nyitja meg következő éttermét – mondta Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Házat üzemeltető cég igazgatója.

Hozzátette, reményeik szerint tavasszal az étteremhez tartozó bisztrót is sikerül átadni, illetve az udvaron kialakított, az étteremhez tartozó nyitott teraszt. 

Kuti László, az ungvári főkonzulátus konzulja a teljes külképviselet nevében azt kívánta, hogy a Munkácsy Mihály nevét viselő intézmény ne csak a Latorca-parti város, hanem egész Kárpátalja számára fontos kulturális központtá váljon, és működésével hozzájáruljon ahhoz, hogy Munkács és Kárpátalja a mai fiatalok számára inspiráló hely legyen, ahol jövőt tudnak építeni.

Hozzátette, Magyarország ungvári főkonzulátusa örömmel nyújt segítséget ahhoz, hogy az intézmény sikeresen töltse be rendeltetését, az a kulturális és szellemi élet egyik fellegvárává váljon.  

A munkácsi önkormányzat nevében Ivan Manyak, Munkács polgármesterének tanácsadója szólt a megjelentekhez, majd Kopriva Attila festőművész vette át a szót.

A művész örömmel jegyezte meg, hogy eljött az a nap, amikor hivatalosan is átadhatják Munkácsy Mihály mellszobrát, amit Volodimir Pavljukkal együtt készítettek.

– Nagy megtiszteltetésnek éreztem, amikor bő egy évvel ezelőtt Tarpai József felkért arra, hogy Volodimirral megalkossuk ezt a szobrot. Nem volt egyszerű a feladat, ugyanis sok Munkácsy-szobrot láttunk, és olyat szerettünk volna készíteni, amilyen máshol még nem jelent meg. Munkácsy Mihály művészi jellegét szemléltető fénykép alapján alkottunk. Jómagam a plasztikai részét készítettem, művésztársam pedig az alapformát adta, de sokat segített a kiöntésben is. A szobor gipszből és akrilból készült – mondta Kopriva Attila.

Lucsok Miklós, a Munkácsi Egyházmegye apostoli kormányzója elmondta, a mostani helyzetben még fontosabb egységet alkotni. Ebben sokszor a művészek segítenek.  

– Nagy öröm, amikor megemlékezhetünk egy olyan emberről, akinek Isten különleges talentumot adott. Munkácsy Mihály ilyen volt, akire méltán lehetünk büszkék, de talán még fontosabb az, hogy mi is meríthetünk erőt az ő művészetéből, hiszen annak is van erőt és reményt adó vonatkozása. Példaként említhető Munkácsy Krisztus-trilógiájából az a jelenet, amikor a nagy zűrzavarban egyedül Jézus Krisztus áll csak nyugodtan. Úgy hiszem, ma még inkább fel kell néznünk rá, és a viharos időkben erőt meríthetünk belőle, és bízhatunk abban, hogy Ő minden próbatételünknek is az Ura – magyarázta Gulácsy Dániel református lelkész.

A szobor leleplezése után Rácz Mihály, a Monarchia étterembe közös vacsorára invitálta a résztvevőket.

Hírek

  • Több mint könyvklub: közösséggé vált az Ungvári Magyar Olvasóklub

    Egy könyv köré ülni le beszélgetni ma Ungváron jóval több, mint kulturális program: közösségteremtés, identitásőrzés és lelki kapaszkodó is. Az Ungvári Magyar Olvasóklub egy éve indult útjára egy személyes ötletből, mára pedig befogadó, élő közösséggé vált. A klub alapítójával, Balogh Renátával az i...

  • Megnyílt a XV. Hollósy Simon Alkotótábor kiállítása Beregszászban

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) február 4-én nyitotta meg idei kiállítási évadát Beregszászban. A Na’Conxypan Galéria falain a XV. Hollósy Simon Alkotótáborban született munkákból válogatott tárlat fogadja az érdeklődőket.

  • Lucsok Péter Miklós OP könyvének bemutatója Beregszászban

    Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, áti...

  • Farsangolás az MCC-ben

    A farsangi időszak idén is vízkereszt napján kezdődött és viszonylag korán zárul, hiszen a húsvét április elejére esik. Hamvazószerda február 18-án lesz, így 2026 farsang farka az azt megelőző napokra esik. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenít...

Események

Copyright © 2026 KMMI