Fedezzük fel Kárpátalját (1.) – Beregvidék öröksége

Írta: -ardai- | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. június 16.

Először a koronavírus okozta világjárvány, majd a háború mért hatalmas csapást Kárpátalja turizmusára. A vidék egykori húzóágazata ugyan nem szűnt meg, ám az érintettek közül a legtöbben a kivárásra rendezkedtek be, felkészülnek arra az időszakra, amikor ismét nagy számban tudnak vendégeket fogadni. 

A felkészülést segítik a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács által megjelentetett kétnyelvű kiadványok, amelyek a vidékünkön található érdekesebb természeti látnivalókat, az épített örökség kiemelkedő darabjait mutatják be, felsorolják az itt működő vendéglátóhelyeket, és felhívják a figyelmet a különböző turisztikai attrakciókra.

Fedezzük fel Kárpátalját (1.) – Beregvidék öröksége

A Beregvidék öröksége című brosúra a Beregszász–Nagybereg–Tiszacsoma–Mezőgecse–Nagymuzsaly–Kovászó–Tiszaújlak–Tiszabökény útvonalat ajánlja a túrázni vágyók figyelmébe. A Vérke-parti városról szóló részben bemutatásra kerül a település legrégebbi építménye, a római katolikus templom, az 1629-ben emelt Bethlen–Rákóczi-kastély, a Fedák- és a Perényi-kúria, valamint a beregardói református templom. Emellett a szerzők felelevenítik a forgalomnak 1908-ban átadott Borzsa-völgyi kisvasút történetét.

Nagyberegi Tájház, Tisza­csomai Honfoglalási Emlékpark és Látogatóközpont, jurta, tájház – ezeket a helyeket ma is rendszeresen felkeresik a látogatók, főleg a fiatalok, akik számára tartalmas programokat biztosítanak a szervezők. A nagymuzsalyi romtemplom története ugyanúgy számíthat a turisták érdeklődésére, mint a kovászói várromé. A nemrég átadott Salánki Tájházat a működtetőknek szintén sikerült élővé tenni. Érdekesség, hogy a tiszta szobában található bútorok, berendezési tárgyak nem a múlt század elejét idézik, hanem egy későbbi korszakot, az 50-es-60-as éveket. Rákóczi-emlékszoba és kádárműhely szintén helyet kapott az épületegyüttesben. 

A szerzők – Kovaly Olek­szandr és Tóth Attila – a Tiszaújlak határában felállított turulmadaras emlékmű történetét éppúgy felelevenítik, mint a Tiszaháti Tájmúzeumét. Túralehetőségként a Beregszászi-dombvidék bebarangolására hívják fel a figyelmet. 
A kiadvány végén szállás- és vendéglátóhelyek bőséges tárháza közül válogathatnak az érdeklődők. Itt található a vidéken működő borászatok címtára is.

Hírek

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

Események

Copyright © 2025 KMMI